„A feleségem volt a megmentőm”

Az ő hangján szólal meg magyarul Bear Grylls, Amerika kapitány vagy Alex, az oroszlán a Madagaszkárból.

Zámbori Soma színművész most is a szinkronstúdióból érkezik a találkozónkra. Előző nap jött haza Görögországból, ahol Pál apostol nyomában kalauzolt egy csoportot, s közben a hétvégi balatoni családi vitorlázást szervezi. Energikus, élettel és élő hittel teli személyisége már azon a kisfilmen keresztül is átjött, melyben először láttam tanúságtételét. Soma a valóságban is ilyen: impulzív, lendületes, kedves és közvetlen ember.

Valahol úgy fogalmaztál a színészi pályáról, hogy „odaterelődött az életem”. A színészek zöme nagyon is tudatosan készül a hivatására. Milyen az, amikor valaki csak úgy „odaterelődik”?

Tizenhárom-tizennégy évesen agysebész szerettem volna lenni, majd olimpikon. Válogatott öttusázóként komolyan készültem a 2000-es sydney-i olimpiára, amikor tizennyolc évesen egy sportbaleset kettétörte az álmomat. A sport mellett gyakran indultam versmondóversenyeken, innen jött a színművészeti mint ötlet. A döntésben az is szerepet játszott, hogy ez az egyetlen olyan főiskola az országban, ahol lovagolni, lőni és vívni is tanítanak…

Az első rostára még járógipsszel mentem be. Amikor Bálint András kérdezte, hogy miért akarok színész lenni, azt válaszoltam: „Mert már nem lehetek olimpiai bajnok.” Azt mondta, hogy azért nem ilyen egyszerű ez. „Matematika az egész. Számoljuk meg, hány olimpiai bajnok van, és hány színész. Színészből kicsit több van, így az esélyem is nagyobb” – feleltem erre. Röhögött az egész tanári kar. „Pörögsz, mint a ventillátor, de mondd el a Kopogtatás nélkült” – kérték. Elmondtam. Az utolsó rostánál harmincan maradtunk. Mindenki más csak színész akart lenni. Engem akkor már felvettek a testnevelési főiskolára, így számomra nem volt olyan óriási a tét; végül a színművészetire is bejutottam. Egy spártai sportolói háttérből, ahol se drog, se cigi, se alkohol nem volt, bekerültem a fertő közepébe, és elcsúsztam. Elkezdtem drogozni, bulizni, így telt el az első év. Aztán találkoztam a feleségemmel, és ő lett az én angyalom, megmentőm. Úgy éreztem, hogy vele vissza tudok térni a normális életbe. Mert tudtam, hogy nem így akarok élni, de egyedül nem voltam elég erős hozzá. 1999 tavaszán megtértünk, majd a harmadik félév után otthagytam a főiskolát.

Valami hiányzott

Hogyan lettél mégis színész?

Benedek Miklós az alattunk lévő évfolyam osztályfőnöke volt. Felhívott, és felajánlotta, hogy ősszel az ő osztályában újrakezdhetem a második évet. Volt egy csoda szép nyár mögöttünk. Hitben megerősödtünk, eljegyeztem Ritát, és úgy döntöttem, hogy befejezem a főiskolát – már csak amiatt is, mert az anyukám három és fél év után otthagyta az orvosi egyetemet, amit a mai napig nagyon bán. Ő mindig bátorított, hogy ha valamit elkezdek, azt ne hagyjam félbe.

A megtérésed radikális változást hozott az életedbe. De hogyan történt mindez?

Nagy keresésben voltam. Idekaptam, odakaptam, egy kis New Age, egy kis Krisna, egy kis tenyérjóslás, reiki, zen buddhizmus, jóga… Benne voltam mindennek a közepében. Viszont éreztem, hogy valami nagyon hiányzik, valahogy nem vagyok biztonságban. Aztán elhívtak minket a párommal egy gyülekezetbe, ahol egyszerre megértettük az evangéliumot, és döntöttünk Jézus Krisztus mellett. Az a békesség, nyugalom, amely akkor a szívünkbe költözött, a mai napig velünk maradt. Nem szállt el úgy, mint mondjuk egy jógaóra után… Egyszer csak azt vettük észre, hogy már csak a Bibliát olvassuk, és elhagytuk a Bhagavad-gítát. Mert olvastam én mindent, mondván, hogy „igazság itt is van és ott is van”, de ahogy a Biblia átjárt, ráébredtem, hogy nincs más igazság. Nem azért, mert kizárod a többit, hanem mert rájössz, hogy azokból valami hiányzik: a feltámadás és az örök élet.

Miként hatott mindez a kapcsolatotokra?

Az eljegyzésünk után elkezdtünk jegyesoktatásra járni, ott hallottunk először tanítást a tisztaságról. Megbántuk a korábbi életvitelünket, és megtartóztattuk magunkat egészen a nászéjszakáig.

„A házasság kőkemény diplomácia”

A színművészeti után évekig a Budapesti Kamaraszínházban játszottál, de a Radnótiban, a Vígben, a Katonában és a Kamrában is. Hogyan került a képbe a szinkronszínészet?

Családot akartunk Ritussal, és a színészi fizetésből nem tudtunk megélni. Ő még tanult, közben elkezdtem a teológiát is, és keresetkiegészítésként szinkronizáltam.

Egy időben rengeteget dolgoztam. Egy éjjel az előadás után hazaérve a feleségem az előszobában várt kisírt szemmel. Végtelen szelídséggel, odaadással, szeretettel elém állt, és azt mondta: „Szia. Dr. Fazekas Rita vagyok, a feleséged. Vagyis én vagyok a másik feled.” Először kicsit tréfára vettem a dolgot, aztán elmondta, hogy szeretné, ha tudnám, hogy nem azért él mellettem, hogy még a tizedem se legyen. És ott megfordult bennem pár dolog. A feleségemnek hallatlan sok imája, szeretete, a hivatásom iránti toleranciája kellett ahhoz, hogy ne menjünk szét, és képes legyek a munkamániámmal leállni. Így behúztam a kéziféket, és maradt a szinkron.

A statisztikák szerint a házasságok 50-60%-a válással, az együttélések 90%-a szakítással végződik. A feleségemen keresztül tanított meg az Úr mélyen, igazán tisztelni a házasságot mint a legszentebb intézményt. Azt hiszem, hogy most vagyok abban a korban (nemsokára negyvenéves leszek), hogy láthatóvá váltak az életemben azoknak a döntéseknek a gyümölcsei, amelyeket hitben hoztam meg. Amikor a fiatalok azt mondják, hogy ők is szeretnének így élni, akkor el tudom mondani nekik: ezt nem adják ingyen. A házasság kőkemény diplomácia, és ha csak emberileg akarjuk, soha nem fog működni, mert valami mindig hiányozni fog. Ezt csak Istennel együtt lehet csinálni.

Lájkok helyett lelkek

A színpad nem hiányzik?

Nem, az egy tizenöt évig tartó, nagyon szép korszak volt, de lezártam. Prédikálok a gyülekezetben, verset mondok, vagyok színpadon eleget. Egyszer viszont szeretnék majd egy színházat létrehozni, ám most még – mint az írók – „benyomásgyűjtésen” vagyok, és a négyszemközti lelkigondozás révén nagyobb hatással tudok lenni mások életére. Lakmusznak és indikátornak jó egy előadás, de arra apparátus is kellene, hogy a hallgatóság szívében elindított valamit utána gondozzuk, öntözzük.

Említetted, hogy gyakran prédikálsz. A tanítás során mely témák állnak hozzád a legközelebb?

A gyülekezetben elsősorban a férfiak és a fiatalok között szolgálok. Úgy látom, a családokból hiányoznak a férfiak, nincsenek jó apaminták. Félresiklott minden: a nők férfiasodnak, a férfiak meg nőiesednek. Ha férfihétvégét vagy hajós zarándoklatot tartok, sokat beszélgetünk a résztvevőkkel az igazi férfiasságról, a mennyei Atyánkkal és a földi édesapánkkal való kapcsolatról. Ilyenkor többen megnyílnak, és elmondják a bűnvallásukat is. A férfiak 90%-a pornófüggő, a promiszkuitás hatására nincs elköteleződés, és a legegyszerűbb a pornóhoz fordulni. Nagyon keményen kimondjuk ezeket. Egyformán fontos a múlt feldolgozása és annak felismerése is, hogy milyen megkötözöttségekben vagyunk.

Kifordult világban élünk. Ma az emberek folyton a Facebookon lógnak, amit tesznek, azonnal feltöltik, és várják a lájkokat, az értelmes és jó beszélgetésekre pedig nem jut idő. Én azt vallom, hogy inkább vállaljunk felelősséget egy emberért, mint hogy lájkoljunk százharmincat.

Révész Szilvia
Family 2016/3.