2017. október 15-én tartottuk hálaadó ünnepségünket. Imaórai igénk az Áhitat szerint II. Kor. 8: 1-5. volt.
„Nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” Az imaóravezető testvérünk arra buzdított, hogy a mi hálaadásunk és adakozásunk egyre bőségesebb legyen. Amit teszünk, tiszta szívvel tegyük!
Természetesen az istentiszteleten is a hálaadás volt a téma. Mai korunkban sokszor olyan természetesnek vesszük a javakat. Sok a panaszkodó, elégedetlen, háládatlan ember. Mindig többre vágyunk a földi javakból, pedig a lelkiek a fontosabbak.
Kolossé 3: 15-16. vers. „Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhívva az egy testben. És legyetek háládatosak. Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek.”
Mindenkor törekedjünk a jóra egymás iránt, és mindenki iránt. Az apró, kis megtapasztalásokért is adjunk hálát! A hálás ember – boldog ember!
Délután a 136. zsoltár verseivel buzdított hálára Kiss Illés lelkipásztor. „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Adjatok hálát az istenek Istenének, mert örökké tart szeretete!”
A szolgálatok sorát a bibliakörös gyermekek hálaadása nyitotta meg. A szavalatok és bizonyságtételek között az ifjúság és az énekkar énekelt.
Az elkészített hálaoltárra bőven jutott a gazdag termésből, gyümölcsből. A Biblia, a búzakalász-csokor, a kenyér, a víz, mind Isten áldásairól beszél. Ami újszerű volt ezen az ünnepen, hogy a nőtestvérek színes papírvirágokat készítettek elő, amelyeket már a délelőtti tisztelet után el lehetett vinni, és ráírni azt, hogy én miért vagyok hálás. Ezeket a „hálavirágokat” délután oda lehetett tűzni az oltár mögötti háttérre. Aki akarta, rövid bizonyságtételben elmondhatta, hogy ő miért hálás, majd kitűzte virágát az oltárhoz. Így az oltáron nemcsak a gyönyörű alma, szőlő, paprika és a többi termés dicsérte Isten jóságát, hanem kinyíltak a hála virágai is.
A színes virágokra ilyen hálaokok kerültek;
„Köszönöm, hogy meghaltál értem, és újjászülettem!”
„Köszönöm, hogy a próbák között is reménységem van, nem hagysz magamra!”
Köszönöm, hogy ma már hiszem, hogy Isten igéje IGAZ!”
„Köszönöm a családomat, és hogy lány vagyok!”
„Köszönöm, hogy megmentetted a házasságomat!”
„Köszönöm a boldogságomat, és a könnyeket is!”
„Köszönöm, hogy elhívtál, köszönöm a gyülekezetet, köszönöm a feleségemet!”
A legtöbb virág Isten megmentő szeretetéről, a családról és a gyülekezetről beszélt.
A hálaadások sorát a lelkipásztor a 116. zsoltár 12-13. versével zárta; „Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett? A szabadulásért fölemelem a poharat, és az Úr nevét hirdetem!”
A hálaadó nap elmúltával se feledkezzünk meg a hálaadásról, Isten dicséretéről, és arról, hogy az Úr nevét hirdessük jelenlétünkkel, cselekedeteinkkel és beszédünkkel egyaránt!
Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult. Nem feledkeztünk meg azon testvéreinkről sem, akik betegségük, mozgáskorlátozottságuk miatt nem tudtak közöttünk lenni, nekik is juttattunk az elkészített javakból.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
