A hit 6 – Országos Baptista Nőkonferencia

3159

Telt házzal zajlott az idei országos baptista nőkonferencia, mely A hit 6 címet viselte. A 8. kerületi Golgota utcai Rhema Konferencia Központba érkeztek nők az ország minden pontjáról és határon túlról, Erdélyből, Vajdaságból, Szlovákiából, Kárpátaljáról, Németországból és Ausztráliából is. A szervezők gondoskodtak arról, hogy minden ide látogató egy kellemes napot töltsön el, és lelkileg feltöltődve térjen haza otthonába, gyülekezetébe.

Már az első lépéseknél kiderült, milyen profi és összeszokott csapat szervezi évről évre a női alkalmakat. Tőtős Marcsi díszleteit már sokszor láthattuk, és ahogy mindig, idén is különleges, egyedi színt adtak a rendezvénynek.

Telt ház a Rhema Konferencia Központban

A résztvevők két lelkész házaspár előadását hallgathatták meg, délelőtt Révész Lajos és Szilvi, délután pedig Varga Gyuri és Anikó tanított. A nap lehetőséget adott arra is, hogy bemutatkozzon a kárpátaljai gyermekmisszió, amelyet pénzadományokkal is támogathattak a jelenlevők.

„A mi hitünk vajon hogyan hat?” – Reichert Tímea

A konferencia témája a hit hatása volt. „Mindenféle dolog hatással van ránk. Ma sokféle divatos szót használunk arra, hogy milyen az, amikor valaki hat ránk. Vannak, akik azzal keresik a kenyerüket, hogy influenszerek, hatásgyakorlók. A mi hitünk vajon hogyan hat? Vajon hatással van az életünk másokra?” – tette fel a kulcsfontosságú kérdéseket Reichert Tímea, a konferencia műsorvezetője.

A dicsőítésről Révész Dániel és csapata gondoskodott. A baptista előadó legújabb CD-je idén nyáron jelenik majd meg.

A konferenciát Varga Anikó, a Baptista Női Misszió vezetője nyitotta meg imádsággal. Háláját fejezte ki a nagy múltra visszatekintő női misszióért. „Nekünk nőknek ez a legnagyobb napunk. Isten mindig gondoskodik róla, hogy a hit ne maradjon ki belőle. Idén is adódtak galibák, hiszen át kellett helyezni a konferenciát, de nagyon nagy áldás lesz ezen a napon, mert mindenki idetalált.”

„Az igaz hit nem egy sugallat, hanem meggyőződés”

„A saját életedet fel tudod építeni, de hitben járni Isten nélkül lehetetlen.” – Révész Szilvia

Az első előadást a székesfehérvári lelkész házaspár, Révész Szilvi és Lajos tartották. „Amikor Isten téged először megérint, nem tudod, mi a célja, de 50 év távlatából tudom, hogy semmi nem véletlen, ha róla van szó.” Saját életútjuk bemutatásán keresztül tanítottak a hitben járásról, a hit gyerekbetegségeiről és az Istentől kapott ígéretekről. „Nem egyszerű a hitben járás, de ez az, ami Istenhez köt téged. A saját életedet fel tudod építeni, de hitben járni Isten nélkül lehetetlen.” Sokszor nem tudjuk, mi vár ránk, pánik és félelem fog el, de az ő jelenléte életünkben elég garancia arra, hogy bármit is hoz a következő fejezet, az több lesz, jobb lesz. „Ígér-e olyat Isten, amit nem cselekszik meg?” Ha hitben járó ember vagy, akkor van terve az életeddel. Ha el tudod engedni a saját terveidet, akkor lesz arra szemed, hogy Isten mit tesz a környezetedben, hogy hova kell menned, kinek kell segítened.

„Hitben járunk, nem látásban”
Révész Lajos, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet lelkipásztora

Sokszor úgy tekintünk Istenre, mint a saját boldogságfelelősünkre, fogalmazott Lajos. Úgy gondoljuk, ha valami nem történik meg, erősebben kell hinnünk benne. A hit nem arról szól, hogy a mi egyéni vágyainkat kiszolgálja. A boldogság keresésében keressük az ő akaratát! „Aki az Úr akaratát keresi, az megkap egy tervet és egy terhet, de nem összeroppan alatta, hanem a súlya alatt megerősödik.”

Hogyan működik a hit?

Az ebéd előtt Rédl Kata, a Baptista Rádió műsorvezetője, a Jelige magazin szerkesztője élő interjúban beszélgetett Győri Virággal, a Family magazin főszerkesztőjével és Halász-Bokros Lídia szülésznővel, misszionáriussal, aki jelenleg kreatív dizájnerként dolgozik. Az élet különböző területein rájuk is hatott mások hite, és ők is hatnak másokra.

Virág: Idén 11 éve, hogy a Familyt szerkesztem, 11 éve ugyanolyan boldogság, egy ajándék, egy áldás az életemben. Egész nap olyan dologgal foglalkozhatok, ami a szívetek legmélyéig hatol. Amikor egy lapszámot szerkesztünk, 10 000 ember életére vagyunk hatással, ami nagy felelősség, de hatalmas lehetőség is. Annál nagyobb öröm nincs, mikor hallom, hogy használják az emberek a misszióban.

Lídia: A Linda Dillow-konferencián volt egy felhívás az egyház részéről: olyan embereket keresnek, akik talentumaikat teljes idejükben Istennek ajánlanák: egy az egyben hozzám szólt. Egy teljes évet szántunk oda neki, hogy küldhessen bárhová, így kerültünk Kárpátaljára a gyermekmisszióba. Lelkipásztorgyermekként egy normális, egyszerű életre vágytam, de Isten beleszólt, egy picit nagyobbat tervezett. A jövőbe és a mennyei dolgokba fektettünk be, Isten megtisztelt minket ezzel a lehetőséggel.

Az ebédidőben lehetőség nyílt baráti beszélgetésekre, csoportképkészítésre, keresztény könyvek, ajándékok vásárlására és Révész Szilvia legújabb könyvének dedikáltatására is.

A délután ismét interjúval indult Budai Evódiával és Antalné Sztasák Mártával. Evódia korábban az erdélyi nőszövetség elnöke volt, női misszióban, tinilányprogramokban nagyon aktívan tevékenykedik, férjével együtt Nagyváradon szolgálnak. A „Kalendárium nőknek” megálmodója.

Márti Kecskeméten a Bárányka óvoda igazgatója, vezetője annak a csapatnak, akik gyerekek felé szolgálnak a városban. „Isten előkészít mindent, ami az ő akarata szerint van.” Az Istentől jövő látás már formálódott a kecskeméti lelkipásztorban, és az Úr vezette: „Bízzál az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj!” Ma a Bárányka óvodában az 50 gyerek fele-harmada hívő. Missziójuk célja, hogy ne csak az anyukák térjenek meg, hanem egész családok bekapcsolódjanak a gyülekezetbe. „Csak oda küld áldást az Úr, ahol egységben vagyunk, és hála Istennek, egységben vagyunk.”

Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

2Kor 4,17–18

Az Isten néha egészen különleges módon vezet, és nem engedi, hogy rutinból oldjunk meg feladatokat, mert számára sokkal fontosabb a mi személyes fejlődésünk, mint ha csak valami szimplán jól sikerülne.

Varga Anikó és György Budapest VI. kerületében plántálnak gyülekezetet, Anikó az Országos Női Misszió vezetője, lelki munkások mentorálásában és missziós stratégiák kidolgozásában segítenek.

Hogyan élhetjük meg a hitünket úgy, hogy hatást gyakoroljon elsősorban magunkra, s annak következményeként a környezetünkre?

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”

Zsid 11,1

Mi a hit? Meggyőzetve lenni Isten által. Isten garanciát is vállal arra, hogy ígéretei valóra is fognak válni. A hit ajándék. Nem lehet gerjeszteni. Istenből indul, engem hozzá fog kötni. Isten folyamatosan munkálja bennünk ezt a hitet, folyamatosan győz meg bennünket. Teszi ezt az ő szavával, cselekedeteivel, lelke által, jellemével és mások által – fogalmazott Anikó.

A hitben járás: a földön élek, de Isten jelenlétében vagyok

Örökbe fogadott az Isten, a nevére vett, a gyermekének tekint. Soha senki nem ragadhat ki az ő kezéből. Mi lenne, ha így mutatkoznánk be egymásnak, hogy Isten gyermeke. Tudod, hogy ki vagyok én? Nagyobb az, aki bennem van, mint aki a világban van. Akkor magabiztosan és hatásgyakorlóként állok a világban. Nem kérkedőként, hanem belső meggyőződéssel.

A legerőteljesebb bizonyságtétel a saját istenélményeinkről szóló
bizonyságtétel.
Mikor tudsz beszélni róluk? Ha vannak.
És hol születnek? Isten jelenlétében.
Akkor a misszió szinte magától értetődő lesz, mert te magad vagy a misszió.

Egy különleges nap összefoglalására elmondhatjuk, hogy ugyan a téma nem volt kimondottan női, sok férfi is szívesen tanult volna az előadásokból, a résztvevők száma mégis mutatja, hogy mekkora igény van olykor, évente legalább egyszer csak magunkban lenni, csak nők között beszélni egy-egy fontos témáról.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!