A XIX. és XX. század pszichológusai a homoszexualitást (az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot) többségében mentális (értelmi) zavarnak tartották.
Egyesek örökletes betegségnek feltételezték. Mások, mint például Sigmund Freud, a pszichoszexuális fejlődésben bekövetkező küzdelmek negatív eredményének gondolták. Általában minden pszichológus lelki zavarként fogta föl, amelyet gyógyítani kell. A társadalmi megítélése ezzel szemben sokkal elmarasztalóbb volt: erkölcsileg tartotta a legtöbb ember megengedhetetlennek a homoszexuális kapcsolatokat még akkor is, ha azok tiltását nem is tudta szabatosan elmagyarázni.
Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat megítélése mára megváltozott. Részben a multikulturális változások, részben a homoszexuálisok öntudatos és erősödő társadalmi nyomásának hatására a médiában már alig fogalmazódik meg velük szemben erkölcsi kifogás. A pszichológia által sokáig fenntartott „betegség” megjelölés is egyre inkább a múlté a szakmai megnyilatkozásokban.
A mindennapi köznyelv melegként (angol nyelvterületen: gay, magyarul kb. vidám) említi őket. A hivatalok és szóvivőik másságról beszélnek, amelyet az állampolgároknak tolerálniuk, a melegek szerint pedig megbecsülniük kell.
Sok-sok mítosz is bekerült a téma megvitatásába. Ilyen például az az elképzelés, hogy a szexuális orientáció nem képes megváltozni. Ezt a mítoszt sok genetikus sem fogadja el, mondván, hogy a genetikai meghatározottság inkább hajlam, mint sorsszerűség. És a hajlamot az ember képes erősíteni vagy gyengíteni.
A Harmat Kiadó gondozásában jelent meg 2013-ban Joseph J. Nicolosi amerikai klinikai pszichológus Szégyen és kötődésvesztés – A helyreállító terápia gyakorlata című kötete. A szerző ebben a művében oszlatja el azt a felfogást, mely szerint lehetetlen egy homoszexuálisnak heteroszexuális emberként folytatnia az életét.
A helyreállító terápia valóságát és hatékonyságát sok-sok megváltozott élet bizonyítja ma már. Sokakban az okoz zavart, hogy a szociológiától, a pszichológiától, a jogtudománytól és a politikától is ösztönösen várnák, hogy határozott erkölcsi elvekből kiindulva nyilvánítson véleményt, fogalmazzon meg etikai normákat. Meg kell értenünk, hogy a szociológus, a pszichológus, a jogász, a politikus nem a tudományából adódóan felelős erkölcsi lény, hanem emberségéből eredően. Azt is meg kell értenünk, hogy csupán abból fakadóan, hogy valaki felelős beosztást tölt be, nem következik szükségszerűen az, hogy a társadalom teljes szélességét és végső távlatát veszi figyelembe döntéseinél.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
