A hónap igéje
„Isten megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5,18)
A hónap gondolata
Az emberi társadalom gazdasági, politikai és intézményi vezetői alig-alig hisznek abban, hogy az emberek között lehet tartós béke. Nem sokan hisznek abban, hogy lehetséges megbékíteni a világhatalmakat, az országokat, az etnikai rétegeket, a gazdasági érdekcsoportokat, a különféle kultúrákat, a nőket és a férfiakat, a generációkat, a konzervatív és liberális gondolkodókat, a jobboldali és baloldali pártokat egymással. Véleményük szerint a nyugati kultúra, sőt most már az egész világ lényege a verseny minden területen, amely az óriási érdekellentétekre, a kibékíthetetlen különbségekre alapozódik, amely a verseny energiáját is adja, és így minden területen a növekedést vagy a fejlődést is segíti. Ezek az érdekellentétek pedig lényegükből fakadóan alkalmatlanok arra, hogy hosszú távon az érintettek között béke legyen. Nehéz mindezzel vitatkozni, hiszen olyan versenymentes alternatív gazdasági, társadalmi vagy kulturális elméletek nem látszódnak, melyek életrevalóak és működőképesek lennének.
Isten Jézus Krisztus által megbékéltette magával az embert. Mi ennek a megbékéltetésnek a jelentősége? Mit befolyásol ez a megbékélés, ha nem simítható ki minden, ha nem oldható fel minden ellentét? És ha nem mindent békít meg egymással, akkor mi jelentősége van annak, hogy Isten megbékíti az embert önmagával? Mit változtat az isteni megbékéltetés az emberi életen, a társadalmon?
Vannak hívők, akik a megbékéltetést csak személyes és egyéni jelentőségűnek tartják: Isten Jézus Krisztusban megbocsát, eltörli bűneinket, nincs többé kárhoztatás és istengyermeki állapotba kerülünk. Mindez óriási és igaz. De a megbékéltetés eredménye és hatása ennél sokkal több.
Amikor Isten megbékéltet minket önmagával, akkor Istennel jutunk közösségre. Kapcsolatunkat a harmónia határozza meg, mivel nem csupán a hozzá való viszonyunkat változtatta meg, hanem magát a bensőnket: újjáteremtett, más emberré lettünk. Ettől kezdve a belénk helyezett isteni természet (2Pt 1,4) kezdi átvenni a mindent befolyásoló szerepet az addigi régi emberi természetünkkel szemben. Ez a hívő számára merőben új világot teremt. Mivel Isten mindennek kezdete, eredője és központja, ezért a hívő először csak megsejti, aztán egyre világosabban látja, hogy Isten „Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van”. Ahol már látja, hogy „nincs többé zsidó és görög, nincs szolga és szabad, nincs férfi és nő…” Egyszerűen azért, mert a megbékéltetés nem puszta kibékítés, hanem egység: „mert ti mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban.” Ahol nem látják meg az érintettek a Krisztus által megvalósult megbékéltetést, megigazulást, helyreállítást – vagyis a lényegi egységet –, ott továbbra is csak a békítgetés, a megegyezés, a konfliktuskezelés, a mediálás emberi vagy a Bibliából levezetett technikái maradnak.
De amikor Isten megbékéltet önmagával, akkor az ember megbékél saját magával, társaival, sőt az egész világgal is. Ezért csak a Krisztus által megbékéltetett emberek képesek igazán továbbadni a megbékéltetés valóságát. Ezért kell kérnünk embertársainkat, hogy béküljenek meg Istennel, mert akkor fog az egész világ is megbékélni.
A hónap kérdése
Hogyan képzeled el megvalósulni a békességet, milyenfajta megbékéltetéssel?
A hónap imája
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
(Ady Endre)
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
