„Így szólt hozzájuk [Jézus]: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” (Mt 4,19)
Krisztus követésének sarkalatos elhívása, hogy a tanítvány megkeresse és megtérésre vezesse a rábízottakat. Az emberhalászat legalább olyan nehéz, mint a hal kifogása a vízből, hiszen nehéz meglátni, hogy kik a megtérésre kiválasztottak, és ha már megvannak, akkor sem könnyű a „hálóban” tartani őket, hiszen bármikor visszaúszhatnak a tágas mederbe. A tanítvány Jézussal együtt keresi az új megtérőket, miközben vele együtt keresi a képességet is az emberhalászat végzésére, hiszen az emberhalász csak hiteles, őszinte és tiszta szívű tanítvány lehet. A hiteles tanítvány Krisztus követését tartja életmódjának, és ennek lehetőségeit, céljait kutatja. Neki az életmódról nem a táplálkozási szokások, a testmozgás, az öltözködés, a lakberendezés vagy a kikapcsolódás jut eszébe elsősorban, hanem a Krisztus követése teljes szívvel és lélekkel. Az emberhalász célja, hogy napra nap gyarapodjon a bölcsessége, az alázata és a kitartása munkája elvégzésében, és egyetlen rá bízott lélek se maradjon a segítsége nélkül. Az emberhalász motivációja a krisztusi szeretet terjesztése, az, hogy másokat megörvendeztessen az örömhírrel, és hozzásegítsen az Isten kegyelméhez. A napokban Isten bezárta a nyár ajtaját, és abban a pillanatban kinyitotta az ablakot az őszre. A hőség helyére lép a hűvösség, és felüdülés járja át a lelkeket is. A tanítvány most új lendületet vesz, és így folytatja emberhalászatát. Ehhez Krisztussal együtt keresi meg az útjelzőket, amelyeket Isten helyezett el a Bibliában, az emberekben, az imákban és a csendességben.
Áldott emberhalászatot!
Istenem, köszönöm, hogy téged szolgálhatunk, köszönöm, hogy megbízol bennünk, és segítségedre lehetünk az emberek hitre jutásában, megtérésében. Köszönöm, hogy a kegyelmed rajtunk keresztül szállhat másokra is. Kérlek, tégy alkalmassá minket az emberhalászatra, és adj nekünk ehhez erőt és töretlen hitet! Ámen.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!