„Én is jól tudom, hogy a légionisták hazudtak – mondta elkomolyodva –, és ezt az egész históriát azért sütötték ki, mert a zsidók megvesztegették őket. A légionista nem alszik el őrségben, mikor a légió pecsétjét őrzi.
A szíriaiak meg éppenséggel annyira babonásak, és annyira félnek a sötétségben, hogy aligha mertek volna aludni.” Az idézet Mika Waltari Az ország titka című érzékletes levélregényéből származik. Az igazságot és az élet értelmét könyvtárak tekercseiben kereső, majd Jeruzsálembe utazó és ott három keresztre feszített bűnöző halálát éppen meglátó római fiatalember, Marcus a főhőse. Az ő kíváncsiskodására mondja el ezen bizonyosságát a római helyőrség parancsnoka a zsidók pászkája utáni harmadik nap délelőttjén. Az író kutakodása szerint a templomőrség tagjai ilyen szír legionárius katonák voltak. Ilyen pecséthűek. Ilyen babonásak. És ilyen hazugok!
Talán meghökkentő lenne napjainkban földhözragadt, babonás hazugsággal vádolni azokat, akik váltig hangoztatják és életszemléletükké teszik a már közhellyé „emelkedett” állítást: „Nem jött még vissza onnan senki!” Elfelejtik, hogy Valaki visszajött. S az Ő esete nem az, ami kivételként erősíti a szabályt…
Érdekes volt elolvasni a fent említett könyvet. Az emberi ész kétezer év távlatából is kutatja ezt a megfoghatatlan csodát, s próbál számot adni magának róla. A napokban én is elcsendesedem, és gondolataimban vissza-visszatérek a Golgotához közeli üres sírhoz. Már nincs benne Jézus teste! Harmadnap hajnalán eltűnt, és az elhengerített kő még a gyenge asszonyoknak és a kétkedő tanítványoknak sem jelenthetett akadályt a bizonyossághoz és a bizonyságtételhez: Jézus él! De a mokány, marcona, kötelességteljesítő katonák mást híreszteltek. Miért?! Hiszen ha valakik, akkor ők válhattak volna legkönnyebben Jézus feltámadásának hírnökeivé, még ha rangjuktól és fegyverüktől, hírnevüktől és megélhetésüktől megfosztva is! De miért nem váltak az igazság tanúivá?! Hát éppen a rangjuk és fegyverük, hírnevük és megélhetésük – és minden más pénzen megvehető tulajdonuk miatt. Az anyagiasság miatt.
Milyen megdöbbentő napjainkban is, hogy egyeseknek a húsvéthoz viszonyuló kiváltságos helyzete nem avatja őket bizonyságtevőkké. Ott vannak a keresztény országban, a munkaszüneti napokon, a templomokban, hangzik feléjük számolatlanul a feltámadás híre, látják a nyitott sírt, az éledő élet számtalan jelét – és mégis találnak mást. Pénzzel megvehető, népszokásként jópofa, anyagias semmitmondást. Vagy ami még rosszabb: sok pénzen megvásárolt hazugsághíresztelést…
Milyen sokféleképpen zúdul ránk ennek az igazságot elhallgattatni és hazugságokkal teletömni kész világnak az anyagias szellemisége! Mielőtt „húsvéti örömmel” telezengnénk a világot, vizsgáljuk meg a szívünkben zengését, a környezetünkbe kizendülését! Az élő Jézusban hinni és róla tanúskodni nem anyagiakra figyelő módon, hanem Szentlélekkel betöltekezve lehet.
Ő tudja elvégezni benned és általad is, hogy a húsvét – mégiscsak! – mindenkié lehet!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
