Ezen a karácsonyon is sok minden kavargott a fejemben. Mivel egyedüli hivő vagyok a családban, még sose volt keresztény karácsonyom. Törtem a fejem, hogyan is tudnám Isten igéjét legalább megjelenteni köztük? Rendre elbicsaklott a gondolatom, de nem adtam fel és Isten elé tettem a kérésem.
Éppen a karácsonyi könyvvásáron szolgáltam, ahol találkoztam régi, kedves barátnőmmel, egy keramikussal. Zsuzsa csodaszép porcelánokra fest igéket és így teszi még értékesebbé őket. Mint minden decemberben most is gyönyörködve néztem az árukészletét, és mivel mindig vittem haza belőle, most is tépelődve válogattam belőlük.
Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy nagyon megtetszettek az olyan müzlis tálakhoz hasonló tányérok, melyeken különböző igék voltak olvashatóak. Ráadásul sok színben pompáztak, kívül-belül más divatos árnyalatban, és ismerősök is voltak nekem, hiszen az otthoni étkészletemben is ilyen formájú leveses tányérok vannak. Csak forgattam és nézegettem őket. Az volt az érzésem, hogy ezeknek küldetésük van az életben, de még nem tudtam, hogy mi.
Amint így töprengtem egy ige jutott eszembe:
„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” Mt. 10,16.
– Igen, igen, – gondoltam, ez rendben, de most mit kezdjek vele? Hogy illeszkedik ez az ige az én helyzetemre?
Isten nem hagyott sokat meditálni, máris jött a gondolat:
– Ugye karácsony második napján mindenki nálad ebédel?
– Igen…
– Na, akkor leveses tányért ne tegyél ki, hanem….
El is jött a nap. Minden annyira egyszerű volt! A lányom sokat segített, de a lelkére kötöttem, hogy az új leveses tányérokat ne tegye fel, mert azokkal külön tervem van.
– De mi? Mami mondd meg kérlek, hogy mi? – furdalta a kíváncsiság.
– Ez még a karácsonyi ajándék része – feleltem rejtelmesen és titokzatosan mosolyogtam hozzá.
– De mi az? Mondd meg kérlek!- nyüstölt, de én ellenálltam.
Amikor feltettem a gőzölgő levest, így szóltam a hat vendéghez:
– Nos, van még egy meglepetésem mindenkinek! Emlékeztek, Mátyás király azt mondta a leves nyomán, hogy huncut az, aki a kanalát meg nem eszi. Én azt mondom, huncut az, aki nem választ magának egy tányért. Nézzétek meg, mindegyiken más felirat van. Kinek mi tetszik, azt válassza ki és aztán haza is vihetitek emlékbe. – Arra gondoltam, hogy így tovább szemük előtt lesznek az Úr gondolatai.
Na, volt is nagy válogatás, nézték, hogy melyikre mi van ráírva, kivéve az az egy személy, aki szerintem a legkeményebb volt. Oda se hederített. De én igen.
– Látom, hogy te nem választottál – néztem rá kedvesen – talán én adhatok neked egyet?
S máris felolvastam három igét, ami még ott várakozott az új gazdára. Az egyik így szólt: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!” 4Móz. 6,24
– Mit gondolsz örülni tudnál, ha áldást kívánnék az életedre? – s a választ meg se várva máris a tányérján landolt az ige. Nem tiltakozott, én pedig máris elintézettnek tekintettem a dolgot.
Az ebéd elfogyott. Az igés tálak is mind tiszták lettek és hűséggel követték új gazdáikat hazáig. Közben ilyeneket hallottam:
– Nagyon jó lesz ez… meg arra… és most jut eszembe, hogy esetleg…
Pár nap múlva a lányoméknál ebédeltünk hárman a nagyobbik unokámmal. Végtelen melegség öntötte el a szívem, amikor láttam, hogy ő az igés tálból eszeget és nem is akármelyikből. Emlékeztem, ezt választotta:
– Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint emberben bízni. Zsolt. 118,8.
Köszönöm Uram a bölcsességedet!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
