A kisdiákok táblagépek segítségével tanulnak – így kell forradalmasítani az oktatást!

3181

A hagyományos oktatás mellett táblagépre írt pedagógiai programot dolgoznak ki a törökszentmiklósi Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolában.

Mivel az iskolában négy éve minden elsős kap tabletet, ezeket felsőbb osztályokban is használják, de az egyik másodikos osztály már a tabletek segítségével tanult meg tavaly írni és olvasni.

– Akkor most előveszed a tabletedet, a hangot vegyétek le róla… – huszonnyolc táblagépet osztott ki az imént a Kölcsey Ferenc Általános Iskola 2. a osztályában Görömbei Nóra tanító.

A gépeket egy csukható szekrényből vette elő, ugyanis ezeket a gyerekek nem vihetik haza, csak itt, az iskolában használhatják.

– Szeretek tabozni. Nekem otthon is van. Játékok vannak rajta, ezek segítségével megtanultam számolni, kivonni – mutatja táblagépét Erdei Lili tanuló.
Az osztályba emelt szintű angol és testnevelés szakos gyerekek járnak, ők már a tabletek segítségével tanultak meg tavaly írni és olvasni. Amikor nem veszik le a hangot, akkor még az angol nyelvet is gyakorolják, ugyanis a táblagép munka közben angolul mondja a számokat.

Nóra néni táblagépét egy projektor segítségével vetíti ki, így látják is a tanulók, hogy mit kell csinálni.

– Betűket, számokat tanultunk meg a tableten, nagyon érdekes, mert játékosan tudunk vele tanulni – mondja Rózant Ferenc Alex, akinek az egyik számolást segítő program a kedvence.

A másodikos gyerekek ezeknek a gépeknek a segítségével tanultak meg írni és számolni

Ennek az a lényege, hogy minél hamarabb adja össze a tanuló a számokat, annál gyorsabban megy a versenyautója. A gyerekek azt is látják ennél a feladatnál, hogy ki, hányadikként fut be a célba, magyarul, ki számolt a leggyorsabban, és a legügyesebben.

A táblagépek az iskola saját szerveréhez kapcsolódnak, erre tölti fel az informatika-műveltség területű pedagógus az általa kiválasztott, tanulást segítő programokat. Az írott betű megjelenik a képernyőn, ezt követik mutatóujjukkal a tanulók, így gyakorolják be az íveket, a betűk kapcsolását, a vonalvezetést.
A tanítónő azt mondja, újszerű módszere mellett papíralapon is ugyanúgy megtanulnak mindent a gyerekek.

– Valahogy a kettőt együtt kellett úgy kombinálnom, hogy megmaradjanak, és a motiváció is fennmaradjon. Először is rajzolóprogramot kerestünk, ezen keresztül próbáltam meg először a finom motorikát, vagyis apró kézmozdulatokat fejleszteni, hogy hogyan rajzoljon például vonalrendszerben.

Görömbei Nóra úttörő módon alkalmazza együtt a korszerű technikát a hagyományos tanítással.

– Amikor ez már kialakult a gyermekben, utána léptünk tovább. Ezt utána papíralapon is gyakoroltuk. Csak egy ujjal szabad követni a táblagépen a betűket, utána már hozzátettük a mutatóujjat és hüvelykujjat, így már utána a ceruzafogás is könnyebb volt nekik.

– Ráadásul mivel a rajzprogram segítségével már benne volt a kezükben, hogy hogy kell kerekíteni a betűket, már ismerték a betűelemeket és a vonalvezetést is, akkor a ceruzafogással, és a már meglévő tudás segítségével nem azon gondolkodott, hogy hogyan kell írni, hanem már tudta, mit ír.

– Vizuálisan is megjelent előtte, mit kell írnia, és mivel a vonalrendszer is megjelent a tableten, már azt is tudta, hogy a vastag és a vékony vonalon hová kell elhelyezni a betűt – beszél a pedagógus új írástanítási módszeréről.
Mivel módszere úttörő, rengeteg munka van benne. Azt mondja, gyakran hétvégéit, éjszakáit is kitölti, hogy új programokon gondolkodjon, és azokat feltöltse az iskola szerverére, ráadásul a tabletek is rendben legyenek.

– Tavaly kaptam meg ezt az elsős osztályt, akkor még én is ismerkedtem a tablettel, mert nekem még nem volt otthon. A pedagógusképzésben nem tanítanak ilyen módszert, és nincs is kidolgozott program az ilyen fajta oktatáshoz – mesél a nehézségekről a tanárnő.

– Ezért nekem kellett összeszedni a megfelelő applikációkat, programokat, próbáltam más iskolákban kollégákkal is beszélni, hogy esetleg nekik milyen ötletük van, és az itteni kollégák is segítettek. A rendszergazda úgy csinálta meg a szerverünket, hogy a gyerekek már az általam föltelepített programot le is tudják tölteni.

Idén órarend szerint, heti két órában használják a tabletet a másodikos gyerekek, most a szorzótábla és a nyelvtan, helyesírás megtanításához nyújt majd segítséget. A táblagépekkel különböző versenyeket is tudnak rendezni, ráadásul, mivel mind a huszonnyolc gyermek napközis, a hagyományos mellett különböző házi feladatokat is megoldhatnak tableten.

Idén negyvenhét elsős kapott táblagépet

– Negyedik éve indult az az emelt szintű oktatást segítő beiskolázási program, melynek során a Baptista Szeretetszolgálat minden első osztályos gyermeknek táblagépet ajándékoz – mondta Bana Lajosné igazgatóhelyettes.

– Ez nagyban segíti az oktatás színvonalát, az oktatástechnikai eszközök alkalmazásának sokszínűségét. Tavaly óta központilag órát is biztosítunk erre, szaktanárok tanítják meg a különböző programok használatára a gyerekeket, így aztán a tanítók munkáját is segítik azzal, hogy a különórán megtanult programokat is jobban tudják a gyerekek használni.

– Ez a mai korban azt gondolom, már szinte a gyerekek számára elvárás, hiszen nem lehet már csak előadni, és majd számon kérni, nagyon fontos a tevékenykedtetés is – hangsúlyozta Bana Lajosné igazgatóhelyettes.

Molnár-Révész Erika

Forrás: https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/821755-821755/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!