A Lélek gyümölcse: Hűség – Máté 25,14-30 – Paróczi Zsolt – 2023. 07. 30.

474

Élő közvetítés dátuma: 2023. júl. 30. Paróczi Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Máté 25,14-30 igeversek alapján.  Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet

„Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. 15Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. 16Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott vele, és másik ötöt keresett hozzá. 17Ugyanígy a két talentumos is másik kettőt keresett hozzá. 18Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét. 19Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. 20Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem. 21Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! 22Eljött az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot bíztál rám: nézd, másik két talentumot kerestem. 23Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! 24És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. 25Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied. 26Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? 27Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. 28Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! 29Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. 30A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 25,14-30)

Cím:2310 Szigetszentmiklós, Kinizsi u. 43.
Lelkipásztor:Paróczi Zsolt
Állandó alkalmak:Vasárnap 9.15-től imaóra (közös énekléssel kezdve)
10 és 17 órától istentisztelet
csütörtökön 18.30-tól bibliaóra
szombaton 18-tól ifjúsági óra
Honlap:http://miklosibaptista.hu/

Facebook – https://www.facebook.com/Szigetszentm…
Instagram – https://www.instagram.com/miklosibapt…
Podcast – https://anchor.fm/szmiklosi-baptista-gy
Spoify Podcast – https://open.spotify.com/show/4C7N4Nc…
Spotify – https://open.spotify.com/artist/3IMZS…
Deezer – https://deezer.page.link/KC2sZAfQC5ro…
YouTube Music –    / szigetszentmiklós…  #Istentisztelet#Biblia#Szigetszentmiklós


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!