A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat vezetői együttérző és méltató levelet írtak Jimmy Carter, az USA korábbi elnöke, baptista hittestvérük temetése kapcsán a Carter családnak és a Carter Center munkatársainak.
Kedves Amy, John, James és Jeffrey!
Kedves Carter Központban dolgozó kollégák!
Először is hadd fejezzük ki legmélyebb és legőszintébb részvétünket. Miközben Jimmy Carter elnök úr távozását gyászoljuk, egyben ünnepeljük is az ő rendkívüli életét.
A magyar baptista testvérek, valamint a magyar nép egésze mindörökre hálás lesz Jimmy Carter elnök úrnak a döntéséért, melynek köszönhetően visszakaphattuk Szent István, az első magyar király koronáját. Kiemelkedő jelentőségű jótett volt ez népünk irányába egy rendkívül nehéz történelmi korban. A magyar baptisták számára pedig az emelte az esemény jelentőségét, hogy csupán fél évvel Billy Graham tahi baptista táborba tett látogatása és az ott elmondott történelmi jelentőségű prédikációja után történt. A tahi hallgatóság egy olyan korszakban tartotta és osztotta meg a hitét, amelyben folyamatos elnyomásnak volt kitéve.
Isten és a hit embereként Carter elnök fényes világítótorony volt nekünk, magyar baptistáknak. Bátran megmutatta, hogyan lehet megállni, és mind a nyitottság, mind pedig az elnyomás idején Istent, valamint az ő értékeit, üzenetét és szeretetét képviselni. Az egész világon egyedülálló példája volt a mérhetetlen tiszteletnek és a szeretetteljes törődésnek.
1996-ban dr. Almási Mihállyal, a Magyarországi Baptista Egyház akkori elnökével együtt abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet új temploma felavatásának alkalmával találkozhattunk Carter elnök úrral. Megnyerő személyisége, jelentőségteljes szavai és a Jézus Krisztusba vetett rettenthetetlen hite gyülekezeteinket és testvéreinket mélyebb elköteleződésre sarkallta az evangelizáció, a tanítványság, az emberi jogok, a szociális aktivitás, valamint a világ többi részén élő testvéreinkkel való kapcsolódás terén. Carter elnök úr valódi példaképe volt az olyan keresztény életnek, melyben „a hit nem csupán főnév, hanem cselekvést kifejező ige is”.
A templom avatásán Carter elnök úr jelképes gesztusként elküldte első humanitárius segélyünket a boszniai Szarajevóba, ezzel útjára indítva jótékonysági szervezetünket, a Baptista Szeretetszolgálatot. Az ugyanebben az évben alapított Baptista Szeretetszolgálat azóta katasztrófák és háborúk közepette 65 országban ment életeket, segíti a fogyatékossággal élőket és az emberkereskedelem áldozatait világszerte, valamint szociális intézményeiben gondoz 25 ezer embert. Ráadásul a baptista történelemben világszinten egyedülálló módon a magyar baptisták számára nem csupán engedélyezett, hogy hittant oktassanak az iskolákban, de Magyarország kormánya 42 iskola fenntartását is a Baptista Szeretetszolgálatra bízta. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon 16 ezer diák tanulhat baptista iskolában.
Mi, magyar baptisták szívből jövő hálánkat szeretnénk kifejezni a Jóistennek Carter elnök úr különleges szívéért, a látásáért és mindazért a számtalan és sokféle tettéért, melyekkel a magyar emberek felemelését szolgálta.
Kérjük, fogadják legőszintébb keresztényi köszöntésünket, valamint megkülönböztetett nagyrabecsülésünk kifejezését.
Budapest, 2025. január 6.
Szent István koronája Magyarországra való visszakerülésének 47. évfordulója alkalmából
Papp János
elnök
Magyarországi Baptista Egyház
Dr. Szilágyi Béla
elnök
Baptista Szeretetszolgálat
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!