A Pécsi Baptista Gyülekezet 125 éves

2335
A jubileum plakátja

A Pécsi Baptista Gyülekezet megalakulásának időpontja a korabeli írások és visszaemlékezések alapján az első bemerítés időpontjára, 1889. augusztus 29-ére vezethető vissza. A gyülekezet alapító lelkipásztora Meyer Henrik volt.

Meyer Henrik a három Eilinsfeld nővér 1884-ben történt Pécsre jövetele után már alkalmanként igét hirdet a háznál tartott istentiszteleti alkalmakon, majd később az 1886-ban rendelkezésére álló kis imaházban.

Az első bemerítés a felduzzasztott Pellérdi patakban történt az éjszaka leple alatt. Majd négy évvel később 1893-ban a már közel 20 tagból álló gyülekezet ismét bemerítést tartott, ekkor 32 fehérruhást merített be Meyer Henrik. A fehérruhások között 13 bonyhádi volt, a többi pedig Baranya egyéb helyeiről; Pécs, Áta, Borjád, Máriakéménd, Pusztakisfalu.

A gyülekezet eddigi lelkipásztorai:

Meyer Henrik alapító lelkipásztor; az általa 1892-ben Magyarbólyban bemerített Haffner István 1900-tól 1923-ig a Pécsi körzet lelkipásztora a Mecsektől a Dráváig terjedő misszióterületen.

Bretz Vilmos 1925-1939 között szolgált Pécsett, hálás szívvel emlékezünk munkásságára;

Meláth József 1939-ben érkezett Sopronból, német nyelvű avatási bizonyítvánnyal, Pécsett és a körzetben is hosszúideig szolgált lelkipásztorként. Pécsett 1960-ig, majd a körzetben családjával együtt tovább folytatta munkáját amíg erővel egészséggel bírta 1975-ig.

dr. Mészáros Kálmán következett 1963-1976 közötti időszakban aki Pécsett és a körzetben, valamint a Baptista Teológián tanárként is munkálkodott, felesége Katika sokat segített az összetett feladat ellátásában.

Gerzsenyi Sándor lelkipásztor és újságíró1977-től 1988-ig szolgált közöttünk, feleségével Marikával ma is itt vannak Pécsett, innen végzik nyugdíjasként is tovább az Istentől kapott munkát.

Balog Miklós és Irénke odaadó szolgálata következett 1989-1996 között, nyugdíjazásáig hallgathattuk Miklós bácsi igehirdetéseit. Közben megérkezett Balogh Barnabás és Magdolna. Ők elsősorban az ifjúsággal foglalkoztak társlelkipásztorként 1996-tól 2000-ig voltak közöttünk.

Vágó István lelkipásztor 1997-2009 között szolgált gyülekezetünkben családjával együtt.

Dan Zoltán és felesége 2001-2005 között szintén társlelkipásztorként dolgozott a körzetben és az ifjúság formálásában. Francois Boudreau ,mint missziós társlelkipásztor volt Pécsett 2006-2009-ig terjedő időszakban. Macher Tivadar jelenlegi lelkipásztorunk feleségével Ágival 2010 óta erősíti a gyülekezetet. Majd Sinka Csaba és Kati érkezett hozzánk 2012-2013-ban lelkipásztor házaspárként segítették a pécsi munkát; a Szeretetszolgálat lelkészi munkatársaként ma is gyülekezetünkben élnek és dolgoznak.

Itt él közöttünk nyugdíjas lelkipásztorként Dani Csaba és felesége Aranka ők is aktívan részt vesznek a gyülekezeti munkában.

Gyülekezetünk október 5-én megalakulásának 125. éves jubileumát ünnepelte.

Az imaórán hálát adtunk áldott emlékű elődeinkért. Odaadó, hűséges munkájuk példa előttünk.  Hálát adtunk, hogy Isten gondviselő szeretete és áldása kísérte az elmúlt 125 évet.

Gyülekezetünkből a szolgálatba elhívott Papp János egyházelnök testvér hirdette a délelőtt folyamán az igét Ábrahám történetén keresztül:

Ábrahám annyira bízott Istenben, hogy elhitte, még a halálból is vissza tudja adni az ő szeme fényét. Isten áldása nyomán ott vannak mindannyiunk életében a szemünk fényei. Mindaz, amit kegyelméből kaptunk. Élet, egészség, család, házastárs, gyermek, munka, az otthon, az anyagiak, a közösség, a szolgálat, az épület, a tudás, a megbízatás……

Az Atya is vitte Krisztust az oltárra, de ő feláldozta fiát, mert az volt a terve, akarata, hogy mi megmeneküljünk. Áldozata nélkül mi nem lehetnénk szabadok.

Sokan nyertek lelkipásztori elhívást ebből a gyülekezetből, mely kapcsán a középkorosztályból sokan hiányoznak, őket az oltárra tette gyülekezet. Mennyien nyerhettek áldásokat rajtuk keresztül! Isten megsokszorozza az oltárra tett kincseket.

Isten szívvizsgálatot végzett Ábrahámnál és most nálunk is. Ábrahám maradéktalanul engedelmesnek találtatott. Mi készek vagyunk az oltárra tenni a múltunkat, jelenünket, jövőnket, kincseinket, szemünk fényeit? Mi a te kincsed?

Tedd az oltárra, ott a legbiztonságosabb a helye és ott gyarapodik is, és Isten áldása lesz rajta. Isten kegyelme és az egyes emberek készsége, odaszánása miatt valósulhatott meg Isten terve ebben a gyülekezetben.

A délutáni megemlékezés mottója: Gyöngyszemek a 125. éves misszió történetéből – melyben lelkipásztorunk nemcsak a pécsi misszió, hanem a környező gyülekezetekre is kiterjedő vissza- és előretekintésre hívta a gyülekezetet.

Pécsi kezdet:

Hívő asszonyok, akik Budapesten megtértek, majd hazajöttek, otthonukban istentiszteleteket tartottak, majd 1889-ban megalakult a gyülekezet. 17 évvel később 39 tagot, a körzettel együtt 87 tagot számlálnak.

Bonyhádon szintén egy hazatért hívő, Borjádon, Magyarbólyban, Pusztakisfalun pedig kolportőrök indították a missziót. Átára többen a Pécsen bemerítkezettek közül költöztek ki. A máriakéméndi misszió is Pécsről indul. Egyházaskozáron 1904-ben alakul gyülekezet. Az eddig felsorolt gyülekezetekre jellemző volt, hogy német nyelven folyt a misszió munka. Somogyon alakult az első magyar nyelvű gyülekezet. Peterden szintén egy odaköltözött hívő asszony volt a misszió gyújtópontja. Aztán Drávacsepelyen, Szenlőrincen és Darányban, majd Szigetváron és Tótujfaluban is misszió indult.

Mi volt a misszió táptalaja?

  • Éhség volt az emberek között a bibliát olvasni, keresni igazságait.
  • Missziós stratégiaként Meyer Henrik budapesti missziója sok gyülekezet létrejöttében segédkezett.
  • Missziói érzékenység hatotta át az akkori hívőket: „minden baptista egy misszionárius”.
  • Vállalkozók voltak az új hívők, készek voltak felvállalni új, ismeretlen dolgokat.

Mai helyzet, jövőkép:

  • Van-e éhség az ige iránt?
  • Van-e missziós stratégiánk, amiben Pécs központi helyet foglal el?
  • Van-e missziós gondolkodás a mai hívő emberekben?
  • Van-e áldozatvállalás lelki, anyagi téren?

Nem kellene-e erőnkön felüli áldozatot vállalni, hogy befektessünk a misszióba? Körülöttünk nagyon sok város van, ahol nincs misszió, iskolák, ahova lehetne jó hírt vinni!

Lelkipásztorunk felvetett kérdései gondolkodásra késztettek bennünket.

Visszaemlékezés és a jövőbe tekintés jegyében bizonyságtételeket és két verset hallgathattunk meg. Az énekkar buzdító énekei segítették a gyülekezetet az egész nap folyamán a hálaadásban.

Újabb jubileumi hálaadási ok: A gyülekezet és a körzeti állomások megalakulása, lelki-szellemi fejlődése mellett van még egy kiemelkedő hálaadási okunk: 2014 őszén jelenlegi gyülekezeti házunkat 30 éve avattuk fel templommá és azóta itt tartjuk istentiszteleteinket, számos más hasznos összejövetellel együtt. A sok imádság, gyűjtés, tervezés első gondolatát dr. Mészáros Kálmán lelkipásztor táplálta bennünk. A kivitelezés, koordinálás, összefogás nehéz feladata Gerzsenyi Sándor lelkipásztorra és a helyi gyülekezet tagjaira hárult. Igen sok segítséget kaptunk a körzet testvériségétől, az ország többi gyülekezetéből jött építeni szerető szorgos testvérektől.

„Mindeddig megsegített minket az ÚR!” , vagy ahogy más fordításban olvashatjuk: „Az Úr segített el bennünket egészen idáig!” Soli deo gloria!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!