A szépség és az ostoba

Egy szomorú statisztika szerint ma Magyarországon minden második házasság válással végződik. Szociológusok, pszichológusok keresik a magyarázatot erre a tényre.

Véleményem szerint az ok abban kereshető, hogy a fiatalok rossz alapra építik kapcsolataikat, s ez a folyamat sajnos kezd a hívők között is általánossá válni. Az elhibázott házasság nem új jelenség egy háromezer éves történetet fogunk megnézni a Bibliában.

Drámánk Sámuel első könyvének 25. fejezetében olvasható. A helyszín Karmel, a júdeai hegyvidék csodálatos városa, szereplőink Nábál és Abigail. Sok mindent nem árul el a Szentírás erről a párról, nem tudjuk például, hogy mennyi idősek, hány éve házasok, mikor életük egy rövid szakaszába belepillantunk, viszont az egyértelmű, hogy kapcsolatuk felszínes.

A harmadik versben megtudjuk, hogy „az asszony jó eszű és szép termetű, a férfi azonban durva és rossz természetű volt, Káleb nemzettségéből való.” A mondatból érződik, hogy házasságuk nem lehetett felhőtlen, azon csodálkozik az ember, hogyan jöhettek össze egyáltalán. Ha magunk elé képzeljük ezt a férfit és ezt a nőt, döbbenetes távolságot látunk kettejük személyisége, értékrendszere között.

Nábál „igen jómódú ember”, akinek háromezer juha és ezer kecskéje volt, ráadásul nemesi származású, hiszen Káleb nemzettségéből való volt. Tekintélyes ember lehetett, korának csúcsmenedzsere, aki a mai kor ideálját is prezentálja. Nábál ma egyedi gyártású sport Ferrarival járna, úszómedencés villában lakna, drága öltönyöket hordana, esténként vacsorázni járna kitűnő társasággal. Szabadidejében golfozna és teniszezne, évente kétszer a Karib-tengeren töltené szabadságát. Minden lány ilyen férjet szeretne magának, vagy nem? Sikere viszont eltorzította jellemét, amiért Nábálnak, magyarul Ostobának hívták. Bár Káleb családjából származott, márcsak nevében őrízte ősének hitét. Önző, mindenkin átgázoló, felfuvalkodott, egoista emberré vált. Látjuk ezt Dávidhoz való viszonyulásában: „Talán fogjam  a kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, amelyeket a nyíróknak levágtam, és adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók?” (11. vers) Szegény Nábál azt hiszi, hogy mindene amilye van az övé, nem tudja, amit minden izraelinek tudnia kellett, hogy minden az Úré, és mindenünk, amink van a földön ajándék, amivel sáfárkodnunk kell. Lenézi Isten szolgáját: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?”, szavaiból önteltség, megvetés érződik, pedig abban a korban minden ember jól tudta ki az a Dávid. Nem értékelte azt az áldást, melyet az Úr felkentje mondott életére (6. vers). Mivel ennyire torzult értékrendszere, csak az anyagi javaknak élt, csak a láthatókra nézett, ma úgymondanánk gyakorlati materialistává változott. Ezt nálam sokkal szebben Eugene Grandetben így fogalmazta meg Balzac:

„A fösvények nem hisznek a túlvilági életben, számukra nincs más, csak a jelen. Ez a gondolkodásmód szőrnyű fényt vet korunkra, amelyben – sokkal inkább, mint más korokban – a pénz uralkodik a törvényen, a politikán, az erkölcsökön.”

Óriási csapda ez, melybe korunk Nábáljai is belesétálnak.

Nézzük meg Abigail jellemét! „Jó eszű és szép termetű” volt, tehát csinos és okos: ritka jó párosítás! Ráadásul férjétől eltérően jó lelkű, Istenre figyelő lány volt. Nem kápráztatta el a nagy vagyon, a jólét, amely hírtelen szakadt rá. Nem játszotta meg a „nagyasszony” szerepét, hanem képes volt megalázkodni Dávid előtt, s bölcsességével, hitével megakadályozta azt a katasztrófát, amely családját fenyegette. Még Dávid életét is megmenti attól, hogy hírtelen indulattól vezérelve meggondolatlan hibát kövessen el. Abigail minden tekintetben tökéletes lány, bár valószínű ma nem szerepelne a női magazinok címlapjain. Mindennapjait nem a fodrász, a kozmetikus, a fitness töltené ki, barátnőivel nem a pasikról, meg a legújabb pletykákról társalogna, mert számára fontosabb a láthatatlan valóság, mint a Való Világ.

Mégis hogyan találkozhatott ez a két össze nem illő ember? Ha Abigailon múlott volna, valószínű ez a házasság sohasem jöhetett volna létre. De hát akkoriban a párválasztás nem úgy történt, mint ma.

A gyermekek kiházasítása a szülők dolga volt. Nábál apukája bizonyára úgy gondolkodhatott itt van ez a szép lány, megszerzem a fiamnak. Egy ilyen befolyásos embernek nem lehet akármilyen felesége, márcsak a látszat miatt sem. Abigail apukája, kinek legnagyobb gyönyőrűsége leánya volt (Abigail jelentése: apám öröme) azt hitte, a legjobbat teszi lányával, ha egy sikeres emberhez adja feleségül. De nem jól gondolkodott, mert csak azt nézte amit a szemével látott, viszont egy házasság, egy életre szóló életközösség nem épülhet csupán a pénzre. Jót akart, de lányának sok boldogtalan évet szerzett vele. Honnan tudhatjuk, hogy Abigail boldogtalan volt? Olvassuk el a 25. verset, hogyan beszél férjéről! „Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve. Bolond a neve, és bolondságot csinál.” Sok lelki kapcsolat nem lehetett kettejük között, Abigail magányos lehetett, Nábál pedig csak az ágyban szerette feleségét, ha pedig nem őt, akkor mást.

A történet vége, hogy Nábálnak ostobasága miatt meg kell halnia, Abigail sorsa viszont jobbra fordul: Dávid felesége lesz.

Mi lehet mindebből tanulság számunkra? Eleve kudarcra van ítélve az a kapcsolat, amely csak a láthatókra épít. A siker, a vagyon, a női szépség nem tarthatja össze a házasságokat egy életen át. Ne higgyünk a külsőségeket reflektorfénybe állító média hazugságainak! Abigail nem választhatott, korunk fiataljainak viszont megvan a lehetőségük arra, hogy helyesen döntsenek.