A tizedik pásztor

1871
Kézrátételes imádkozás

Nézhetnénk a felsorolást 1939-től, amikor először volt önálló lelkipásztora a Jánoshalmai Baptista Gyülekezetnek. De most 2014. szeptember 27-et írunk, és ami ismétlődik az évek során, hogy most is egy végzős teológus első gyülekezete lehet a közösségünk.

Igaz, hogy a 10-dik már sokak által ismert név, hiszen Milánkovics Dániel nemcsak a keresztyén feliratú pólók missziójával, a bajai gyülekezet prsebitériumában, hanem egyházunk Ifjúsági Missziójában is sok éves tapasztalattal rendelkezik, és a Karneol együttes tagjaként is több ezren találkozhattak már vele. Sokszínű szolgálati területein határozottan megjelenik egy, és ugyanaz a szín: az Úr lángjának melegséget sugárzó, és magával ragadó tüzének izzó színe. Hiszen 14 évesen őt is megragadta és kiragadta az a szeretet, ami azóta is az elveszettek megmentéséért hozza mozgásba, fakasztja dalra. „Érted élve Téged hirdetünk, hogy megmentetted elveszett életünk.

A pokol kapuinál Jézus győzött már, s házad népe diadalban jár.” Erre a járásra tanította gyülekezetünket már teológusként is, feleségével, Milánkovicsné Bócsa Edittel együtt szolgálva minden korosztály felé.

A helyi Művelődési Központban került megrendezésre a lelkipásztori beiktatás, ahová testvérek, ismerősök, rokonok, a városból és messzi tájakról jöttek el hálát adni, együtt örülni, de mindenképpen a Jó Pásztor előtt térdet hajtani. Dr. Almási Tibor és Durkó István szolgálata nemcsak megerősítés volt abban, hogy miért is tettük az eke szarvára a kezünket, de egyházunk küldetését is egyértelművé tette mindazok előtt, akik még nem ismertek bennünket. A közös ebéd az ismerkedés, a köszöntések és rég nem látott testvérek egymásra találásának örömét is jelentette.  Köszönjük mindazok szolgálatát, akik áldozatot hoztak azért, hogy ez a nap emlékezetes legyen gyülekezetünk és új pásztorunk életében.

További fotók megtekinthetők a Jánoshalmi Baptista Gyülekezet facebook oldalán.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!