„Ádám bá azt mondta, hogy a dobolás levezeti a feszültséget”

3184
A dobegyüttes próbáján jártunk - © Fotó: Kozma István

Azt tudtuk, hogy a Mentor Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolának van egy ütős dobegyüttese, de azt nem, hogy lányokat találunk majd a próbateremben ütővel a kezükben.

Pedig épp így történt. Két sorban állnak a dobok (álló tamok) mögött, és tanáruk, Regős Ádám minden mozdulatát, szavát figyelik. A tanár úr pedig rutinosan irányítja a közös munkát: – Két lábon állunk! Vedd fel a tempót! Egy, kettő, három, négy. Jobb és bal, kicsit gyorsabban, négy és nyolc. Nagyon jó! – dicséri meg a lányokat.

Nyáron szeretnénk részt venni az agárdi Ütős fesztiválon.” Regős Ádám

A táblán számok, betűk, ritmusképletek és angol szavak. A diákoknak már nem kell elmagyarázni, mi mit jelent, elég egy számot hallaniuk, és azt máris lefordítják mozdulatokra. A kis termet betölti a dobok erőteljes hangja, egyszerre mozdulnak a kezek, a Destination együttes tagjainak talán még a szívük is egyszerre lüktet. És mindezt fokozni lehet különböző „tornagyakorlatokkal”: karkörzéssel, félkörrel vagy az ütők földre koppintásával. Csak ámulunk a látványos produkció láttán.

Élmény és közösség

Az elmúlt tanévben indult a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola zenei programja a Mentor középiskolában is. A művészeti iskola tanárai tulajdonképpen a Szimfónia programot folytatják, aminek az a lényege, hogy a gyerekek és a fiatalok a csoportos és élményszerző zenetanulás útján szocializálódnak. Pár napja a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskolában jártunk, ahol a rézfúvós zenekar munkájával ismerkedtünk meg. Most pedig a középiskolába látogattunk el.

Bár szívesen néznénk még az ügyes dobosok próbáját, de annak vége, így Regős Ádámmal ülünk le beszélgetni.

Megtudjuk, a zeneoktatás az elmúlt tanév elején kezdődött az intézményben. Már akkor is jelentkeztek diákok, de az igazi sikert a május hozta meg, amikor felléptek Miskolc város napján. Akkor aztán még többen akartak dobolni, gitározni és énekelni. Merthogy ezeket is lehet.

– Minden diákunk, aki a művészeti iskola tagja, jár kóruspróbára, mert minden gyerek énekhangja fejleszthető, mellette pedig dobolhat vagy gitározhat. Természetesen mi is a csoportos oktatást részesítjük előnyben, hiszen a gyerekek így szocializálódnak, figyelnek egymásra és segítik egymást. Nemcsak a zenében, hanem a magán­életben is. Mára jó kis csapat vált belőlük, hiszen a sok fellépés összekovácsolta őket. Nagy élmény volt számukra, amikor októberben a Budapest Maraton egyik szurkolói pontján 2 és fél órás műsort adtunk. Jelenleg a Beche­rovka miskolci farsangra készülünk, nyáron pedig szeretnénk részt venni az agárdi Ütős fesztiválon – sorolja Ádám.

Családlátogatás

Majd azt érzékelteti, milyen fontos szerepet tölt be a fiatalok életében a zenetanulás.

– Nemcsak tanárok, de szociális munkások is vagyunk. Számtalanszor látogatunk el családokhoz megtudni, hol vannak a gyerekek, miért nem jöttek iskolába. Van olyan tanítványunk, akivel rengeteg probléma adódott, fegyelmi tárgyalása is volt, de aztán sokat beszélgettünk vele, elkezdett járni a kórusba és dobolni, fellépésen szólót is énekelt. És amint egy kicsivel több figyelmet kapott, megváltozott a viselkedése, jól tanul, és minden bizonnyal sikerül leérettségiznie – mondja a pedagógus. Hozzáfűzi: ha adományokat kapnak, azzal is segítik a gyerekeket, legutóbb ruhákat osztottak. Vannak más jótevőik is: egy támogatójuk, aki hordókat készít, felajánlotta, hogy legyárt 35 dobtestet, és azt a művészeti iskolának adja teljesen ingyen.

Segíthet is

Ádám végül magáról is mesél egy kicsit. Ausztriában a grázi egyetemen végzett koncertművész szakon. Felesége, Mészáros Éva is a Sym­phonia iskola tanára. Ő vezeti a kórust, de egyéni éneklésre is tanítja a fiatalokat.

– Nagyon élvezem, hogy nemcsak oktathatok, de segíthetek is a gyerekeknek. A zene erejével akár az életüket is jó irányba fordíthatom. Kreatív munka az enyém – fogalmaz. Hozzáteszi: szeretné, ha a baptista általános iskolából minél több gyerek folytatná a tanulást a baptista középiskolában, hiszen így a zenetanárok figyelemmel kísérhetik a sorsukat.

– Hegyi Erika –

Ketten a dobegyüttesből

Kiss Alexandra: – Amikor Ádám bá szólt, hogy lehet jelentkezni a dobegyüttesbe, arra gondoltam, hogy ez milyen jó lehet. Ádám bá azt is mondta, hogy a dobolás segít a feszültség levezetésében is, és ez tényleg így van. Egyáltalán nem volt nehéz megtanulni a különböző ritmusokat, szép lassan haladtunk. Nagyon szeretem a sok fellépést, jólesik, amikor dobolunk, és az emberek örülnek ennek. A dobolás a tanulásban is segít, mert jobban tudok koncentrálni. A szakgimnáziumban elsőéves vagyok, pedagógiát tanulok, mert óvodai dajka szeretnék lenni.

Tóth Melissza: – Tavaly kezdtem el dobolni. Ádám szólt, hogy lehet jönni. Először nem éreztem kedvet hozzá, de amikor láttam őket játszani, nagyon megtetszett, és arra gondoltam, hogy én is szeretnék dobolni. Nem bántam meg egyáltalán, hogy belekezdtem, nekem ez nagy öröm. Szeretem a ritmust, szeretem a zenét, zongorázni is tanulok. Az is tetszik, hogy sokan együtt vagyunk, és együtt csinálhatunk valami érdekes és értékes dolgot. Én most harmadéves vagyok az iskolában, és pincérnek tanulok.

Forrás: http://www.boon.hu/adam-ba-azt-mondta-hogy-a-dobolas-levezeti-a-feszultseget/3756601


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!