Adjuk át az irányítást a Léleknek!

Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, azt gondolom, kevésbé foglal el jeles helyet a társadalom köztudatában, mint mondjuk a karácsony vagy a húsvét – persze most nem a gyakorló keresztény rétegre koncentrálok e mondat kapcsán, hanem globálisan az emberiség egészére –, elvégre ilyenkor nem szaladgálnak a csokinyuszik, nincs piros tojás, és a rénszarvas sem húzza szánon a fehér szakállas Mikulás bácsit sok-sok ajándékkal a zsákjában. Nincs kézzel megfogható meglepetés a tarsolyunkban pünkösd kapcsán, ami vonzóvá, úgymond szerethetővé tehetné e keresztény megemlékezést mindenki számára, ám ennél sokkal mélyebb, sokkal értékesebb jutalom lehet a miénk, ha elfogadjuk, ha hisszük, hogy amiről ezen a napon megemlékezünk, valóság: Isten Szentlelke kiáradt és ma is munkálkodik akár bennünk és általunk is egyen-egyenként.

„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok… Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat… A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,18.21.26) – hangzottak Jézus mondatai a tanítványok felé, akik értetlenül álltak a már korábban Jóel által is megprófétált ígéret előtt (Jóel 3). Jóllehet első olvasatra számunkra is értelmezhetetlennek vagy legalábbis teljesen megfoghatatlannak tűnnek ezek a mondatok, ugyanakkor az utána történtek ismeretében be kell látnunk, hogy a történelem valaha volt legnagyobb ajándéka az, amit az Atya Jézus Krisztus keresztáldozata, feltámadása és mennybemenetele árán kínál: a megelevenedett Lélek jutalma.

Meg nem fogható ugyan, látni sem látható, de mégis értékesebb és hasznosabb – ha lehet így fogalmazni – minden valaha volt és eljövendő ajándéknál. Ez örök életre szól, vagy ha úgy jobban tetszik, örök életre hatalmaz fel. A szabad akarat – mely szintén egy Isten adta csodálatos lehetőség – felhatalmaz arra, hogy önként döntsünk az Atya mellett, hogy elfogadjuk azt a felkínált szeretetet, melyet feltétel nélkül ad, s mellyel megváltott emberként élhetünk e földön és azon túl. Ha elengedjük életünk kormányrúdját, és az Úr kezébe helyezzük az irányítást, elpecsételjük magunkat a Mindenható kegyelme által, belénk költözik a Szentlélek, és munkája megváltoztat egy csapásra mindent. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) Érdemes újra és újra megemlékeznünk hívő, keresztény emberként is erről a nagyszerű lehetőségről, a Szentlélek Isten jelenlétéről, amely nap mint nap életünk részeként velünk van, bennünk és általunk működik.

Hogy miért olyan fontos? Egyszerű a válasz: akarva-akaratlanul sokszor elfeledkezünk róla. A mindennapi kihívások – mind magánemberként, mind a gyülekezeteink életének alakulását figyelembe véve – sok esetben függetlenítenek bennünket ettől a belső hangtól, vezetéstől, melyet Isten egyértelmű kinyilatkoztatásként ad. Az egyéni törekvéseink, vágyaink számos esetben fölékerekednek az Úr szándékainak, és csak akkor eszmélünk, amikor falak emelkednek körénk. Nem értjük, miért nem teljesülnek feltételek, miért nem nyílnak a kapuk, miért hiúsulnak meg jól megalapozott tervek. Pedig a válasz egyértelmű: nem Isten szerint valóak a céljaink. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Így szól az Úr kijelentése a Jer 29,11-ben. Sokszor az általunk vélt jó megoldás Isten szemében nem állja meg a helyét, ezért tereli más irányba az eseményeket, másszor csak az időzítéssel nem ért egyet a Mindenható. A célja végső soron mégis mindig a legjobb az életünk alakulásának tekintetében, még ha látszólag olykor éppen ellenkezőek is a kilátásaink a dolgok állásával kapcsolatban.

Így tehát a munkaszüneti nap örömén kívül, a néphagyomány szülte szokásokon kívül valami sokkal többre hivatott a pünkösd ünnepe. Hivatott arra, hogy hálával tekintsünk Isten személyes jelenlétére, hogy ha a rohanó mindennapok között nem is jut olyan sok időnk arra, hogy rácsodálkozzunk, milyen biztos kezek őrzik a mi életünket, most ezt megtegyük, és hivatott arra, hogy ha eddig háttérbe is szorult a Szentlélek vezetése, most újra elkezdjünk őrá figyelni, újra átadjuk az irányítást neki.

Balázs André