A hű szolga, a sokak által ismert, tisztelt és szeretett András bácsi, nyugalmazott lelkipásztor 2016. július 31-én hajnalban hazaköltözött Urához.
Kádár András Pusztaecsegen egyszerű, szegény paraszti családban született 1936 szentestéjén. Hatan voltak testvérek, azonban az első két gyermek még kicsiny korában meghalt. Cipész édesapja igével szolgált a kis helyi gyülekezetben. András a családi áhítatokon és a gyülekezeti alkalmakon is mindig örömmel hallgatta az igét, érdekelték a lelki dolgok. S az ige magva jó talajba hullott. Kisújszálláson járt középiskolába, s ez idő alatt, 16 évesen tért meg Miklós Menyhért körzeti lelkipásztor igehirdetésére. Jézus kérdése: „Péter, miért alszol?”, felrázta őt is a megelégedett, vallásos életéből, s elindult a hitélet útján. A szomszédos Karcag településen volt a bemerítése 1952. június 1-én.
Érettségi után felvették a Szegedi Tudományegyetem matematika–fizika szakára, de kollégiumi helyhiány miatt nem tudta tanulmányait elkezdeni. Budapestre került, ahol konzervipari szakmunkás vizsgát tett és a Budapesti Konzervgyárban kezdett dolgozni. Nem is gondolt a lelkészi szolgálatra, míg hitetlen munkatársai nem javasolták ezt neki, először humorosan, majd egyre komolyabban: „Mit keresel te közöttünk, eridj papnak, annak való vagy!”
Pesterzsébetre járt gyülekezetbe, ahol lelkipásztorával, Kalkó Józseffel is megbeszélte szándékát, aki bátorította erre a lépésre. 1959 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Baptista Teológiai Szemináriumban, és 1963. június 27-én kapott lelkészi oklevelet. A teológián együtt tanult Pócsik Béla, László Gábor és Zentai László testvérekkel.
Tanulmányi évei alatt a pesterzsébeti gyülekezet teológusa volt, s későbbi feleségével is itt ismerkedett meg. 1963. szeptember 3-án kötött házasságot Orosz Rózsikával. Az egyházi menyegzőn Körösladányban Kalkó József pesterzsébeti és Gergely Miklós helyi lelkipásztorok szolgáltak. Házasságukból öt gyermekük született, s négyen közülük már fiatalon bemerítkeztek. Az öt gyermek felnevelése az anyagi gondok közepette komoly próbatételt jelentett, azonban mindig érezték az isteni vezetést egy-egy időben kapott igevers, a körülmények alakulása és a szerető testvéri gondoskodás megnyilvánulásaiban.
Kisvárdán kezdte a lelkészi munkát 1963. július 1-én, „nem tudva, hova megy” – ugyanis a reménylett gyülekezettől nem érkezett meghívás. Körzetéhez 13 település tartozott. Vasárnaponként négy szolgálat várt rá, keddtől péntekig hétköznapokon is szolgált.
Szolgálata 1969-től Recsken folytatódott – elhívását az ige biztatására elfogadva – „szemeit a hegyekre emelte”. Innen járt még 15 további gyülekezetbe. 1975-ben a Békés megyei Okányba költöztek. Itt „csak” tíz további település tartozott a körzetéhez.
1985-ben Vámospércsre került. Ez ideális hely volt, mivel csak Nyírmártonfalva és Újléta tartozott a körzetéhez. 1995-ben Szeghalomra hívták vissza a testvérek. Ebben a körzetben szolgált 1996 végéig. A körzethez tartozott még öt további település.
1997. január 1-én vonult nyugdíjba. Attól kezdve Gyömrőn élt feleségével a rákoshegyi gyülekezet tagjaként. Nyugdíjas éveinek kezdetén az albertirsai, a nagykőrösi és a törökszentmiklósi gyülekezetnek volt ügyintéző lelkipásztora.
Temetésére Gyömrőn került sor, ahol népes családján és rokonokon túl a rákoshegyi és számos más budapesti gyülekezetből, valamint volt körzetéből is szép számmal jelentek meg testvérek, hogy leróják kegyeletüket, és emlékezzenek az elmúlt évekre. A gyászistentiszteleten Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára és dr. Almási Tibor, a Baptista Teológiai Akadémia rektora emlékeztek és búcsúztak a közösség nevében is tőle, mint aki ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta. A sírnál Nemeshegyi Dávid, a rákoshegyi gyülekezet lelkipásztora búcsúztatta a Jakab 3,13–18 igeversek alapján. Az imaszolgálatot László Gábor és Zentai László teológiai évfolyamtársak végezték. A központi és a rákoscsabai énekkar közösen az általa kedvelt énekekkel kísérték utolsó földi útjára.
Életét a kitartó szolgálat, hűséges helytállás jellemezte. Hűséges volt feleségéhez, akivel közel 53 évet élt boldog házasságban. Hűséges volt családjához, gyermekeihez, akiket az Igére tanított és bevont a szolgálatba.
Hűséges volt az Igéhez. Mindennap tanulmányozta, kutatta az Írásokat. Vezérfonal és támasz volt ez számára, kimeríthetetlen isteni bölcsességek tárháza, útmutató az emberek, lelkek, irányzatok megértéséhez, helyes megítéléséhez. Nagy figyelemmel volt arra, hogy helyesen hasogassa az igazság beszédét. Ragaszkodott az egészséges tanításhoz, s ezzel táplálta a nyájat is.
Hűséges volt a gyülekezetekhez. Mint hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tett az ő háza népén, a maga idejében gondoskodott a rábízottakról. Egy emberért is útra kelt, s gyakran három-négy gyülekezetben is szolgált vasárnaponként, de nem panaszkodott.
Hűséges volt Urához, akinek a szolgálatában nem lankadt meg. Nem a kényelmet, a „könnyű munkát” kereste. Még nyugdíjas éveiben is elvállalt alkalmi szolgálatokat egy-egy vasárnapra, illetve helyettesítést is, amíg egészsége engedte.
A szolgálat volt az élete, miközben az Életet szolgálta.
A kevesen hű volt, s most, hogy bement Ura örömébe, több bízatik reá!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
