Az idei év házasság hete országos programsorozathoz különleges alkalommal csatlakoztunk a Noszvaji Baptista Gyülekezetben 2024. február 10-én: irodalomterápiás foglalkozást hirdettünk házaspároknak. Az irodalomterápia nem volt ismeretlen némely résztvevő számára, ugyanis ősszel már volt része benne egy másik téma kapcsán, így erre a foglalkozásra úgy jelentkeztek, hogy ismerték a módszert, ugyanakkor olyanok is jelentkeztek most, akik számára ismeretlen volt. A csoportfoglalkozást Selmeczi Ottilia irodalomterapeuta, lelkigondozó és férje, Selmeczi László lelkigondozó tartotta. 

Oti és Laci „A jó házasság titka” csoportfoglalkozást 2022-ben indították útjára Győrben a Hajnalcsillag Baptista Gyülekezetben. A csoportfoglalkozáson a biblioterápia segítségével: asszociációs kártyákat, szövegeket és írásgyakorlatot használva látunk rá a házasságunkra az „itt és most”-ban. Az irodalomterápia segít fölismerni elakadásainkat, és elhatározásokra, változtatásokra ösztönöz. A részt vevő házaspárok megosztják örömeiket, nehézségeiket egymással egy elfogadó, ítélkezésmentes környezetben. A csoporttagok egymás hite és élettapasztalata által bátorítást kapnak a házasságuk megújítására a mindennapokban. Noszvajon négy házaspárral sírtunk és nevettünk együtt, és mindannyian vittünk haza valamit a foglalkozás után, ami a házasságainkat segíti. 

Örömmel olvastuk néhány résztvevő visszajelzését, melyből kiderül, hogy jól érezték magukat, bennünket pedig megerősít abban, hogy az irodalomterápia hatékony módszer az életváltozások segítésében. 

Nagyon építő volt számomra az őszinteség légkörében feldolgozni a minket foglalkoztató kapcsolati kérdéseket, és utána tényleg pozitív gyakorlati változást tapasztaltunk meg a házasságunkban!”

„Szerintem az idősebb korosztálynak is sok hasznos dolgot tartogatott a velük töltött idő.”

„Örülök, hogy eljöttünk, jól éreztem magam! Mindenképpen van az »együttön« még tennivalónk. Jobb lett a kedvem, miután befejeztük a »megbeszélést«.”

„Fáradtan mentem az alkalomra, de felüdülve jöttem el, az irodalomterápiás szövegen keresztül pedig felismertem, hogy az otthonról hozott szülői mintán hogyan kellene változtatnom.”

„Jó volt kicsit kiszakadni a hétköznapok mókuskerekéből. Áldott két órát töltöttünk négy házaspárral együtt. Felemelő volt megtapasztalni, hogy egy lírai szöveg mennyi mindent tud megmozgatni bennem. Építő volt megosztani egymással a problémáinkat, érzéseinket, küzdelmeinket, és közben megtapasztalni, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal. Az alkalom végén együtt adhattunk hálát a házasságainkért, és imádkozhattunk egymásért.”

Selmeczi Ottilia, Zentai Péterné


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!