Több baptista testvér, köztük Várady Endre BTA teológiai tanár is előadó volt 2024. április 19-én, pénteken a Más evangéliumok? – Sokszínű apologetika című konferencián. Kezdő előadásában a Miatyánk három (némileg egymástól eltérő) forrását mutatta be: Máté 6,9–13; Lukács 11,1–4; Didaché 8,2. Nyilván ezek közül az első kettő a Szentírás, de a kora keresztény hagyományban előkelő helyen álló harmadik gyűjtemény sem elhanyagolható.

A szervezők a program leírásában kiemelték, hogy az evangélium alapvetően Jézusról szól, ám egy sokoldalú, sokrétegű és sokféle kérdést felvető bibliai szövegegyüttes is. A konferencián négy teljesen különböző téma keretében láttunk apologetikai szemszögből olyan kérdéseket, melyek mindegyike valamiképpen kapcsolatba hozható az evangéliummal:

Dr. Várady Endre: A Miatyánk értelmezéstörténete, fordítási problémái, illetve doxológiai toldaléka

Dr. Szalai András: Barnabás evangéliuma – Hogyan lett Mohamedből messiás, és Jézusból gnosztikus

Dr. Sitku Tibor: A „The Chosen” Krisztus-ábrázolásának filmnyelvi eszközei és a film apologetikai kiértékelése

Békefi Bálint: Transzhumanista evangélium: lehetséges az örök élet az elménk digitalizálása révén?

Közösségünkből (MBE) Csernus Máté ifjú lelkipásztor is hozzászóló volt egykori tanára, Várady testvér előadása után. Személyes példát is említett rákoshegyi gyülekezeti szolgálatából.

A nap folyamán választ kaphattak a hallgatók az alábbi fontos kérdésre is:

Vajon hogyan válaszolhatunk azokra a kihívásokra, melyek az evangélium szövegét, Krisztus-ábrázolását vagy éppen valamiféle „új evangélium” bevezetését szorgalmazzák?


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!