Akik írásra adják a fejüket, legyen az regény, vers, egy apró cikk az újságban, vagy bármi, ami szavakat, papírt és tollat követel magának, azzal küzd, hogy mondanivalója mentes legyen a közhelyektől. Mert nem szívesen hallja/olvassa legtöbbünk azt, amit unos-untalan ismételgetnek, ennélfogva le is járatnak előttünk. Pedig ezeknek a közhelyeknek mély, gyakran nagy és fontos tapasztalatokon érlelődött üzenetük van.
Örkény István Csupa közhely (alcíme: Zsuzsának) című verse „csupa közhely”, mégis a legőszintébb szerelmi vallomás. Ő maga írja verséről a következőt:
„Én nem osztom azt a nézetet, amely most nálunk meglehetősen népszerű, hogy a közhelyek használhatatlanok, mert elkopnak. Ebből én csak annyit ismerek el, hogy elkopnak. Nem ismerem el, hogy használhatatlanok.”
A vers egy rövid gondolata három elcsépelt, mégis hihetetlen súlyú, használható igazságot fogalmaz meg nekünk, akik felett ismét elszállt egy esztendő (ez is közhely, ne feledjük):
„Múlik az idő. Rövid az élet. Minden perc drága.”
Ki merné vitatni mindezek igazságát? És mégis; mégis, mintha nem múlna az időnk, nem volna rövid az életünk, és nem volna drága minden percünk. Úgy pergetjük ujjaink között, mint az értéktelen port. Aztán meg élni vágyunk, kapkodón, lázadón, ész nélkül, habzsolni próbálva azt, ami apró falatokban adja csak a legnagyobb és legteljesebb élvezetet.
Amikor a naptárra tekintünk, pár dologgal szembesülnünk kell! Például azzal, hogy megint mintha kibabrált volna velünk az élet, merthogy olyan rövidre sikerült ez az év. A tavalyi karácsonyfa utolsó darabkái még csak most kerülnek bele a kályhákba, máris a hírek az új fák árain sopánkodnak. Vagy egy másik, amit érzékelünk, hogy egyre több az ünnep. Piros betűs is, meg amolyan „hétköznapias” is. Mindennek van már úgynevezett világnapja: ma, amikor e sorokat írom, a filozófiáé. Talán ezért lesz ez az írás olyan, amilyen… Egy biztos, még mindig jobb, mint ha október 15-én írtam volna, a falusi nők, illetve a kézmosás világnapján. Mondjuk, akkor „mosnám kezeim” minden leírt szó miatt!
Olykor megharagszunk a naptárra, olyan ősellenségnek tekintjük, mint a tükröt és a mérleget. Mintha ők tehetnének arról, amit mutatnak. A naptárnak, higgyük el, semmi köze az élethez! Nem lop meg, nem is gazdagít, csak figyelmeztet! Bölcsességet kér, máskor türelemre int. Megállást parancsol, sürgetően emlékeztet, vagy éppen lezár valamit, ami soha vissza nem tér. Az élet valami más. A címben olvasható bibliavers ennek lényegéről beszél. Jézus és néhány tanítványa egy nagyszerű helyen, remek társaságban töltenek időt. Olyannyira megragadja őket ez a küzdelmektől mentes, békés környezet, hogy a következőt mondják:
Uram, jó itt nekünk, építsünk sátrakat, hogy itt maradjunk!
Szinte azt akarják, hogy állítsuk meg az időt, betonozzuk be a pillanatot, hagyjunk csapot-papot (főként ez utóbbit) magunk mögött, kezdjünk itt egy új életet. Alig jut el fülükig az a mondat, ami elhangzik az őket meglátogató Isten ajkáról:
Ő (Jézus) az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!
És az idill szertefoszlik, és
„amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül”.
Mert az élet dolgos, küzdelmes, többnyire a csúcsok helyett nagyon mély völgyekben zajlik. Sokak számára zárt ajtók, hideg falak – és ugyanilyen szívek között.
Most ismét ünnepre készülünk. Várakozással, reménységgel, mert adni is akarunk és kapni is szeretnénk; mert mi tudunk adni is, elfogadni is. Szavak, tárgyak, programok tolakodnak elénk, hogy az élet és a szeretet hiteles legyen. Az ünnep lehet valóság, vagy maradhat illúzió, egyfajta megcsaló látomás. De miért is ne volna szabad túllátni a láthatókon? Lehet a tekintetünket felemelve megkeresni és meglátni azt az egyetlent, ami/aki az élet célját, értelmét számunkra összefoglalja. Ő Jézus, kinek születésnapját fényesen, flancosan, nem róla szólóan ünnepeljük. Sajnos, egy életre ott lehet felejteni őt a felállított Betlehemben, magára hagyhatjuk az ünnepi istentiszteletek ragyogásában, és lehet a neki szánt ünnepből ideges kapkodás, csalódások sorozata, kimerültség is, mire véget ér. Rajtunk múlik, mit választunk!
Minden szó, még a közhelyek is jobbak annál, mint a némaság ott, ahol a szavaknak igenis helyük van! Merjük ezen az ünnepen szavakba foglalni, amit érzünk, gondolunk, amit nem biztos, hogy könnyű, mégis ki kell mondani! Egy „szeretlek”, egy „fontos vagy”, „itt vagyok melletted”… nem sorolom.
Áldott, békés ünneplést kívánok!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
