Habán emléknapra kaptunk meghívást a Felvidékre a Pozsony megyei Nagylévárdra 2018. július 1-én, vasárnap. Az emléknap különlegessége abban van, hogy a település lakossága minden évben ezen a napon emlékezik meg az utolsó anabaptista száműzéséről, illetve az itt maradók „rekatolizálásáról”.
Ezek után a meglepetés erejével hatott annak a 30 fős magyar baptista küldöttségnek a megjelenése, akik az elűzött hitelődök késői szellemi örököseiként vettek részt korhű ruházatban Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből, Ausztriából és Cseh-Morvaországból. A katolikus szentmisével kibővített istentiszteleten és történelmi megemlékezésen ott volt a település apraja és nagyja, közöttük sokan az ősi habán családok mai leszármazottai is.
A hivatalos szlovák nyelvű alkalom után az anabaptista/habán testvéreink által 1760-ban épített kápolnában folytatódott a magyar nyelvű történelmi megemlékezés. Először dr. Szőllős János, a Szlovákiai Baptista Szövetség alelnöke, a pozsonyi Evangéliumi Rádió munkatársa köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót dr. Mészáros Kálmán egyháztörténésznek, a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi Bizottsága (MBE-TB) elnökének, aki rövid áttekintést adott az anabaptisták reformációtól eredeztethető múltjáról:
„A Magyar Királyság területére a Rajna vidékéről menekült anabaptista habánok 1547-ben telepedtek le itt Nagylévárdon. Az üldözés újabb fölerősödése nyomán 1621–22 körül vándoroltak tovább a Felvidékről több hullámban Erdélybe hitelődeink Bethlen Gábor fejedelem kezdeményezésére és védelme alatt. Igaz, hogy a Nagylévárdon maradt anabaptisták 1760-ban kápolnát is építettek, de a Felvidéken maradt anabaptista hutteritákat Mária Terézia 1762-ben rendeletben kötelezte a katolikus misék látogatására.
Egy évvel később, 1763-ban keményebb eszközökkel kényszerítette őket az áttérésre: »Az eddig megtűrt anabaptisták többé ott meg ne tűressenek, szónokaik hivatalaikból elmozdíttassanak és egyenként a katolikus papoknak oktatás végett átadassanak. A néphez katolikus papok oktatás végett átadassanak. Aki 6 hét alatt meg nem tér, száműzettessék.«
Ezt követően több prédikátort letartóztattak és bebörtönöztek. 1766-ban még a katonaságot is be kellett vetni, akik időnként ütlegelésekkel kényszerítették a hutterieket a misehallgatásra. II. József idején a jezsuiták erőszakos rekatolizálását követve a habán kódexeket is bevonatta és katolikus kiadású olvasmányokra cseréltette. 1782-től még mindig kocsiszámra kobozták el tőlük a »tiltott« könyveket és szállították ezeket Pozsonyba és Esztergomba. A nagylévárdi anabaptisták a habán gazdasági udvarházaikban gyakorolt vagyonközösségüket még 1863-ig tarthatták fönt. Később beleolvadtak a morva és szláv lakosságba.”
Ezt a kényszerű „beolvadást” ünnepli meg minden esztendő július első vasárnapján Nagylévárd városának katolikus egyházközsége egy hagyományőrző emléknap keretében a település főterén, a habán udvarházakkal körülvett anabaptista imaházból átalakított barokk kápolna előtti térségben. Állítólag a kápolna egyik sarkában álló kis méretű orgonát még Mária Terézia ajándékozta „jutalmul” az itt maradt rekatolizált hutteriek számára.
A hálaadó istentiszteleten felszólalt még Szilágyi Sándor neszmélyi lelkipásztor, Vix József ausztriai diakónus, Benkő Ferenc neszmélyi gyülekezetvezető és Erdélyi Kálmán Sándor pozsonyi OM-koordinátor. Az ünnepi megemlékezés Jan Titera (Prága), a Cseh Baptista Szövetség korábbi főtitkárának zárszavával és imádságával ért véget. Ezt követően rögtönzött énekkarunk örömmel énekelte el a Zengjétek Jézus nagy voltát, majd a baptisták nemzetközi himnuszát, a Feltámadt Hős, ó, dics neked című éneket.
Délután a szomszédos ausztriai Falkenstein/Sólyomkővár hajdani várbörtönében kialakított anabaptista múzeumban folytatódott történelmi zarándokutunk. Itt arról a 150 gyülekezeti vezetőről emlékeztünk meg, akiket ide zártak börtönbe 1539/40 telén. A kegyetlen kínzások és éheztetés után a bibliai (hitvalló keresztség) meggyőződésükhöz ragaszkodó 90 anabaptista vezetőt innen elindították gyalogosan, egymáshoz láncolva gályarabságra Bécsen, majd az Alpok hegyein-völgyein keresztül Triesztbe, ahol a törökök ellen indított tengeri csaták hadihajóin szenvedtek hősi halált.
Emlékük előtt hajtott fejet ezen a napon a Magyarországról ide zarándokoló maroknyi magyar baptista csoport. Rövid igei megemlékezés és imádság után Az Úr irgalma végtelen című ének vigasztaló dallamai hangzottak föl a falkensteini várbörtön ódon falai között. Emlékük legyen áldott!
Hazafelé tartva hajdani koronázó fővárosunk, Pozsony határában álltunk meg, Dévény magasba törő várhegye alatt, a Duna partján, az ezeréves Királyi Magyarország nyugati kapujánál. Itt idéztük fel Ady Endre a magyar hazát féltő verssorait:
„Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival? (…)”
A költő száz évvel ezelőtti szavai sajnos előrevetítették a trianoni országcsonkítás súlyos csapását, benne a Kárpát-medence népeinek máig érzékelhető megosztottságát.
A történelem Urában bízunk, aki a rosszból is jót hozhat elő, és aki azt ígérte, hogy:
„Ha megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7,14)
Így legyen! Soli Deo gloria!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
