A trón előtt mintha üvegtenger lett volna, kristályhoz hasonló. A trónnál középen és a trón körül négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlény arca olyan volt, mint egy emberé, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény mindegyikének hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondták: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő! És amikor csak dicsőséget, tisztességet és hálát adnak az élőlények a trónon ülőnek, aki örökkön-örökké él, leborul a huszonnégy vén a trónon ülő előtt, és imádja az örökkön-örökké élőt; koronájukat is leteszik a trón elé, és ezt mondják: Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.
És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.
És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt – mindegyiknél hárfa volt és aranypohár, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek –, és új éneket énekeltek ekképpen: Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és a mi Istenünk papjaivá és országa népévé tetted őket, és uralkodni fognak a földön.
Gondolatok az igéről
Megszámlálhatatlan bárányt áldoztak fel az emberi történelemben. A Szentírás szerint Ábel volt az első ember, aki bárányt áldozott.
A bárány a legvédtelenebb állat, gyengének, védekezésre képtelennek tűnik. Keresztelő János Isten Bárányának nevezi Jézus Krisztust, aki elveszi a világ bűnét (Jn 1,29). A látszólag leggyengébb halála árán lett üdvösségünk.
A mennyei események egy kiélezett pillanatot mutatnak meg, vajon ki fogja feltörni a pecséteket a könyvtekercsen, amelyek elindítják az emberi történelem végét, a nagy szétválasztást és az isteni igazságszolgáltatást? Senki nem volt méltó erre! János sírva fakad: nincs senki, aki ezt megtehetné? De igen – az oroszlán a Júda törzséből! És kit lát János? A Bárányt! És János ekkor érti meg a nagy titkot, hogy nem a leggyengébb, hanem a legerősebb ment értünk a keresztre. Nem a külső erőt birtoklók, felfegyverzett seregek vagy politikai hatalmat birtoklók győznek Isten ellenségeivel szemben, hanem a látszólag gyengék, a senkik. Akiknek ott van ez az egy dolog a szívükben: Isten szeretete! Az oroszlán ereje van a Bárányban, ahogy bennünk Isten Szentlelke!
Amíg várjuk a Bárány eljövetelét, Isten Lelkével küzdhetünk az elveszettekért.
Imaáhítat
Köszönjük meg Jézusnak, hogy Isten Bárányaként vállalta küldetését! (Jn 1,35–36)