Arts’ok 29.: Gulyás Boglárka képzőművész

Rövidített interjú a Magyar Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.

Mikor derült ki, hogy nagyon ügyesen rajzolsz?
Ovis koromtól kezdve folyton rajzoltam, vagy készítettem valamit, vagy faragtam valamit krétából, vagy bármiből, ami a kezem ügyébe akadt. Számomra elképzelhetetlen volt, hogy bármi mást csináljak, mert nálam a képi ábrázolás volt mindig a középpontban.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor tudatossá vált benned, hogy ez nem csak rajzolgatás, hanem hogy valószínűleg ebből egy életpálya lesz?
Talán az általános iskolában tudatosult bennem amikor technika órán elkezdtünk rajzversenyt tartani az osztálytársaimmal, akkor éreztem először azt, hogy nekem biztos, hogy rajzolnom kell, mert az én rajzom volt a legjobb. Hatodikban pedig Bakonyi Mihály festőművésztől kezdtem tanulni, aki a rajztanárunk volt.

• 

• 

• 

• 

A tanulmányaidat a Képző és Iparművészeti Gimnáziumban folytattad, vagyis a Kisképzőben.

Igen, grafika szakon szerettem volna tanulni, de ott túljelentkezés volt, viszont a textilre felvettek, amiért nagyon hálás voltam. Ezen a szakon tanultam anyagismeretet, a tervezés folyamatát és az eszközök használatát. Kiszélesedett a látóköröm, és egy nyitott szellemiségű, mindent befogadó hozzáállást tanultam a művészethez. Azóta ezt tanítom is a kétségbeesett gyerekeknek, akik azt hiszik, hogy elrontottak egy munkát, mert alapelvem, hogy nincs elrontott munka.

A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola volt a tanulmányaid következő állomása. Milyen évek voltak ezek?

Egy kicsit távolabb kerültem az addigi megszokott életemtől. Jól esett, hogy új emberek, új lehetőségek, új kihívások vettek körül. Ott is születtek jó barátságok, új kapcsolatok. A kollégiumi élet kihívásokkal teli különleges közeget jelentett számomra, és meg kellett állnom a helyemet úgy, mint fiatal, mint művész, mint hívő ember és ez egyszerre nem volt könnyű. Rajz és vizuális nevelés tanári szakon végeztem, a művészettörténet és az angol tantárgyakat nagyon kedveltem, de amit a legjobban szerettem, az a kerámia és a tűzzománc volt.

A képzőművészet mely ága áll hozzád a legközelebb?

A képzőművészet ágai együtt vannak jelen bennem, nekem ugyanolyan bizsergés van a kezemben, hogy készítsek valamit fából vagy papírból, vagy bármilyen anyagból egy plasztikát a lényeg, hogy kifejezzem, amit érzek.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Mikor tértél meg?

Középiskolás koromban tértem meg, és merítkeztem be. Isten engem a félelmeimen keresztül szólított meg, a félelmeimet használta fel arra, hogy megerősítsen és a bizalmamat belé vessem. Mivel gyülekezetben nőttem fel, nem volt kérdés, hogy Istenhez forduljak a félelmeim leküzdésére. Szerintem ezeket a negatív érzéseket is Isten generálta, hogy fordulópontot vegyen az életem, tehát nem biztos, hogy a rossz érzések mindig az ördögtől valók. Érdekes volt, hogy az osztályomból sokan jöttek el a bemerítésemre, mert felkeltettem rá az érdeklődésüket. A megtérésem egy hatalmas dolog volt, és hatalmas biztonságban érzem magam azóta is.

Hogyan képzelted el a művészpályádat?
Nem volt konkrét elképzelésem a jövőről, hogy mi lesz, mit fogok csinálni, de abban az egyben biztos voltam, hogy lesz családom és a család lesz az életem alapértéke, amihez minden más alkalmazkodni fog. Emellett tudtam, hogy a művészetben kell helyet kapnom és helyt állnom. A férjemmel egy gyülekezetben nőttünk fel és bár ő néhány évvel előttem jár, egy évet ifibe is közösen jártunk. Diploma után férjhez mentem és elindult a családi életünk. Kezdetben tanítottam egy általános iskolában, de a gyerekeink érkezésével ez megszűnt és itthonról kezdtem dolgozni arculattervezőként a férjem cégénél.

Mennyire alakult át az alkotótevékenységed a gyermekeid érkezését követően?
Ez jó kérdés, mert igazából a gyerekeim jelenléte generálta bennem azt, hogy elkezdjek mellettük alkotni. Úgy kezdődött, hogy ruhákat, játékokat kezdtem varrni nekik. Rajzolni nem nagyon volt időm mellettük, de annak a feszültsége feloldódott bennem, hogy mást is csináljak a család mellett akkor is, ha ők a legfontosabbak nekem. Viszont nagyon kellett vigyázni, hogy ne szaladjon el a ló, vagyis az idővel jól kellett gazdálkodni. Ez nekem nem mindig sikerült, viszont később az én drága párom pont ebből látta, hogy mennyire fontos ez számomra, és bíztatott, hogy tanuljak tovább, végezzem el a Képzőművészeti Egyetemet is. Jelentkeztem és felvettek. Szerencsére nem kellett olyan sűrűn bejárni és így a három gyerek mellett a férjem támogatásával el is tudtam végezni.

Milyen lehetőségeid voltak és vannak arra, hogy megmutasd az alkotásaidat?

Budaörsön élünk, 2008-ban csatlakoztam a Budaörsi Művészek Egyesületéhez, amellyel nagyon sok kiállításon veszünk együtt részt. Jó itt csapatban kiállításokat rendezni, szervezni és sok önálló kiállításom is volt már. A legelső egy budaörsi könyvtárban, amelynek kapcsán mára eltűnt épületeket festettem meg, rajzoltam le és ezeknek a történetét is felkutattam a munka során. Budaörs nagyon szép hely, a képeket régi házakból gyűjtött deszkákra festettem, ami gyönyörű hangulatot sugároz a műveknek. Szerintem fontos tudni, hogy honnan jövünk, mik a gyökereink, és ha tovább visszük egy ilyen fadarabnak az életét, ezzel adunk valamit magunknak is és másoknak is a gyökereinkkel kapcsolatban. Másrészt vannak könyv illusztrációim is, amelyek közül a legkedvesebb Gerzsenyi Sanyi bácsi A Századik című verseskötete, de illusztráltam már a családban több református lelkész könyvét és csináltam gyerekeknek a Ben Húrhoz rajzokat. Az egyház felkérésére készítettem képgalériát az egyház vezetőiről, amelyet Szigetszentmiklóson lehet megtekinteni.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

A pandémia óta minden nap készítesz egy képet közösségi oldalakra. Mi ennek az elhívásnak a lényege?

Ezek pillanatképek olyan dolgokról, amelyeket átéltem és lenyomatot hagyott bennem. Mivel nagyon szeretem a változást nem tudok sokáig leragadni egy kép készítésénél. Amit látok, az a pillanat berögzül, és azt papírra kell vetnem. Folyton keresgélek, figyelem az emberek gesztusait, érzéseit és ezeket szeretném továbbadni. Nagyon fontos nálam az, hogy a lényeges részeket festem meg, és nem fejezem be a munkát, hanem mindig nyitva hagyom a képet, ami azt generálja, hogy az ember kétszer is visszanézzen, és tovább gondolja, amit lát a képen.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Hogyan érzékeled Isten vezetését a művészetedben, illetve megjelenik-e Ő, a képeiden?
Azt remélem, hogy megjelenik, és hogy az a világ, amit Isten teremtett és amit én egy picit vissza tudok adni, az mindig izgalmas, mindig kihívásokkal teli és valamiképpen mindig valahogy előre visz. Isten az életemben úgy működik, hogy nem enged leragadni egy bizonyos helyzetben, hanem mindig mutat új dolgokat, és én ezt nagyon élvezem, hiszen Ő a legkreatívabb alkotó. Hálás vagyok neki, hogy tehetséget kaptam, amivel én szolgálni szeretnék úgyis, hogy alkotok és úgyis, hogy gyerekek közé megyek tanítani, workshopokat tartani. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival árvaházakba, kis iskolákba, roma közösségekbe járunk, és olyan programokat szervezünk, amelyek segítségével ezek a gyerekek ki tudnak lépni a hétköznapjaik nyomorúságából és új irányokat, célokat láthatnak maguk előtt.

• 

• 

• 

• 

Milyen kedves elfoglaltságaid vannak?
Szeretek a gyerekeimmel beszélgetni, ami nagyon fontos és remélem, hogy ez oda-vissza működik. Sokat utazunk, kirándulunk, sokszor jönnek hozzánk vendégek. Nagyon szeretem fogadni az embereket, és együtt lenni velük. Szeretek főzni, bármiből bármit, olyan jó kitalálni új dolgokat a főzésben is. Egyszóval szeretek a családdal lenni, jelen lenni egymás életében és tudni egymásról. Nem is tudom, hogy mi tölt fel ennél jobban.

Murányi-Kovács Anita