Murányi-Kovács Anita
Nem vagy egyedül – tarts a követőivel!
A hónap igéje
„Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a...
Ökumenikus imahét 2025 – A Krisztus-hívők egységéért
Január 19-én, vasárnap este a Deák téri evangélikus templomban országos megnyitó istentisztelettel vette kezdetét az ökumenikus imahét a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében. Egyházi és állami vezetők jelenlétében és a hívő...
MűvészLÉT: Révész Márk kürtművész
Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
Révész Márk kiskorában paleontológus vagy állatorvos szeretett volna lenni, de a későbbi pályaválasztásában a korán elkezdett zenei tanulmányok győzedelmeskedtek....
A hónap témája októberben: Miért kell folyton keresni Krisztust?
A hónap igéje
„…felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.” (Kol 3,10)
A hónap...
A hónap témája szeptemberben: Mit keressünk Krisztussal együtt?
„Így szólt hozzájuk : Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” (Mt 4,19)
Krisztus követésének sarkalatos elhívása, hogy a tanítvány megkeresse és megtérésre vezesse a...
MűvészLÉT: Stankowsky Endre csellóművész
Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
Stankowsky Endre négygyermekes család legkisebbjeként nőtt fel Szombathelyen. Informatikus édesanyja és képzőművész édesapja számára fontos volt, hogy a gyermekeik...
Kép-Más-Képp – Baptista Művészeti Alkotóhét
„Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el a képmását?” (Ézs 4,18)
Hatodik alkalommal nyílt lehetősége a baptista közösség felnőtt alkotóinak arra, hogy a nyári időszakban öt napon keresztül...
MűvészLÉT: Debre-Szilágyi Júlia hegedű- és énekművész
Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
Debre-Szilágyi Júlia baptista lelkészcsalád ötödik, legkisebb gyermekeként nevelkedett. Szülei, testvérei és a gyülekezete isten-, ember- és zeneszeretete a mai...
Bemerítés Vácon
Június 2-án, vasárnap délután a váci gyülekezetben nyolc testvér bemerítkezését ünnepelte a közösség. Az alkalmon a bemerítést Sellyei Imre, az őrbottyáni és a sződi gyülekezet lelkipásztora végezte. Az igehirdetés szolgálatát Meláth Attila...
Mit tegyünk, ha nem találjuk Krisztust?
„…ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” (Jn 8,21)
Ezt Jézus először a zsidóknak mondta, de akkor is, „Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne” (Jn 8,30). Tehát nemcsak a...