A hajléktalan emberek életéről szóló opera híre rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mivel én magam is velük szeretnék majd foglalkozni szociális munkásként.
Maga az ötlet Col Legno zeneszerzőtől származik, aki egy hajléktalan humorfesztiválon kapta az ihletet, hogy operát írjon a hajléktalan emberekről. Ennek egy különleges, és az opera műfajában úttörő darab lett az eredménye. A szövegkönyv hajléktalan művészek alkotásai alapján íródott; az alaptörténetet Csábi István novellája adta.
Miről is szól maga a történet? Egy vidéki kisvárosba érkezik egy hajléktalan ember; mivel jegy hiányában itt szállították le a vonatról. A város főterén keresve magának helyet megismerkedik a polgármesterrel, aki hamar pártfogásába veszi őt; hiszen ez jó fényt vet rá. Országos kuriózum lehet, ha jól kezelik a helyzetet. A város szociális munkását rögtön a hajléktalan ember mellé rendeli; kezdjen el vele foglalkozni. Ezután a polgármester válságstábot hív össze a városházán: hogyan reagáljanak a kényes kérdésre. Jelen van itt pszichológus, szociális munkás. Túl sok szakmaiság azért mégsem kerülhet a kérdéskör megvitatásába, hiszen a végszó mindig a polgármesteré.
A semmiből egy egész ellátórendszer épül fel percek alatt. A megilletődött főszereplőnk pedig nem is érti, miért halmozzák el hirtelen annyi ajándékkal. Becsapni persze nem lehet, mert a polgármester önző számításain ő is átlát. Mivel országos híre lesz az esetnek, rövid időn belül elözönlik a hajléktalan emberek a várost. Ám erre már nem volt felkészülve a polgármester; és az eddigi „őszinte mosolyt” pillanatok alatt felváltja a hajléktalan emberek üldözése. Olyannyira nagy hévvel végzi mindezt, hogy egy szívinfarktus miatt majdnem bele is hal. Halála előtt azonban szembesülhet azzal az emberséggel, ahogyan körbeveszik őt éppen azok, akiket üldözött.
Hogy miért tetszett nekem az előadás? Nagyszerű előadók hiteles játékát láthattuk: a darab a valóságot mutatta be; melyből a humor sem hiányzott. A valóságról szólt az, ahogyan a város lakói először fogadták a hajléktalan embert: megrökönyödve, távolságtartóan.
Valóságról szólt az, ahogyan a mű végén kriminalizálni kezdték ezeket az embereket. Hiszen egy olyan országban élünk, ahol büntetik a közterületen hajléktalan létformában élő embereket. És a szerelmi szál megjelenése – a főszereplő és a szociális munkás hölgy között – is a valóságról szólt; mert olykor erre is látunk példát. (Az más kérdés; mi ilyenkor a teendő).
Továbbá olyan alapvető kérdéseket vet fel a darab, mint például hogyan tudunk jól segíteni? Mikor beszélhetünk professzionális segítésről? Ez az opera természetesen még nem a megoldást jelenti ezekre a kérdésekre, de jó eszköz arra, hogy érzékenyítsen minket. Továbbvezethet abban, hogy tisztán lássunk, kérdezzünk, beszélgessünk a témáról.
Ahogy Col Legno is hangsúlyozta, valódi változást a szakértelem, és megfelelő anyagi forrás adhat. Ehhez jön még a szeretet; ahogyan az opera refrénjében lényegi mondanivalóként elhangzott: „pedig csak szeretni kéne.” Végül pedig nem árt, ha a szakértelem valódi elhivatottsággal párosul. És nem utolsó sorban történhetnek csodák. A polgármester-féle attitűd is megváltozhat. Akár gyökeresen; épp az ellenkezőjére.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
