Az első gyülekezet születése

Az első gyülekezet
ApCsel 2,37–47

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.

Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Minden további gyülekezetnek a születése is – ha igazi gyülekezet – hasonló módon történik. „A hit… hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.” (Róm 10,17) A világból kihívottak közössége lesz eklézsiává, gyülekezetté az ige élő vizének és a Szentléleknek a munkája által. Ez a Lélek itt felettébb frissen árad, még szinte hallható a mennyei Szélnek korábbi zúgása, melynek nyomán nem beleszülettek a lelki családba, hanem újjászülettek (Jn 3,5–8).

A Szentlélek által hirdetett ige nem célzás, hanem találat: „mintha szíven találták volna őket”, bűnbánatra jutnak, és jóvá szeretnék tenni, hogy az Isten által igazolt názáreti Jézust gonoszul megfeszítették, eddigi bűneikkel keresztre juttatták. „Mit tegyünk?” – szakad ki belőlük a kétségbeesett kérdés. „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg!” – hangzik a félreérthetetlen tennivaló. Tehát megtérés és megkeresztelkedés által történik a gyülekezet születése. Itt a bibliai forrás, a mindenkor érvényes és követendő modellje a gyülekezet születésének és szaporításának, az úgynevezett „gyülekezetplántálásnak” is. Megtérés és keresztség Isten elgondolása szerint egybetartozik, s amit az Isten egybeszerkeszt, azt ember el ne válassza (Mt 19,6). Már a mennyből való jánosi keresztség is megkövetelte a megtérést (Mt 3,7–8; 21,25–26).

Mindenki térjen meg és keresztelkedjék meg! „Valamennyien térjetek meg és keresztelkedjetek meg!” Senki sem lehet igazán tagja a gyülekezetnek a megtérés keresztsége nélkül. Még a baptisták sem! Nem valószínű, hogy a Biblián kívüli gyakorlat jobb módszer lenne a gyülekezet gyarapításához, mint a bibliai. A gyülekezet születése újjászületésekből és „az újjászületés fürdője” által történik (Tit 3,5).

A Szentlélek-keresztség is egyben a megtérés vízkeresztsége a gyülekezet Urának bűnbocsánattal együtt adott ajándékaképpen: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg a Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát”, azt a Lelket, lelkületet, „amely volt a mi Urunk Jézus Krisztusban is” (Fil 2,5).

Az újszülöttnek táplálkoznia kell, ha élni akar, és az újjászületettek közösségének is. Íme, az első gyülekezet tagjai: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (42. v.) Ez hiányzik sokszor napjainkban azoknak az életéből, akik mostanában döntöttek Jézus Krisztus mellett. S vajon erre ösztönzi-e őket a régebben megtértek, az évek, évtizedek óta gyülekezeti tagok „kitartó” részvétele a gyülekezet ige- és imaéletében? Nem sokallták még a köznapi egy alkalmat is a templomtól, sőt: „napról napra állhatatosan egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban”, mert a bennük lévő Lélek az egység Lelke. Kívánják tehát egymást látni (Róm 1,11), mert újra és újra átélik, hogy

„mily gyönyörűséges az atyafiak együttlakozása… mert oda küld áldást és életet az Úr örökké” (Zsolt 133,1.3).

Már nem tömegevangelizáció eredménye a tovább szaporodó gyülekezet, hanem az úgynevezett „házi istentiszteleteké”, ahol a testvérek és a látogatók megbeszélhették, „kibeszélhették” magukat az ige fényében. Ezért kedvelhette őket az egész nép. Nem pedig azért – ahogy némelyek magyarázzák –, mert együtt úrvacsorázhattak a még nem újjászületett érdeklődőkkel. Az úrvacsora előtti szeretetvendégséget azonban talán éppen értük rendezték. Közben megvalósították a hegyi beszéd egyik krisztusi követelményét:

„Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16)

Ez kétféle cselekmény:

1. „Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…”
2. „Házanként megtörték a kenyeret…”

Kétféle következmény, egy emberi és egy isteni:

1. „Örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép.”
2. „Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (46–47. v.)

Öröm a földön, és öröm a mennyben. E két maradandó öröm összekapcsolódik, és ezt a gyülekezet megtérőkkel, üdvözülőkkel való növekedése eredményezi. Mert nemcsak a földön, hanem „Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve hazaérkezett” (vö. Lk 15,10; Baptista gyülekezeti énekeskönyv, 239; A hit hangjai, 502).