Az erőszak témájáról tartottak szimpóziumot

2036
Dr. Mészáros Kálmán, lelkipásztor, egyháztörténész előadása

Az erőszakról tartott nyilvános szimpóziumot a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Theológiai Szemléjének szerkesztőbizottsága 2016. május 3-én a MEÖT székházban.

Kádár Zsolt a bizottság elnöke beszédében kitért arra, hogy az erőszak az egyháztörténetben kétpólusúan is megjelent.

„Nem volt mentes az egyház sem az erőszaktól. Ezzel szembe kell néznünk. Tudnunk kell, hogy az erőszak minden esetben visszaélés a hatalommal és az erővel. Azonban azt is tudjuk, hogy nem az erőszaké az utolsó szó, hanem az irgalmasságé” – mondta Kádár

„Az erőszakosság Krisztus egyháza történetében” témában dr. Mészáros Kálmán baptista egyháztörténész tartott előadást.

„Az egyház életében az erőszak hol áldozatként, hol üldözőként jelenik meg” – fogalmazott dr. Mészáros Kálmán. A baptista teológia tanszékvezető főiskolai tanára Az erőszakosság Krisztus egyháza történetében címmel tartott egyháztörténeti előadásában az első évszázadok keresztényüldözéseivel kapcsolatban arra kereste a választ, hogy mi volt az akkori keresztényüldözés oka.

„A Római Birodalom sok istenséget valló szellemi háttere összeegyeztethetetlen volt az egyistenhittel. Mivel a birodalomban a császárt is istennek vallották, ez nem fért bele sem a kereszténység, sem a zsidóság rendjébe. A másik ok a keresztény hitvallás forradalmi üzenete. Elődeink egy rabszolgatartó társadalomban beszéltek arról, hogy az emberek között szabadság és egyenlőség van” – fogalmazott a docens.

Mészáros Kálmán előadásában a reformáció korának belső viszályait is kiemelte. Mind Luther, mind Melanchton nem fogadták el az anabaptista mozgalmakat, melynek eredménye, hogy a tan hívőit üldözték. Mészáros Kálmán hangsúlyozta: „Örömteli, hogy ugyanúgy, ahogy tavaly a Lutheránus Világszövetség Luther Márton antiszemita nézeteit tisztázta és elhatárolódott tőlük, hasonlóképpen öt évvel ezelőtt, a stuttgarti világgyűlésen a fenti lutheri és melanchtoni magatartást is felülbírálta és elhatárolódott azoktól.”

A teljes cikk elolvasható: http://www.evangelikus.hu/mit-jelent-az-eroszak


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!