„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38–39)       

A Baptista Központi Énekkar

A mai időszakban nemigen van olyan testület, hely, csoport, munkahely, kereskedelmi egység, együttes (kórus), gyülekezet stb., amelyet ne sújtott volna a Covid-járvány. Mindenki érezte a negatív hatásait, minden család az őket ért veszteségeket, elvesztett szeretteink nehezen érthető és magyarázható hiányát, és a saját tevékenységünk megszűntét vagy erős korlátozását. Nehéz volt ezt elfogadnunk, nehéz volt megértenünk, nehéz volt a lehetőségeinket elvesztenünk. Elvett tőlünk mindent a pandémia, amivel szolgálhattunk Istenünknek. Mindezek között az egyik legveszélyesebb tevékenység az éneklés volt, ahol az emberben megbújó vírusok a legkönnyebben tudták megfertőzni a környezetet. A Baptista Központi Énekkar működésének az első perctől kezdve meg kellett állnia.

Azonban hálával tölt el bennünket, hogy a fent említett nehézségek ellenére is megtartott az Úr mindannyiunkat, és igaz lett az életünkben az ige ígérete, hogy semmi sem képes elválasztani minket az Isten szeretetétől. A szakrális éneklés zenei élményei mellett igen fontos az a közeg, ahol az egyén az azonos hitű, az Isten felé elkötelezett embertársaival közösen végezheti a szolgálatát. Milyen furcsa, hogy amíg tehettük, annyira magától értetődő volt az énekkar tevékenysége, s most, hogy elvették tőlünk, most kezd el igazán hiányozni, most érezzük a „van” hiányát, amikor „nincs”. A legutolsó szolgálatunk 2020. március 7-én volt, amikor az Alsónémedi Református Gyülekezet csendes napjának záróalkalmán szolgálhattunk Döbrentey Ildikó és Levente Péter társaságában. Felemelő alkalom volt, akkor még nem tudhattuk, hogy egy időre hasonló élményben nem lesz részünk.
A Baptista Központi Énekkar már közel 20 éve közreműködik a Kelenföldi Barokk Esték sorozatban, amelyen minden év tavaszán J. S. Bach János-passióját adtuk elő. Ez a sorozat megszakadt. Ez nemcsak nekünk fájt, hanem a passiót kedvelő, azt örömmel hallgató testvéreinknek is. Képzelhetjük, hogy milyen űr keletkezett mind az előadókban, mind a hallgatókban. Ezt a hiányt talán tudjuk pótolni az idén.

Próba

Hogy ne essünk szét teljesen, az énekkar tagjai közül a hozzáértő testvérek javaslatára 3-4 hetente létrehoztunk egy „zoom” konferenciát, amelyeken mindenki beszámolhatott a saját élete és a környezete testi, lelki állapotáról, egészségéről és az életében történt fontos változásokról. Jó volt egymást látni, hallani és a beszélgetések végén együtt imádkozni. Ezeknek a beszélgetéseknek aztán volt még egy különös ajándéka is: a tengeren túlról és vidékről is be tudtak kapcsolódni régi barátok, testvérek. Ezek közül meg is említenék néhányat: Beharka Pál, ifj. Pátkai Imre, Oláh Imre, Kovács István, Tóka Szabolcs és egy kedves adventista énekművész testvérem is, Szerekován János. Ezek a „zoom” beszélgetések jóleső erőforrásként tartottak össze bennünket.

Fontos megemlítenem azt a tényt is, hogy amikor 2021 szeptemberében újra megpróbáltuk elkezdeni a próbákat, tíz új jelentkező jött az énekkarba, ami engem komoly hálára késztetett. A jó Isten szeret bennünket, nem engedte az énekkart szétesni, megszűnni, hanem a folytatásra ösztönzött minket. Semmi sem tudott bennünket elválasztani Isten szeretetétől. Miközben mindenfelől a panasz, a csüggedés, a szomorú hírek integettek felénk, aközben minket felemelt az Isten szeretete, avizót kaptunk tőle a szolgálat további folytatására, a hálás ragaszkodásra, amiért nem engedte, hogy bármelyikünk is elszakadjon az ő szeretetétől.

Oláh Gábor, a Baptista Központi Énekkar karnagya, a zongoránál Tóka Ágoston orgonaművész, a kórus korrepetitora

Végül hadd zárjam soraimat a 121. zsoltár verseivel:
„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izraelt! Az Úr védelmez téged, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor.” 

Oláh Gábor karnagy


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!