Régen várt örömünnepet ünnepelhettünk a Békési Baptista Gyülekezetben 2022. október 30-án.

Két fiatal férfi testvérünk tett szép bizonyságot a megtéréséről. Az igét lelkipásztorunk, Bócsa Roland hirdette az adós szolga példázata alapján (Mt 18,23–27). A szolga lehetetlen helyzetbe került, valószínűleg sorozatosan hozott rossz döntések miatt. Mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem tudjuk kézben tartani a dolgokat. Ne éljünk hazugságban, ne gondoljuk, hogy minden helyzetnek urai vagyunk, mindent meg tudunk oldani! – mondta. A király megszánta, elengedte a szolga tartozását. Jézus ezzel bemutatta, hogy milyen az Isten. Arra vágyik, hogy elfogadjuk a szeretetét, a megváltását. Vár minket! De szabad akaratot adott. A bűneink elválasztanak Istentől. Egyénileg kell döntenünk, hogy kérjük Istent, hogy szabadítson meg, vagy maradunk a rabságban, az adósságban. Ne maradj adós! – szólt a felhívás. A két bemerítkező fiatal élt ezzel a lehetőséggel: Boda Mátét Tahiban és egy erdélyi gyermektáborban szólította meg az Úr. Örömmel tett bizonyságot arról, hogy bűnei megbocsáttattak. „Megtaláltam Jézus útját, megváltása már enyém!” – idézte az éneket őszinte hittel. Tóth Zoltán elmondta, hogy egyetemi évei alatt az elidegenedés érzése, reménytelenség, depresszió uralkodott el rajta, ami a covid alatt, a karantén idején még fokozódott. Gyűlölte magát és az embereket.

Egy egyszerű természeti kép által szólt hozzá Isten, késztette bűnvallásra, és megszabadította őt reménytelen lelkiállapotából. Beépült az ifjúsági közösségbe, és rendszeresen szolgál a gyülekezetben. „Jézus vére megtisztít!” – énekeltük a dicsőítőcsoporttal csordultig hálatelt szívvel.

A bemerítést Bócsa Roland végezte, utána Gyaraki László gyülekezetvezető testvér beszélt a megtérést követő hitvalló bemerítkezés gyakorlatáról, igei alapjairól. Majd Boros Lajos bizonyságtételét, buzdítását hallgattuk. Elmondta, hogy Istennek minden lehetséges. A lenullázott életből is tud újat teremteni! Milyen jó megtapasztalni, hogy Isten elengedte a tartozását! Menjünk oda a Királyhoz, és rendezzük a dolgainkat, akár ez az első rendezés, akár a sokadik!

A kézrátételes imádság után Gyaraki László köszöntötte a két fiatalt, majd az istentisztelet az ifjúság köszöntésével zárult.

Mike Jenőné


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!