Isten megtartó, megújító kegyelmét tanúsítja, hogy 2021. augusztus 8-án bemerítésre került sor Sarkadkeresztúron a baptista imaházban. A ma még kis létszámú gyülekezet három taggal gyarapodott ezen a vasárnapon. Testvéreink bemerítkezése bizonyság arra, hogy az Úr senkit nem felejt el, senkiről nem mond le, hanem akár évtizedeken át is munkálkodik valaki életében Szentlelke által, amíg meg nem születik az elhatározás: „Követem Jézust!”

Sajti Dávid, a bemerítkezők közül a legifjabb érdeklődő, több mint tíz éve jár már a gyülekezetbe. Eszláriné Erzsike a ’90-es években talált rá a gyülekezetre. Fazekas Béla még ’89-ben a Népstadionban Billy Graham szolgálata alkalmával hozott döntést. Sok igehirdetést, bizonyságtételt hallgattak, megéltek szépet és átéltek próbákat. A Lélek pedig megerősítette őket.

A bemerítés előtti végső lépésekben Ruzsa János presbiter segítette őket, aki 2019-től szolgál a gyülekezetben. Az ő szolgálatához kapcsolódik a méhkeréki testvérekkel megerősödött, példaértékű szolgálati kapcsolat. Ezen az ünnepen is a gyülekezetben szolgált e szomszéd gyülekezet fúvószenekara. Az ünnepi istentiszteletet is Ruzsa testvér vezette. A bemerítés előtt Urbán Gedeon, a gyülekezet korábbi lelkipásztora hirdette az igét, és ő végezte a bemerítés szolgálatát is. A bemerítést követően Bálint József presbiter testvér szólt a gyülekezethez eligazító, bátorító igei gondolatokat, aki korábban szintén rendszeres igehirdetője volt a gyülekezetnek. Ők hárman végezték a kézrátételes imádság szolgálatát is. A bemerítkezőket családtagjaikon túl Nyári Ervin gyülekezetvezető is köszöntötte, átadva a gyülekezet ajándékát.

Az életadó Úr erősítse továbbra is népét Sarkadkeresztúron, immár új testvéreinkkel együtt: segítse őket az elkövetkezőkben is gyümölcstermő szolgálatra!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!