Tatabányán közel négy éve indult el egy új gyülekezetplántálás kezdeményezése egy néhány fős önkéntes szolgálócsapattal és több gyülekezet támogatásával. A cél az, hogy a városban minél több ember megismerje az evangéliumot, megtérjen, és így kialakuljon egy olyan közösség, akik őszintén szeretik Istent, egymást, és fontos számukra az evangélium továbbadása. Az elmúlt években Isten különleges módon formálta és növelte a gyülekezetet.
Karajos Nikoletta nem hívő családban nőtt fel, a Bibliát sem nagyon olvasta sokáig. A volt férjének az édesanyján keresztül hallott a tatabányai baptistákról, és így kezdett el járni házicsoportokra. Az első alkalommal éppen Máté 5,4-ről volt szó: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak”, ez különösen sokat jelentett Nikinek, mivel ekkoriban sok nehéz körülmény, válás, bizonytalanság, keserűség volt az életében.
Fokozatosan megértette, hogy mekkora kegyelem Isten megbocsátása, hiszen mivel Isten tökéletesen igazságos, az ember a bűnössége és lázadása miatt az ő haragját érdemelné, de a jó hír az, hogy Isten tökéletessége és igazságossága mellett szerető és könyörületes is. Az örök kárhozattól Jézus Krisztus mentett meg minket, aki elszenvedte a jogos büntetésünket helyettünk.
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8–9)
Ez valódi alapot adott számára, hogy ő is meg tudjon bocsátani, ne vádolja magát sem, hanem Isten gyermekeként az legyen az életének a fő célja, hogy szeresse őt.
Niki 2016. július 10-én a tatai tóban merítkezett be. Varga Attila, a tatabányai gyülekezetplántálás vezetője és Durkó István, a budaörsi gyülekezet lelkipásztora vezették a bemerítési alkalmat, ami azért is különleges volt, mivel Nikinek sok nem hívő rokona, ismerőse is eljött, meghallgatta a bizonyságtételét, és részt vett a bemerítésen.
Niki életének a változása és az egész gyülekezet formálódása nagyon bátorító, mert Isten munkája látszik benne, amiben továbbra is érdemes részt venni.
„És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is.” (2Thesszalonika 3,1)