Beszámoló a 2014. évi közgyűlésről

2458

Április 26-án tartotta egyházunk a 2014. évi soros közgyűlését, amelynek a pesterzsébeti baptista imaház adott otthont.

Papp János egyházelnök megnyitójában arról beszélt, hogy a növekedés, a fejlődés az Istentől jövő élet jeleit hordozza magában, amit jó látni, amikor visszatekintünk az elmúlt időszakokra, és kijelöljük a következő szakaszokat. A társadalmi és egyházi közösségek helyzetének változásai miatt fontos újraértelmezni szerepünket és küldetésünket.

Kiemelte, hogy evangéliumi közösségként, gyülekezeti szövetségben működő egyházként erős, hiteles üzenetet kell közvetítenünk a széles társadalmi rétegek felé. A délelőtti program első részében a bizottságok jelentéseinek elfogadása zajlott, majd Simon Norbert gazdasági igazgató beszámolóját követően a 2014. évi költségvetés megszavazására került sor.

Mészáros Kornél főtitkár a továbbiakban beszámolt arról is, milyen új lehetőségek nyíltak előttünk az oktatási és szociális intézmények baptista fenntartásúvá válásával. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megnövekedett fel adatok a nagyobb felelősséget is magukban hordozzák, kötelességünk a szolgálat, a lélekmentés.

Durkó István, az MBE missziói igazgatója bemutatta egyházunk kiszélesedett missziós tevékenységét, és beszámolt az új, közel 20 évet átölelő gyülekezetplántáló stratégiáról, a hamarosan induló Kornya-programról. Nagy örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évben tíz új gyülekezet jelezte csatlakozási szándékát egyházunkhoz

A délelőtt a Tatai, az Esztergomi, a Kiskunfélegyházi, a Pilisvörösvári, a Szigetcsépi Baptista Gyülekezet, a Hajdúböszörményi Keresztyén Gyülekezet, a Hajdúböszörményi Gondviselés Háza Gyülekezet, a Living Stone Kínai Baptista Gyülekezet, a pécsi Menedék Baptista Gyülekezet és a békési Tágas Tér Baptista Gyülekezet felvételével és áldáskérő imádsággal zárult. Gyülekezeteink száma új közösségeinkkel együtt közel 330-ra növekedett.

Ebéd után a regionális bibliaiskolák tanítási-képzési folyamatának bemutatása következett. Megismerhettük az új továbbképzési rendszer, a Szünergosz Baptista Bibliaiskola elindulásának céljait. Heizer Tamás, a bibliaiskola igazgatója vázolta fel, hogy az új oktatási intézmény milyen eszközökkel segíti, egészíti ki a lelki szolgálatra való felkészülést. A délutáni program következő szakaszában Kocsis Nagy Zsolt szociológus, a KSH szegedi főosztályának vezetője számolt be egy nagyszabású kutatás baptistákra vonatkozó speciális mutatóiról „Baptisták a népszámlálás tükrében” címmel. A prezentációban a szociológiai munkacsoport által elemzett adatok – nem és kor szerinti összetétel, családi állapot, képzettség összehasonlítása más felekezetekével – az idő rövidsége miatt csupán a téma „felszínét” érinthették. Az egyház missziós stratégiájának tervezésekor és a lelkipásztorok szolgálatba állítása során építeni lehet majd a kapott eredményekre, teljes mélységig lebontva a helyi sajátosságokra vonatkozóan.

Batiz András, az ismert médiaszemélyiség, kommunikációs tanácsadó előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy lehet-e egy lelkipásztornak személyes brandje. Érdekes és elgondolkodtató összefüggésekre világított rá más felekezettel való öszszehasonlításban, rámutatott, hogyan lehetséges erősíteni, fejleszteni személyes adottságainkat a szolgálat hatékonyságának érdekében. Határokat feszegető prezentációja önvizsgálatra ösztönözte a rájuk bízottakért felelősséget vállaló hallgatóságot.

Háló Gyula szaktitkár beszámolójában bemutatta a kommunikációs osztály ernyője alá tartozó munkaterületek széles spektrumát: hogyan tudjuk a különböző platformokon keresztül – printkiadványok (Békehírnök; Szolgatárs; Áhítat; Iránytű; Múlt, jelen, jövő), honlap, 1%-os Facebook-kampány, rádió és televízió (közszolgálati, Pax, Baptista Rádió) a krisztusi személyiség hatását bemutatni a mindennapi környezetben. A média világát felölelő tevékenység koordinálása, a generációk és a technikai fejlettségi szint közötti szakadék áthidalása sokszor nem egyszerű feladat. A főként önkéntesekből álló munkatársi, tudósítói csapat látja el a közösen használt sajtószolgálati hírgyűjtő oldalt a gyülekezeteinket érintő naprakész információkkal, amelyek zömében a honlapon, illetve a Békehírnök hasábjain jelennek meg.

A hatékonyabb működés érdekében folyamatosan azon dolgoznak, hogy képzések, konferenciák keretében felkészítsék a gyülekezetek médiamunkásait, szolgálattevőit a modern kor kihívásaira. A pesterzsébeti gyülekezet jó házigazdaként bőségesen ellátta a vendégeket, biztosította a közgyűlés technikai hátterének gördülékeny működését.

A több mint 300 főt számláló gyülekezeti küldöttek találkozója alkalmat adott arra is, hogy az ország minden részéből érkező lelki munkások a szünetekben kötetlen beszélgetések keretében kicseréljék tapasztalataikat, megosszák örömteli élményeiket, felmerülő nehézségeiket.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!