Bízom

Nyolcszáz nő együtt az ELTE lágymányosi gömbaulájában. Nyolcszáz nő, aki azt válaszolja Istennek: „Bízom!” 

Nyolcszáz nő, nyolcszáz élet – nyolcszáz háttérrel, nyolcszáz elhívással, nyolcszáz küldetéssel, nyolcszáz lehetőséggel. 

Honnan jöttek? Szerte az országból és a határokon túlról is. Százan a háborús Ukrajnából. Kora reggel gyalogoltak át a határátkelőn, hogy a magyar oldalon rájuk váró buszokra szálljanak, és egy napra maguk mögött hagyhassanak mindent. Este aztán – amikor mind hazatértünk – ők visszasétáltak Kárpátaljára, mert bíztak… mert bíznak.

„Bízom!” – vajon hányszor mondtuk ki a szervezés során is a 2023. május 20-án megtartott országos baptista nőkonferenciát megelőző hetekben, hónapokban? A témaválasztásnál, a helyszínfoglalásnál, az árakkal, a kihívásokkal, az időhiánnyal szembesülve, a soknapos esőzést látva, saját korlátainkat tapasztalva – végül újra és újra oda jutottunk: „Hiszen erről szól a konferencia, hát én se tehetek mást: bízom.” S aztán ez a bizalom célba ért, amikor szombat reggel láttuk érkezni a hölgyeket, hallottuk, ahogy előbb az előcsarnok, majd egyre inkább a nagyterem is megtelt élettel, örömmel, nevetéssel, öleléssel, vidámsággal, izgalommal, várakozással és találkozással. Ajándékok, játékok, közösség, közös imák, majd Isten közös dicsérete. A dalok is a bizalomról szóltak. Ebben most a MABIM dicsőítőcsapata vezetett minket Balázs André vezetésével. Jó volt látni, hogy az előző évek konferenciáihoz képest most többen jöttek el a fiatalabb nemzedékek közül is. Egy lányával érkező édesanya írta: „A lányom most volt először ilyenen, és nagy hatással volt rá minden. 17 évesen nem volt számára semmi unalmas, és mélyen érintette Isten.” 

„Egy új nap kél, és már ébred minden. Itt az idő, hogy áldjalak. És bármi ér ma, bármit rejt az út előttem, hadd zengjek este is majd hálával!” – énekeltük reggel, és azt hiszem, az esti hálatelt zengedezés se maradt el ezen a szombaton. 

A délelőtt folyamán két előadást hallgathattunk meg a bizalomról. Uzonyi Barnabás az Istenbe vetett bizalomról beszélt, s arra bátorított rajta keresztül az Úr, hogy a nehézségek között is válasszuk a bizalmat, számítsunk Isten védelmére, győzelmére, ne felejtsük el az ígéreteit. Révész Szilvi a bizalom személyes hátteréről beszélt, és a szívről, ahol a bizalom lakik. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” – mondja a Péld 3,5. Ez csak úgy lehet valóság, ha a bizalmat próbáló időkben arra is ügyelünk, hogy a keserűség, félelem, keménység… ne fojtsák meg a szívünkben a bizalmat, helyette Istenre nézzünk, aki sokkal hatalmasabb, mint gondolnánk. 

A délelőtti előadások között a Korall hajléktalan gyülekezet számára adakoztunk. Janet van Boxtel, az alapító pásztor felesége mesélt röviden az elhívásukról és arról a különleges szolgálatról, amit Budapesten a fedél nélkül élő emberek között végeznek immár nyolcadik éve. Hála az Úrnak és a konferencia részvevőinek, több mint másfél millió forinttal támogathattuk így a hajléktalanok között végzett missziót. 

A másfél órás ebédszünet is élményekkel telt meg. Szavakkal nehéz visszaadni, milyen volt a hangulat, ahogy a nyolcszáz hölgy kiköltözött az egyetemi épület előtti rétre, ahogy a fotóbox előtt, a kávézóban vagy a vattacukrosoknál sorban állva örültek egymásnak az ismerősök, ahogy a keresztény ajándékok, pólók, könyvek kínálatában válogatva egy-egy kincsre leltek. Kedvünket még a sűrűn szálló nyárfavirágok se szegték. 

A délután a nőkonferenciákon lassan már hagyományos kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött. Szilágyi Lilla Zentai Zsuzsival, Milánkovics Edithtel, Takács Ágival és Nagy-Kasza Lonával beszélgetett a bizalomról megrendítő, felszabadító, gyógyító őszinteséggel. Erős volt hallani az egyik pillanatban annak a bizonyságát, hogy a covidos beteg 100 nap lélegeztetőgép, kóma, műtüdő után az imádság erejére visszatért a halál torkából. A következőben pedig azt a bizonyságot, hogy a rákos férj, akiért ugyanilyen hittel és elszántan könyörgött egy közösség, végül „belegyógyult az örökkévalóságba”. S Isten ott volt mindkét helyzetben, és megerősítette az övéit, sokféle jelét adta atyai szeretetének. Mert ilyen ez a földi élet. Eljönnek azok a vízválasztók, amikor el kell döntenünk, hogy kiben bízunk, s ha az Urat választjuk – bármi is legyen a történet végkifejlete –, hitben erősebben, emberi mivoltunkat mélyebben megértve, átélve tudjuk folytatni az életet. Ahogy egy kiégés után is, ami váratlanul beköszönthet még a legodaszántabb szolgálók életében is, s aminek érkeztével a bizalmat is rendesen újra kell építeni, az alapoktól. 

A beszélgetést Boros Ágota és Iván Dóri lendületes, erőteljes, bátorító igei üzenete követte a bizalomról. S egy hosszabb dicsőítéssel zártuk a napot. 

„Bízz, bízz, bízz, csak bízz, és adj hálát szabadításáért!” – énekeltük több százan, és biztattuk a lelkünket, hogy bármilyen kihívásokat is hozzon a következő időszak, Istenre nézve mi a bizalmat választjuk.