Július 2-án, vasárnap nyitotta kapuit a Bodrogi Zenetábor, hogy egy hétig zenétől hangos legyen az iskola épülete és a Nádasdy-kastély. A résztvevők száma 119 volt, ami az eddigi legmagasabb létszám. Ezzel elérte a tábor a maximumot, mert minden apró helyet kihasználtunk a szállásra és a különböző foglalkozásokra.

Vannak évek óta visszatérő táborozók, de újakat is megismerhettünk mind a diákok, mind a tanárok körében. Zömében a Dunántúlról érkeztek gyerekek, fiatalok, de voltak néhányan Szlovákiából, Miskolcról, Ócsáról és Pécelről is.

A tábor gondolatiságát a „harmónia” fogalma köré építettük fel. Ez megjelent a zeneművek választásában is, de leginkább a lelki tanítás felépítésében. Papp Barnabás és Mike József lelkipásztorok vezetésével többnyire Dávid életéből vett történetek mentén foglalkoztunk először a belső harmóniával, aztán hogy mit jelent harmóniában lenni a családban, harmónia társas kapcsolatainkban, harmóniában Istennel, harmónia a szolgatársakkal. A korábbi napirenden úgy változtattunk idén, hogy több idő maradjon a reggeli tanításra és az azt követő csoportos beszélgetésekre.

Az előző évekhez hasonlóan a zenei hangsúly a csoportos zenélésen, éneklésen volt, és már az első napon kialakítottunk fúvós- és vonószenekarokat, kórusokat, később a kamaracsoportokat, zongoranégykezeseket és egy gitáregyüttest. Nagy örömünkre remek tanári gárda állt össze a táborra, és újabb hangszeresek – mint a gitárosok, klarinétosok, ütősök – számára is biztosított volt a professzionális oktatás. A zenei próbák és a gyakorlás mellett kézműves foglalkozások, különböző sportversenyek, a balatoni strandolás biztosították a kikapcsolódást. Nem maradhatott el a már hagyományos éjszakai séta és a tábortűz sem. Érdekes színfoltja volt a tábornak a fiatal tanárok zenés bemutatkozása, valamint a kedd esti „talkshow”, melyen a tanárok beszéltek zenei pályaválasztásukról, valamint a hit és hivatás kapcsolatáról.

A csütörtök esti zenés istentiszteleten már hallhattunk szép kórusműveket, zenekari és kamaradarabokat. Egyre nagyobb rangja és magas színvonala van a szombat délutáni hangversenynek is, melyre a helyi gyülekezetből és a szülők közül is nagy az érdeklődés. A legtöbben természetesen a vasárnapi táborzáró istentiszteletre voltak kíváncsiak, ahol az igei üzenet mellett nagyszabású és különleges zeneművek hangzottak el. Ez utóbbiakról készült videók elérhetők a YouTube-on a „Bodrogi Zenetábor 2023” kereső kifejezéssel.

Köszönettel tartozunk a tanárok és segítők odaszánásáért, odaadó szolgálatáért, a „Jó az Úr” Baptista Gyülekezet áldozatos segítségéért és mindazért, amit a Bölcsesség Kezdete Oktatási Központ biztosított – helyszín, étkezés, szállás, takarítás stb. területén.

Istennek hála, balesetmentesen értünk a tábor végére, lelkileg feltöltődtünk, fejlődtünk a zenében, Isten megismerésében, egymás iránti tiszteletben és szeretetben. Az egyik tábori aranymondás jól kifejezi a zenetábor lelkületét:

„Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!… mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig.”  (Zsolt 57,8.11)

P. Győri Kornél

A Bodrogi Zenetábor tanárai 2023-ban

Lelki vezető:
Mike József
Papp Barnabás

Kórusok:
Kónyáné Puskás Laura
Baloghné Kovács Magdolna
Bálint Márta
Ghanim Tamás
Nathan Surgenor
Eszter Surgenor

Billentyűsök:
Várfalvi-Fodor Éva
Juhász Gábor
Kónyáné Puskás Laura

Ütőhangszerek:
Horváth Gáspár

Vonósok:
Horváthné Taracsák Mária – hegedű
Fodor Bonita – hegedű
Farkas Erzsébet – hegedű
Győri Kornél – cselló, nagybőgő
Lisztes Berta – cselló

Fúvósok:
Cseke Balázs – rézfúvós
Horváth Gyula – rézfúvós kamara
Lehotay-Kéry Jánosné – fuvola
Kiss Kata Sára – fuvola

Gitár:
Sebestyén Gábor

SEGÍTŐK
Lehotay András – fotó, videó
Dan Kristóf – hangosítás
Mike Adina – segítők vezetője
János Zsuzsi – tábori mindenes
Dan Tiborné – intézményvezető
Orosz Joli – szervezés, kézműves foglalkozások
Győri Edit – kézműves foglalkozások
Beke Anna – kézműves foglalkozások


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!