Bemerítés a debreceni Trinity Baptista Gyülekezetben
Gyülekezetünkben idén szeptember elején ismét sor került arra, hogy kilenc hitre jutott testvérünk a hitvalló keresztségben részesüljön.
Istentiszteletünk több szempontból is rendkívüli volt és...
Bemerítés Nagykőrösön
Két éven belül harmadszor került sor október 27-én, vasárnap délután a nagykőrösi baptista gyülekezetben bemerítésre.
Ezúttal egy fiatal házaspárt, Gábor Viktort és feleségét Gáborné...
Csendkirály Vácott
Mivel imádságos szívvel készülődtünk és terveztük a váci konferenciát, így mikor október 25-27. között elérkezett a várva várt pillanat, talán nem is lepődtünk meg...
Életrevalók találkozója Kecskeméten
Három napos képzést tartottunk ifjúsági vezetőknek Kecskeméten a MABIM, a Fiatalok Krisztusért Alapítvány és a fiatal felnőttek munkacsoport szervezésében október 31. és november 2....
Fókuszban a család
„Fókuszban a Család” címmel konferenciára került sor 2013. november 5-én civil és egyházi szervezetek, valamint a témában nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek részvételével a Magyar...
Férfikonferencia Felsőtárkányon
A Presbiteri Tanács által szervezett konferencia központi gondolata és címe az volt, hogy „Hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből”.
Az alkalom előadóival, Varga Györggyel és...
Ünnep a Rákospalotai gyülekezetben
Köztudott, hogy az élet jele a növekedés. Sokszor hallottuk már, és másokra vonatkoztatva rendszerint el is ismerjük ennek igazságát. De ez az igazság nem...
Örömhír Békésről
Egy éve kezdtük el a törekvő fiatalokkal a foglalkozást. Isten Igéje többeket meggyőzött a személyes döntés fontosságáról. Akik örömmel fogadták az evangéliumot, október hatodikán,...
„Lehet-e térden állva imádkozni?”
Első alkalommal találkoztak a Baptista Szeretetszolgálat fővárosi központjában a baptista fenntartásban lévő iskolákban szolgálatot vállaló iskolalelkészek.
A szeptemberi, szigetszentmiklósi beiktatásukat követően azért ültek le...
Bemerítés a Tágas tér Baptista Gyülekezetben
Közel három és fél éve hogy önállóan működik a Tágas Tér Gyülekezet Békésen. Ez idő alatt nagyon sok csodát éltünk át a kis közösségben....