Centenáriumi megemlékezés Bogyiszlón

1681

2018. október 7-én hálaadónappal egybekötött megemlékezésre került sor Bogyiszlón a gyülekezet megalakulásának 100. évfordulója kapcsán.

A délelőtti alkalom a Ferencz Tibor kerületi evangélista vezette imaáhítattal kezdődött. Az ünnepi istentisztelet nyitányaként Túrmezei Erzsébet „Csodákra emlékezni jó” című verse hangzott el Martin Márta szekszárdi testvérnő tolmácsolásában. Ezt követően Fodorné Bálint Andrea ismertette a Bogyiszlói Baptista Gyülekezet 100 éves történetét dióhéjban. A délelőtti istentiszteleten Papp Barnabás, a szekszárdi körzet korábbi lelkipásztora szolgált igehirdetéssel. Ezután a gyülekezethez kötődő és innen elszármazottak visszaemlékezése, majd Tóth István polgármester köszöntője következett. A közös ebéd után az itt egykor szolgáló lelkipásztorok élőszóban és levélben történő visszaemlékezései kerültek sorra. Az ünnepi igehirdetést Papp János egyházelnök végezte. Megemlékezésünkön részt vettek a Dunántúli Egyházkerület, a körzetben egykor szolgálók és a környék testvériségének képviselői. Köszöntés hangzott el a helyi református lelkész részéről is.

Ünnepségünk fényét emelte az Oláh Gábor testvér vezette alkalmi kórus, valamint a zenész testvérek szolgálata. A megemlékező nap levezetője Fodor Péter helyi lelkipásztor volt.

A mindenség Urának adtunk hálát a 100 évért és a naponta megtapasztalt gondviselésért.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!