Charles Haddon Spurgeon

1834. június 19-én született Anglia délnyugati részén, Essex grófság Kelvedon nevű városában.

Nagyapja 1810-től kezdve 54 éven át volt lelkésze az independens gyülekezetnek Stambourne-ben. Édesapja ugyancsak prédikátorként tevékenykedett. Charles első gyerekként született a 17 gyerekes családba.

1848-ig, 14 éves koráig két iskolát is látogatott Cholchesterben, amelyek egyikét a baptisták igazgatták. Ezáltal került baptista befolyás alá és kezdte látogatni a baptista istentiszteletet.

1849-ben elhagyta iskoláját, és Newmarketbe ment segédtanítónak. Ebben az évben kezdődött el benne egy belső küzdelem. Így írt erről:

Szerencsétlen voltam, alig bírtam többé dolgozni. Szívem össze volt törve. Hat hónapon át imádkoztam a halálfélelem erejével, és nem találtam meghallgatásra… Kész voltam mindenre, csak megnyerjem Isten bocsánatát. Sorba jártam vasárnaponként az összes templomot, de ki kell mondanom, hogy a teljes evangélium prédikálását sehol sem hallottam. Prédikáltak igazságokat, nagy igazságokat, jó igazságokat, de azt, ami éppen nekem kellett: hogy hogyan bocsáttatnak meg a bűneim, nem mondta nekem senki. Egy téli napon egy templomba akartam menni, de olyan erősen havazott, hogy nem folytathattam utamat. Betértem tehát egy kis mellékutcába és az ott levő, nekem teljesen ismeretlen kis kápolnába, amely az „eredeti metodisták” gyülekezési helye volt… Egy férfi lépett a szószékre, felütötte a Bibliát, és ezt olvasta: “Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok…” (Ézs. 45,22) Angol fordítás szerint: „Nézzetek rám…” Előbb azt hittem, hogy ötvenféle dolgot is kell tennem az üdvösségért, és itt csak ezt a szót hallottam: „Nézz!” Hát odanéztem Krisztusra, csaknem kinéztem a szememet, és kimondhatatlan boldogságomban még mindig oda akarok nézni rá, az égbe akarok nézni…

Spurgeon templomlátogatásai közben arra a meggyőződésre jutott, hogy egy prédikáció sem tölti be a célját, ha benne a bűnösnek való megkegyelmezésről szóló nagy igazság nem fordul elő.

Spurgeon apja és nagyapja hűek maradtak a gyermekkereszteléshez, de Charles arra a meggyőződésre jutott, hogy csakis a személyes hitvallással egybekötött alámerítés az igazi keresztség, ezért 1850. május 3-án, édesanyja születésnapján bemerítkezett. Ezt írja bemerítéséről:

Nem volt nekem semmi babonás reményem, hogy a keresztség engem majd megment, mert meg vagyok mentve. Nem azt kerestem, hogy a bűnt lemossam a vízzel, mert hittem, hogy bűneimet már lemosta a Jézus Krisztusban való hit. A bemerítést úgy tekintettem, mint a megtisztulás jelét, mint az Úrral való eltemetkezés jelképét, mint az újjászületésem külső megvallását… A külső rendet nem azért teljesítettem, hogy egy felekezethez csatlakozzam és baptistává legyek, hanem mert kereszténnyé akartam lenni az apostoli módon, mert ők hittek és bemerítkeztek. Én magát az Újszövetséget olvastam, és abban találtam meg a hívők bemerítését.

Spurgeon gyermekségétől fogva az independens közösségben nevelkedett, egy metodista istentisztelet alatt találta meg az üdvösséget, és saját választásából lett végül baptista.

1850-ben Spurgeon Cambridge-be ment, ahol korábbi tanítója és barátja, Leeding egy felsőbb iskolát alapított, és neki mint tanítónak állást adott. Cambridge-ben csatlakozott a baptista gyülekezethez, majd (16 évesen) tagja lett a gyülekezetben alapított evangélisták egyletének. Az evangélisták egylete 13 környékbeli faluba járt ki és gondoskodott az ottani gyülekezetek lelki szükségleteiről. Spurgeon tehát rendszeresen prédikálhatott ezeken a helyeken. Különösen áldott volt szolgálata egy Waterbeach nevű faluban, ezért a tagok arra kérték, legyen a lelkészük.

1852-ben (18 évesen) elfogadta a waterbeachi gyülekezet meghívását, és a lelkipásztoruk lett. A kis gyülekezet néhány hónap alatt 40-ről 100 tagúra növekedett. Apja és barátai tanácsára prédikátori szemináriumba akart iratkozni, hogy képeztesse magát. Meg is beszélt egy találkozót a londoni szeminárium egyik tanárával, de a beszélgetésre mégsem került sor, ugyanis amíg a tanár az egyik szobában várakozott, Spurgeon egy másikban. Miután mindketten megelégelték a várakozást, a másik tudta nélkül elhagyták az épületet. Spurgeon ezután írásban szeretett volna jelentkezni, de nem engedte Valaki. Így írt erről:

Tisztán hallottam e szókat: „Nagy dolgokat keresel magadnak? Ne keresd őket!”… Rágondoltam az én szegény, de ragaszkodó gyülekezetemre és a lelkekre, amelyek az én vigyázatomra bízattak, és rögtön lemondtam a tudományos kiképzések kilátásáról.

Annak ellenére, hogy teológiai tudományokban nem iskolában képeztette magát, nagyon jártas volt bennük. Rendkívül olvasott volt. Ismerte a Biblia nyelveit (héber, görög), és nagy hangsúlyt fektetett az eredeti szövegekre. Teljes ismerete volt az ortodox dogmatikáról, a középkori keresztény irodalmat is részeiben ismerte. Kálvin kommentárai és a puritánok írásai naponkénti fegyverei voltak hitszónoki fegyvertárában. Kiváló ismeretei voltak a csillagászatban, az angol történelemben és a természettudományokban is.

1854-ben (19 évesen) meghívást kapott az 1200 ülőhelyes (már régen nem teltek meg ezek az ülőhelyek) New Park Street-i gyülekezetbe, hogy fél évig legyen próbalelkészük. A fél évből 38 év lett. Hamarosan megteltek az ülőhelyek, és olyan nagy tömeg látogatta az istentiszteleteket, hogy még állóhely sem maradt. Gondoskodni kellett a templom bővítéséről. A folyton gyarapodó gyülekezet mindig túlnőtt a saját épületein, ezért elhatározták, hogy egy új templomot építenek. Spurgeon nem volt barátja az új csúcsíves templomoknak, „a prédikációs helynek elsősorban célszerűnek kell lennie, a szépség csak másodsorban jöhet számításba” – mondta.

1856. január 8-án feleségül vette Thompson Zsuzsannát. A házasságból ikrek születtek, Thomas és Charles, akik később apjuk nyomdokaiba lépve ugyancsak lelkészek lettek. Felesége nagy részt vállalt az könyvmisszióban. Ez abból állt, hogy férje prédikációit és írásmagyarázatait a szegény sorban élők kezébe juttatta.

1861. március 18-án Spurgeon Isten áldását kérhette az új templomra. Az épület neve Tabernákulum lett (a tabernákulum a mózesi szövetségi sátor angol megfelelője). Az épület még ma is áll, kívülről nem annyira templomnak, mint inkább színháznak látszik. 5500 ülőhellyel rendelkezik, de az állóhelyekkel együtt 7000 személy férhet be. A terem minden alkalommal, hétköznap és hétvégén, zsúfolásig megtelt. Hogy valami rendet tartsanak, belépőkártyákat adtak ki, amelyekkel a főajtók megnyitása előtt az oldalajtókon be lehetett jutni, míg a nagy tömeget csak a főajtók megnyitása után engedték be. A Tabernákulumban tartott vasárnapi iskolának 1892-ben 1450 tanulója és 103 tanítója volt. Az összes iskolának, amelyek a Tabernákulummal összefüggtek, 8000 tanítványa, csaknem 600 tanítója és egyéb segítője volt.

Spurgeon szemináriumának alapításával nem akart más hasonló intézetekkel versenyezni, hanem úgy látta, hogy a meglevő szemináriumok egyike sem való azoknak a szegény fiataloknak, akik képzését elő szerette volna segíteni. Sajátos nézetei voltak az evangélium hirdetőinek képzéséről. Szigorúan megválogatta a tanulókat. Csak olyan embereket vett fel a prófétaiskolába, akik már előtte két évig prédikáltak. Megkívánta minden jelentkezőtől, hogy szilárd teológiai meggyőződése legyen. Híressé vált mondata:

katonákra van szükségünk, nem piperkőcökre; szorgalmas munkásokra, nem előkelő henyélőkre.

1890-ben már 600-on felül volt a kiképzett fiatalok száma.

1869-ben létrejött egy régi nagy terv, különböző lakóházak és épületek készültek el az árva gyerekek számára. Később még építettek egy leányárvaházat, egy kórházat, egy fürdőt és egy mosóházat. Az árvák száma elérte a hatszázat is.

1879. május 18-án lelkészi működésének 25 éves jubileumát ünnepelte a gyülekezet. Spurgeon azt az összeget, amelyet ez alkalomból a gyülekezettől kapott, az ugyancsak általa alapított öregek otthonának adományozta.

1884 júniusában Spurgeon 50. születésnapjáról emlékeztek meg. Az ünnepi vendégek között ott volt D. L. Moody is, az amerikai ébredés közismert prédikátora.

Spurgeon 1887. október 28-án kilépett a baptista gyülekezetek szövetségéből (Baptista Unió). Azért kényszerült erre a lépésre, mert az általa szigorúan megvetett „modern gondolatok” és az „új teológia” egyre nagyobb teret nyert az egymással szövetségben levő baptista gyülekezetekben. Tudnunk kell, hogy a baptisták szövetségbe tömörültek ugyan, de nem egy közös hitvallomás alapján. Szomorúan tapasztalta, hogy egyházának sok lelkésze éppen a kereszténység főbb tanait adja fel. Úgy beszél róluk, mint

akik (igehirdetésükkel) az embereket hitetlenekké teszik, a bűnnek büntetését képzeleti képnek, a feltámadást mondának minősítik.

A kiválásról így nyilatkozott:

„az én komoly meggyőződésem az, hogy ahol nem lehet valódi lelki közösség, nem is kell úgy tennünk, mintha ilyesmi megvolna. Közösség a nyílt és lényeges tévedéssel annyi, mint részvétel a bűnben.”

Döntésében a gyülekezet presbiterei és diakónusai teljesen mellé álltak, gyülekezete pedig hű maradt hozzá.

1891-re Spurgeon erejét megtörte a sok betegségi roham és az utóbbi évek nehéz harcai. Április utolsó vasárnapján a bibliai szakasz felolvasása közben összeroskadt e kiáltással: „Nem bírom tovább!” De pár napos pihenés után még pünkösdig bírta a terheket. Május 17-én influenzában betegedett meg. Három hét múlva azonban – június 7-én – újra a szószékre lépett, ekkor hangoztak el utolsó szavai a Tabernákulumban.

1892. január 9-én készítette utoljára sajtó alá egy prédikációját, melynek címe: „Dicsőítő ének a szabadításért.” 21-én a fejében támadt köszvényfájdalmak az ágyhoz szegezték. Az utolsó napokban többnyire eszméletlenül feküdt, míg január 31-én éjjel 11 órakor elhunyt.

Charles Haddon Spurgeon élete nagy hatással volt és van a világ keresztényeire. Prédikálása és más lelkészekre, főleg a szemináriumában kiképzettekre gyakorolt befolyása által éltetőleg hatott az akkori Anglia egész baptista közösségére. Hatalmas lelki ébredések folyamatának megindítója volt különösen Angliában.

„A ködös Londont sugárzó reflektorként ragyogta be egyénisége és igehirdetése; belső jótékony forrongásba került általa minden keresztény vallásfelekezet. Érces szava áthallatszott az országhatárokon is, és különös prédikációi, valamint írásai révén neve világszerte fogalommá vált.” (Dr. Somogyi Imre)

25 év alatt megháromszorozódott Angliában a gyülekezeti tagok száma, 85 243-ról (1854-es adat) 276 348-ra emelkedett.
Spurgeon összes műve, a 63 kötetből álló angol nyelvű sorozat a magyarországi Baptista Teológiai Akadémia könyvtárában is megtalálható dr. Sarkadi Nagy Pál ajándékaként. Közel 20 mű (fordítás és méltatás) ismert már magyar nyelven a prédikátorok fejedelmeként emlegetett Spurgeonről, aki ily módon „holta után is beszél”.