Csengődi örömünnepek

3840

Miután a Csengődi Baptista Gyülekezet sikeresen felújította 106 éves imaházát, 2015 őszén elkezdte a kisterem, konyha és a vizesblokk teljes megújítását. A munkálatokat február elejére sikerült befejezni.

csengod2Megújulhatott a gyülekezeti konyha, kisterem, a fűtés korszerűsödött, és két új illemhelyet is sikerült kialakítani a mai kor igényeinek megfelelően. A beruházás több mint 4 M Ft-ba került, sikeres egyházi pályázat, jelentős külföldi adomány és a gyülekezet összefogása tette lehetővé a munkálatok befejezését. Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni Barkóczi Ferenc testvérnek a faipari munkákért (ajtók, lambéria), Hotz János testvérnek a víz-gáz szereléséért, Kiss Sándor testvérnek a festési munkákért, amiket önzetlenül, társadalmi munkában végeztek!

Ezzel a felajánlással nagymértékben csökkent a gyülekezet tényleges ki – adása. Az ünnepélyes átadásra, ünnepi istentiszteletre 2016. március 6- án 17 órai kezdéssel került sor Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnökének szolgálatával.

Bemerítés

Isten kegyelméből újra „megmozdulhatott” a víz a csengődi imaházban! Március 20-án két testvérnő tett bizonyságot hitéről, és merítkezett be: Szabó Istvánné és lánya, Túrúné Szabó Erika. Korábban mindketten vallásukat gyakorlók voltak, de a megtérésről, a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat fontosságáról akkor hallottak először, amikor Erika unokatestvére megtért.

Több mint húsz év telt el azóta, de a kitartóan vetett mag végül kikelt. Sokféle nehézség is segítette őket abban, hogy közelebb jussanak a döntéshez, végül együtt adták át életüket Istennek. Rendszeresen tanulmányozták a Bibliát, egy évvel ezelőtt pedig közösséget keresve eljutottak gyülekezetünkbe.

Az ünnepi istentiszteleten Mészáros Attila gyülekezetplántáló testvér hirdette az igét, aki az említett unokatestvér férje, és aki feleségével együtt segítette őket a megtérés útján. A bemerítést lelkipásztorunk, Kotmájer Mihály végezte. Kívánjuk új testvéreinknek, hogy az a szeretet, öröm és hit, amely most annyira jellemzi őket, maradandó legyen egész életükben!

K. M.-né


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!