Csodás kegyelmi ajándékok?

Csodás gyógyítás, prófétálás, nyelveken szólás – vajon léteznek-e ma is? És ha igen, hogyan lehetnek a karizmák a gyülekezetek hasznára? Erről vitatkoztak nemrégiben a kérdésben eltérő álláspontot képviselő keresztény teológusok.

Hiánypótló vitának lehettek tanúi, akik a közelmúltban ellátogattak a lágymányosi MEÖT-székházba, ahol három teológus, Szabó László (református), Ruff Tibor (Hit Gyülekezete) és Szalai András (metodista, az Apológia Kutatóközpont vezetője) beszélgettek egymással a csodás kegyelmi ajándékok, vagyis a karizmák kérdéséről. A vitaestet a Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi Lelkészsége és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) közösen szervezte. A közel háromórás beszélgetésen a nyelveken szólásról, a prófétálásról, valamint a gyógyításról (pontosabban: a „gyógyítások ajándékairól” vagy a „gyógyítás erőiről”) esett szó.

A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a szervezés időszaka alatt helyszínt kellett változtatni, és még a nagyobb helyszín is szűkösnek bizonyult. A gyülekezés ideje alatt a székházban szinte tapintható volt a feszültség. Többen is aggodalmukat fejezték ki, miszerint hiábavaló efféle vitákat rendezni, hiszen csak a szakadék növekszik Isten népe között. A beszélgetés megkezdésével azonban a félelmek egy csapásra megszűntek. A szervezők világossá tették ugyanis, az a vágyuk, hogy a jelenlévők szeretettel viszonyuljanak egymáshoz, a vitaest pedig akkor éri el a célját, ha közelebb viszi az embereket Krisztushoz.

A beszélgetőpartnerek először ismertették saját és felekezetük álláspontját a csodás kegyelmi ajándékokkal (karizmákkal) kapcsolatban.

Szabó László arra emlékeztetett, hogy bár vannak kérdések, melyekben a különböző felekezetek képviselői nem értenek egyet, az alapok mégis közösek: mindhárman elfogadják a Biblia ihletettségét, az ott leírt dolgok igazsága nem kérdés számukra. Ezután az úgynevezett szesszacionista álláspontot ismertette a hallgatósággal, miszerint a csodás ajándékok ideiglenesek, és azoknak a kora lejárt legkésőbb a bibliai kánon lezárulásakor.

Ruff Tibor egyértelműen kijelentette: a csodák kora nem járt le. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a csodás kegyelmi ajándékok működése a Biblia tanúsága szerint nem folyamatos, inkább személyekhez, korszakokhoz kötődött mindig. A vitában ő képviselte a kontinuacionistákat, akik szerint a karizmatikus ajándékok folytonossága biztosított, még ha az egyház erőtlensége miatt ezt nem látjuk, tapasztaljuk is mindig.

Szalai András a metodista álláspontot képviselte. Beszámolt Wesley János és hívei egyik meghatározó élményéről, ami 1739. január 1-jén történt velük. Aznap hajnali 3 óra körül Isten ereje olyan hatalommal látogatta meg őket, hogy sokan sírtak kitörő örömükben, földre estek és térdükön vagy arcra borulva dicsérték Istent. Wesley-ék szolgálatuk közben szinte az összes újszövetségi karizmával találkoztak, a nyelveken szólást kivéve.

Szalai András arra intette a jelenlévőket, hogy legyenek tekintettel egymásra, hiszen valamennyien nagyon eltérő lelkiségi háttérből származunk. Mind hajlunk arra, hogy a Szentlélek munkálkodását olyasmivel azonosítsuk, ami valójában a személyiségünkről szól, vagy arról az egyházi kultúráról, amelyhez hozzászoktunk.

Karizmák: mikor, miért és meddig?

A vita a karizmák időlegességének és funkciójának tárgyalásával kezdődött Pál Korinthusiakhoz írt első levele 13. részének 8–13. versei alapján. Ruff Tibor szerint az apostol arról beszél, hogy akkor jön el a teljesség, mikor szeretetben teljes lesz az egyház, és Jézus Krisztus visszajön. Amíg ezek nem történtek meg, szükség van a karizmákra. Addig, míg eljön Isten színről színre látásának ideje.

Szalai András egyetértett azzal, hogy míg az Úr vissza nem jön, a csodás kegyelmi ajándékok szükségesek, de szerinte nem helyes, ha ezek túl nagy hangsúlyt kapnak a hívők életében. Sokkal fontosabb, hogy kivé válunk Krisztusban.

Szabó László úgy véli, az említett igeszakaszban időbeli haladásról, fejlődésről van szó. Értelmezése szerint három korszak jelenik meg benne. Az első Pál saját kora, amikor sok csoda történt, mert még nem zárult le a kijelentés. Az a korszak viszont már az apostol életében a vége felé közeledett, és már saját jelenére, valamint az azt követő időkre vonatkozik, hogy „megmarad a hit, a remény és a szeretet”. Végül szó esik a mennyei korszakról is, ahol tovább szűkül az ajándékok listája. Ott már nem lesz szükség hitre és reményre sem.

Ruff Tibor emlékeztetett: az eredeti szöveg nem volt fejezetekre tagolva, az apostol folytatólagosan írta a 14. fejezet 1. versét: „Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.” Az apostol határozott felszólításának fényében szerinte súlyos állítás, hogy a kánon kialakulása után a karizmák megszűntek volna. Ha ez igaz lenne, az szerinte egyet jelentene azzal, hogy feleslegessé nyilvánítunk olyan fejezeteket, mint például a szóban forgó 14., ami arról szól, hogyan kell ezeket a csodás kegyelmi ajándékokat gyakorolni.

Szabó László szerint márpedig vannak részek a Bibliában, amelyek ma semmiféleképpen sem abban a formában relevánsak számunkra, mint ahogy azok voltak az ókori ember számára. Pál apostol például egész levelet ír Filemonnak a rabszolgasággal kapcsolatban – érvelt. Szerinte ezek a részek egyáltalán nem feleslegesek, csak meg kell találni mai értelmezésüket.

Mi a prófétálás?

A prófétálásról és annak gyülekezeti hasznáról is szó esett. Szabó László a próféciák sokszínűségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, becslések szerint az ószövetségi próféciáknak csupán öt százaléka szól jövőbeni eseményekről, a többi inkább arról, hogy a már kijelentett igazságokat hogyan alkalmazza a próféta Isten népének aktuális helyzetében. Az Újszövetségben szerinte ugyancsak megmarad ez a két szempont. Isten prófétáinak csak egy része töltötte be azt a küldetést, hogy a kijelentés hiányzó részeit közvetítse. Egy másik csoport viszont éles látást kapott az Úrtól, hogy a már kijelentett igazságokat alkalmazzák a gyülekezet életére. Napjainkban szerinte már csak ebben az értelemben lehet prófétai ajándékról beszélni.

Szalai András azt mondta, Pál apostol leveleiből világosan kiderül, hogy a prófécia jelértékű, és arról tesz tanúbizonyságot az embereknek, hogy az Úr ma is működik. Maga a szó is azt jelenti, hogy előhozni, előadni azt, amit az ember Istentől lát, hall. Az Úr ma is cselekszik, és ha igaz a prófécia, az a gyümölcsből fog kiderülni. Ugyanis, ha valami Istentől származik, az épít, bátorít, vigasztal – tette hozzá.

Ruff Tibor szerint a gyülekezetben és a négyszemközt elhangzó próféciákat egyaránt minden esetben meg kell ítélni, mert azok nemcsak Istenhez köthetők, hiszen Baal istennek is voltak prófétái. A prófétálás szerinte olyan jelenség, amikor valaki egy szellem, egy természetfölötti lény befolyása alatt kezd beszélni. Az eredeti héber szó azt jelenti, hogy valami forrásban van, bugyborékol, kiárad, kitör.

Szalai András hozzátette: ha bárki emberfeletti tekintéllyel mond valamit, annak megvizsgálására több szűrőnk is van: a Szentírás mint viszonyítási pont, a józan ész, a Szentlélek (vö. János első levele 2. rész 27. vers). De érdemes megvizsgálni azt is, hogy mit jelent az adott kijelentés a gyakorlatban, vagyis hogyan alkalmazzuk.

Miféle nyelveken?

A nyelveken szólásról ugyancsak többféleképpen vélekedtek a résztvevők. Ruff Tibor Ézsaiás könyve 28. részének 11. versét idézte, mely szerint Isten dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni az engedetlen néphez, amely így sem hallgat rá. A nyelveken szólásnak szerinte két nagy típusa van: az egyik dadogáshoz, a másik idegen nyelvhez hasonlít. A hívő ember mindkettőt gyakorolhatja – tette hozzá.

Szalai András szerint az említett vers egy ítéletet hirdető prófécia része, amely hitehagyott zsidóknak szólt: mivel nem figyelnek az Úr szavára, ezért a szírek idegen nyelvét kell majd hallgatniuk. További, szintén a zsidóságra vonatkozó példákat is említett a teljes Szentírásból. Majd hozzátette: mégis elgondolkodtatja, hogy számára hiteles emberek is beszámoltak arról, hogy imakamrájukban különös dolgot tapasztaltak, és csak utólag olvastak a Szentírásban a nyelveken szólásról. Szalai András szerint egy biztos: a nyelveken szólás is karizma, ami pedig kegyesen osztogatott ajándékot jelent. Az ember ki szeretné fejezni Isten felé a háláját és a magasztalását úgy, ahogy tudja, ami ugyanúgy megörvendeztetheti Istent, mint bármely szülőt gyermeke szeretetkifejezése.

Szabó László azt mondta: a szírek beszéde értelmes volt, csak a zsidóknak tűnt úgy, hogy dadognak. A nyelveken szólás szerinte minden esetben valós beszéd, nem lehet halandzsa. Majd hozzátette: bár nem ért egyet azokkal, akik gyakorolják, elismeri, hogy többségük újjászületett keresztény.

Gyógyítások

A vitaesten szó esett a gyógyítás kegyelmi ajándékáról is. Szabó László szerint az Újszövetség kétféle gyógyításról tudósít. Van, amikor Isten indítására gyógyít valaki csodás kegyelmi ajándéka segítségével. De Jakab levele már ezzel a karizmával nem rendelkező gyülekezeti tagoknak szól, s szerinte napjainkban csak annyi a feladatunk, hogy imádkozzunk egymásért (vö. 5. rész 14. vers).

Ruff Tibor elmondta, amellett, hogy hiszi, Isten ugyanúgy gyógyít ma is, mint az első keresztények életében, fontosnak tartja, hogy minden beteg mellett álljon egy kitartó imádkozó, aki őt annyira szereti, hogy állandóan Isten elé viszi.

Mivel a vitaest végeztével nem jutott idő a hallgatóság felvetéseire, megkérdeztünk néhányakat a hallgatóság soraiban ülők közül. A beszélgetés és a beszélgetőpartnerek valamennyiük szimpátiáját elnyerték, de többen elmondták: nem tudták meggyőzni őket a sajátjukkal ellenkező álláspontról. Volt, aki egyes kérdések leegyszerűsítését kifogásolta, más azok konkrét megválaszolásának elmaradását hiányolta. Az élménybeszámolók a hallgatóság szerint nem helyettesíthetik az érveket, de azt sokan üdvözölték, hogy a beszélgetőpartnerek nem vesztek el mellékszálakon, és nem is vagdalkoztak. Volt, aki kiemelte: a karizmatikus és a szesszacionalista álláspont egyaránt világosan kirajzolódott az est folyamán, a középutas érvelés már kevésbé. Az abban megjelenő higgadt, józan hang azonban lehetővé tette, hogy ha nem változott is a jelenlévők álláspontja, legalább egymásét megismerjék. A sorozat folytatása pedig talán segít majd, hogy valamennyien közeledhessünk a felé a Krisztus felé, aki mindannyiunk hitének középpontja.