Debrecenben gyűlik össze a magyar baptisták nagy családja

2084

Hétvégén 13 országból csaknem tízezer hívő érkezik Debrecenbe a Magyar Baptisták Világtalálkozójára. Debrecen 2006 után másodszor rendezheti meg az úgynevezett MABAVIT-ot. A találkozó az évfordulók jegyében zajlik. A reformáció 500, a debreceni baptista gyülekezet 125, a Magyar Baptisták Világszövetsége pedig most 20 éves.

A zene fontos része a baptista istentiszteleteknek. Ebből kaptak ma ízelítőt a Magyar Baptisták Világtalálkozóját beharangozó tájékoztató résztvevői. Kórusok és zenekarok is színpadra lépnek majd a Főnix Csarnokban péntektől vasárnapig tartó rendezvényen. Emellett igehirdetések és beszámolók teszik teljessé a programot.

– Ez az evangélium hirdetésének az ideje is. Amikor olyan üzenetek hangozhatnak el jeles, komoly előadóktól, képviselőktől, amelyek megerősíthetnek bennünket a mindennapi harcainkban, hitünk megélésében – mondta el Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke.

Fotók: Miskolczi János

Ez a világban élő magyar baptisták negyedik találkozója. A legutóbbit 2006-ban rendezték, akkor is a Főnix Csarnok volt a helyszín. Debrecenben több gyülekezet is működik, köztük az ország legnagyobb baptista közössége, az ötszázfős Szappanos utcai gyülekezet, amely idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját.

– Részt vállalnak Debrecen szociális feladatainak az ellátásából, ugyanakkor pedig az oktatási rendszernek is a részesei, hiszen általános iskolát és középiskolát is tartanak fenn. Azt gondolom, hogy ez így van helyesen, mert ez is a város érdekét és fejlődését szolgálja – nyilatkozta Komolay Szabolcs alpolgármester.

Az idei MABAVIT a Valami új született! címet kapta. Így emlékezik az idén 20 éves Magyar Baptisták Világszövetsége az 500 évvel ezelőtti reformációra. A rendezvényt a magyar kormány is támogatja.

– A megújulást, a megerősödést nem mi magunk produkáljuk akár egy találkozó szervezésével, akár nagyszerű programok összeállításával, hanem mindig az Isten adja – jelentette ki Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság kormánybiztosa.

A hétvégén összesen csaknem tízezer magyar baptistát várnak Debrecenbe. 13 országból, köztük az Egyesült Államokból és Ausztráliából is érkeznek hívek a városba.

Forrás: http://www.dehir.hu/belfold/debrecenben-gyut-ossze-a-magyar-baptistak-nagy-csaladja/2017/08/04/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!