2021. május 23-án, pünkösdvasárnap érkezett el az az ünnepélyes pillanat, amikor lehetővé vált, hogy a sikeresen államvizsgát tett kárpátaljai hallgatók hozzájussanak diplomáikhoz.

A kárpátaljai magyarok közül a Baptista Teológiai Akadémián korábban a munkácsi születésű Stumpf Jenő Béla tanulhatott elsőként 1924 és 1926 között. Hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy a kárpátaljai magyar baptista gyülekezet vezetői egyáltalán nem képezhették magukat. A politika érdeke az volt, hogy hagyták a gyülekezet vezetőségét kiöregedni. Nem engedték, hogy a következő nemzedék képezze magát és átvegye a szolgálat terheit. Amikor enyhült a helyzet, az 1980-as évek elején Stumpf Jenő, aki már maga is lassan a 80. életévébe lépett, Magyarországra való kiköltözése előtt laikus testvéreket, Nagy Bélát és Molnár Edét készítette fel a gyülekezeti szolgálatok vezetésére. Később Szikszai Kálmán és Nagy István is laikusként végezték a pásztori feladatokat.

Az ezredforduló után a kárpátaljai magyar baptisták közül Nagy Tünde, Tihor Éva, Tóth Éva, majd később Jurinka Sándor és Szemancsik Jaroszlav tanulhatott Budapesten a Baptista Teológiai Akadémián.

2015-ben új fejezet kezdődött, ugyanis a körülmények úgy alakultak, hogy László Gábor, a BTA főtitkára, főiskolai docens karitatív szolgálatot végezve Zápszonyba látogatott és találkozott a Magyarországról odaköltözött lelkipásztor házaspárral, Nagy-Kasza Dániellel és feleségével, Ilonával. A közös beszélgetések során több lehetőség is felvetődött, ami a testvériség fizikai és lelki támogatását, egyúttal pedig szülőföldjén maradását segíthette. Az egyik ilyen program, ami minden területen a helyi gyülekezetek javát szolgálhatta, az a teológiai tanulmányokba való bekapcsolódás volt. Miután a BTA rektora, prof. dr. Almási Tibor is támogatásáról biztosította a kezdeményezést, 2016-ban a budapesti évfolyamra 36 elsőéves kárpátaljai hallgató kapcsolódott be. Az oktatást támogató Kárpátaljai Magyar Fakultatív Konzultációs Központ kialakítására Zápszonyban, a baptista imaházban került sor. A helyi koordinátor feladatainak ellátásával a teológia részéről Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona lett megbízva.

Alapfokú (BA) tanulmányait 2020-ban 29 kárpátaljai hallgatónak sikerült befejeznie, a diplomamunkáját pedig 23 készítette el. Beregszászból Háger Krisztián, Szkáza Éva és Szkáza Levente. Beregújfaluból Bakos Imre. Gátról Kósa Sándor, Nagy Tatjána és Varga Katalin. Gutról László Vita, Simon Anett és Tóth Sándor. Nagybégányból Tóth Katalin. Rafajnaújfaluból Tóth Marika és Turóci Erika. Zápszonyból Balla Gyula, Balla Mária, Hegedüs Márta, Kota Éva, Kota István, Nagy Andrea, Novák János, Orosz Bálint, Orosz Gergő és Orosz Tünde

Sajnos a járványhelyzet korábban nem tette lehetővé, hogy a hallgatók Budapestre felutazva kapják meg diplomájukat, azonban 2021 pünkösdvasárnapján szűkebb családjuk körében, egy ünnepi istentisztelet keretein belül erre is sor kerülhetett Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében.

Az istentiszteleten a kárpátaljai koordinátor, Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. Elmondta, hogy tapasztalatai szerint a hallgatók életében nagy változást és fejlődést hozott ez a néhány év. Ahhoz, hogy sikeresen eljuthattak tanulmányaik végéhez, mások segítségére, támogatására, bátorításra és önzetlen áldozatára is szükség volt.

A köszöntő szavak után a teológia rektora, prof. dr. Almási Tibor személyes üzenetét hallgathatta meg a gyülekezet. Az igei gondolatok alapját a 2Tim 2,1–7 igehelyek adták. Arra bátorított, hogy annak a Jézus Krisztusnak a tetszését keressük, aki tanítványává, harcosává hívott el minket. A tanulmányok befejezésével ez nem érhet véget, hétköznapi életünkben is ez az elhívásunk. Ahogy a versenypályán futóra jellemző a buzgóság, az odaadás, az önmegtagadás, a cél érdekében való sok felesleges dolog elhagyása, úgy az nekünk is példa, akik az Úr Jézus hívása szerint futunk a cél felé. A földművelőhöz hasonlóan pedig elsősorban nekünk kell részesednünk a termésből, azaz az Isten igéje elsősorban nekünk szól, minket akar megerősíteni a kegyelemben.

László Gábor videóhívással, személyesen kapcsolódott be az ünnepi istentiszteletbe. Több igehely alapján (Jn 1,42; Lk 5,10) fejtette ki, hogy Péter apostol élete milyen változáson ment keresztül az Úr Jézus tanítványaként. Jézus Krisztus kezében egyaránt formálódik a jellem és a „szakmai” tudás is. Jó lenne, ha a diplomaszerzés nem pont lenne az életünk szakaszában, hanem egy vessző, ami után folytatódik a jellem fejlődése, a szeretetben és az istenismeretben való növekedés.

Ezután a végzett hallgatók közül néhányan megosztották a tanulmányaikkal kapcsolatos megtapasztalásaikat is.

Bakos Imre, a beregújfalui gyülekezet vezetője számára nagy nehézséget jelentett, hogy a munka, a család, a szolgálat mellett a tanulmányokra is megfelelő időt tudjon szánni. Mégis, láthatóan Isten gondot viselt róla az elmúlt években. Hálás a lehetőségért, hogy mélyebben megismerhette Isten igéjét, és több diáktársában is lelki munkatársakra, barátokra talált.

Nagy Tatjána lelkipásztor-feleségként végez különböző szolgálatokat Gáton. Nagy kihívást jelentett számára, hogy a nyelvi nehézségeket leküzdje. Úgy érzi, ennek ellenére nagy áldást nyert ő is és a gyülekezet is. A tanulmányi évek alatt a 2Kor 12,9 igeversen keresztül bátorította az Úr. Fontos nemcsak hallgatni, hanem meg is hallani azt, amit az Úr Lelke mond nekünk. Sokszor volt olyan helyzet, ami túl nehéznek látszott, de az Ézs 48,17 igén keresztül megmutatta az Úr, hogy ő olyan úton vezet, ami a javunkra válik.

Simon Anett a guti gyülekezetben végez különböző igei szolgálatokat. Hálás a szíve, hogy a tanulmányok mellett sok közösségi élménnyel is gazdagodhatott, ahol a testvéri és baráti kapcsolatok is erősödhettek. Elsősorban nem egy diplomás teológusként gondol magára, hanem a hitében megerősödött és szolgálatba állított lelki munkásként. 

Kota István a zápszonyi gyülekezetben végez lelki szolgálatokat. Nagy kérdés számára, hogy vajon ki és mit fog kezdeni a megszerzett tudással, mert látja, hogy van szolgálati lehetőség Kárpátalján. Ha Isten az, aki lehetővé tette, akitől kaptuk mindezt, akkor ő meg tudja mutatni nekünk azt a helyet, ahol minket akar használni arra, hogy adjunk és továbbadjuk azt, amit tőle vettünk át.

Háger Krisztián a beregszászi gyülekezetet építi szolgálataival. Úgy érezte, hogy minden konzultáció felkeltette az érdeklődését a további kutatásokra. Hálás azért, hogy az oktatók igyekeztek a száraz lexikális információk helyett a hétköznapi életben is használható információk átadására. Mindaz a tudás, amit az évek alatt megszerezhettünk, csak akkor válik élővé és hasznossá, ha Isten Lelke hozzáteszi mindehhez a maga részét.

Miután a végzett hallgatók átvették BA teológiai alapképzést bizonyító diplomáikat, zárszóként Nagy-Kasza Dániel lelkipásztor néhány igei gondolattal bocsátotta útra őket. A 2Tim 3,16–17 igeversek alapján rámutatott arra, hogy az Isten emberét az Isten igéje formálja. Ezekkel a tanulmányokkal Isten elsősorban nem diplomához és ösztöndíjhoz akart segíteni minket, hanem a vele való kapcsolatunkat megerősíteni.

Természetesen nem mindenkinek van ajándéka és elhívása a lelkipásztori szolgálatra, de minden tanítványnak elhívása az, hogy Isten embere legyen a környezetében.

Az ünnepi istentiszteleten László Sándor vezetésével a guti baptista gyülekezet fiataljai vezették az énekeket és dicséreteket. A résztvevők a záróének alatt felajánlásaikkal támogathatták a beregszászi imaház építkezését, a szeretetvendégség ideje alatt pedig tovább épülhettek a testvéri kapcsolatok.

Hálásak vagyunk az Úrnak minden testvéri segítségért és támogatásért, ami a teológia részéről érkezett az évek alatt, és arra ösztönözte a hallgatókat, hogy meghátrálás nélkül mindvégig kitartsanak.

Dicsekszünk az Úrral, aki nem az erősekkel, bölcsekkel, hatalmasokkal és előkelőkkel tervezett, hanem felkarolta a nem előkelőket, az erőtleneket, a lenézetteket, a semmiket, és rajtuk keresztül felépíti egyházát Kárpátalján is.

Áldott legyen az ő neve ezért!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!