Dr. Haraszti Sándor

4134
Platthy Iván (balról) címzetes államtitkár adta át dr. Haraszti Sándornak a Göncz Árpád köztársasági elnök által adományozott Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét; mellette felesége és dr. Almási Mihály a magyarországi Baptista Egyház elnöke

Soltvadkerten (Magyarország) született 1920. március 2-án. A helyi baptista gyülekezetben aktívan szolgáló szüleit az Úr 12 gyermekkel áldotta meg. Sándor 16 éves korában megtért és egyúttal elhatározta, hogy orvosmisszionárius lesz. Mészáros Sándor soltvadkerti lelkipásztor merítette be 1937-ben. Bócsán, majd Kiskunhalason járt iskolába.

A különlegesen fogékony fiatalember első diplomáját a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte 1944 júliusában bölcsészettudományi szakon (PhD). Ugyanakkor rendkívüli hallgatója volt a Budapesti Baptista Teológiai Szemináriumnak is, ahonnan ugyancsak 1944-ben kapta meg lelkészi oklevelét. Ennek az intézetnek később tanára, majd helyettes igazgatója is lett. Ugyanebben az évben, a Budapest, Váci úti gyülekezetben lelkipásztorrá avatták. Később az újpesti, majd a Budapest, Wesselényi utcai gyülekezet lelkipásztora lett. A gyülekezeti munka és a tanítás mellett sokat írt az egyházi lapokban.

Gyermekkori tervének megvalósulása érdekében megkezdte orvostudományi tanulmányait, aminek eredményeképpen 1951-ben a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemtől megkapta első orvosi diplomáját.

1943-ban házasságot kötött Bán Rozáliával, Bán Gábor baptista lelkipásztor lányával. Az Úr hat gyermekkel áldotta meg őket, akik közül Bence megelőzte édesapját (1981). Családjával együtt 1956 novemberében elhagyta Magyarországot. Végül az Egyesült Államokban telepedett le. Ott feleségével azonnal megkezdték orvosi diplomájuk honosíttatásának hosszú folyamatát és orvosi továbbképzésüket (pl. Atlantai Emory University). Orvosmisszionáriusi terveik csak részben teljesültek. Dr. Albert Schweitzerrel kialakult s azután megszakadt kapcsolatuk sok reményt és fájdalmat okozott nekik. Végül is saját pénzükön, a Déli Baptista Szövetség önkéntes orvosaiként az afrikai Ghánában és Tanzániában végeztek néhány hónapos orvosmisszionáriusi szolgálatot 1970-ben, 1972-ben, 1973-ban és 1977-ben. Haraszti Sándor Amerikába érkezésüktől kezdődően, de különösen is a hetvenes évek elejétől igen aktív munkása volt az Amerikai Magyar Baptista Szövetségnek. Az itteni magyar baptista misszió gyakorlatilag megújult az ő munkálkodása eredményeként ide érkezett magyarországi lelkipásztorok szolgálatba állásával. Az úgynevezett lelkipásztorcsere-program 1972 és 1989 között teremtett lehetőséget a lelkipásztorok hivatalos, munkavállalási engedéllyel történő munkába állására.

Ezzel párhuzamosan Haraszti testvér hozzáfogott egy általa sem remélt eredményeket hozó, diplomáciai erőfeszítéseket is igénylő munkához: Billy Grahamnek és az általa hirdetett evangéliumnak a Kelet-Európába juttatásához. Az ő személyes közbenjárásának nagy része volt mindabban, ami történ ezen a téren. Billy Graham végül is eljutott minden „vasfüggöny mögötti” országba.

Mi, magyarok, természetesen a Budapest ’89 Billy Grahammel című, népstadionbeli alkalomra vagyunk a legbüszkébbek, s a magyar korona hazavitelére. Dr. Haraszti Sándor nélkül mindezeket nehéz lenne még elképzelni is.

1994-től visszavonult feleségével együtt az orvosi munkától. Emlékei megírásának szentelte idejét, energiáját. Tervezett könyvei előfutáraként, amolyan próbakiadásként 1997-ben megjelent a Nem voltam engedetlen című kötete (Szigetszentmiklós, Sunshine Publishing House). Ebben a könyvében részletesebb életrajzát is olvashatjuk.

77 éves korában, 1998. január 16-án hívta haza az Úr. Temetésére nagy részvét mellett január 21-én került sor.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!