EDCPLW 2019 – Balatonföldvár

2290

Vasárnap ért véget az Európai Siket Lelkipásztorok és Gyülekezetvezetők Hete konferenciája, melyet az EDCA (European Deaf Christian Alliance) kérésére egyházunk Speciális Missziója segítségével rendeztünk meg.

Tizenkilenc országból közel hatvan siket keresztény töltött együtt egy hetet. A héten a szokásos zsúfolt konferenciaprogram helyett a résztvevőknek több idejük maradt közös beszélgetésre, kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére.

Mivel legtöbbjük először járt Magyarországon, egynapos kiránduláson megismerhették fővárosunkat is. Nagy örömmel és meghatódottsággal fogadták, hogy a megnyitó ünnepségen Papp János egyházelnök köszöntötte őket.

Az utolsó napot és a záróünnepséget a Kőszikla Siketek Baptista Gyülekezetének tagjai is együtt töltötték a testvérekkel. Köszönet és hála Istenünk gazdag áldásaiért és segítségéért.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!