Egy vers margójára

Tegnap este Radnóti Miklós verseit nézegettem, s mint mikor először olvastam, most is szívembe markolt a Két karodban című verse.

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Tudom, igen, tudom, hogy ez a vers egy hitvesi szerelmes vers. Azt is tudom, hogy Radnóti ezt a művet feleségének, Gyarmati Fanninak (Fifinek, ahogy a barátai becézték) mutatta meg legelőször. Fanninak, aki a költő életében biztos támasz volt, akihez mindig visszatérhetett reménytelenségében vagy kétségbeesésében… De én most úgy olvastam, mint egy Istenhez írt szerelmes verset… Igen, kinyújtja két karját naphosszat felénk az Úr! Mindennap átélhetjük ölelésének szorítását, tudom, hogy így van, mert megtapasztaltam már. Mindennap megtapasztalhatjuk oltalmazó szeretetének védelmét, ezt is megtapasztaltam. Tőle jövő ajándék minden: az éjszakai pihenés utáni ébredés. Az ablakon beszűrődő halvány, késő őszi napsugár.

A reggeli igeolvasás megértése. Tőle jövő ajándék a jól végzett munka. Szintén az ő ajándéka a nyugalmat adó délután, az est békéje, a családi fészek melege, a barátok, az ismerősök szeretete. Az ő ajándéka a hit. A szeretet. A jövő reménysége. Röviden összefoglalva: minden, ami tőle jön: az ő ajándéka… Jó volna, ha észrevennénk, hogy a hétköznapok forgatagában, az élet egyszerűségében mutatja meg magát nekünk az Úr. Örök szeretete életünk minden mozzanatában jelen van…

A megélhetésünkért folytatott eszeveszett hajszánkban pedig így szól hozzánk: Nézd, gyermekem, nem a pénz a legfontosabb, hanem az élet! Az isteni élet. Mert aki engem megtalál, magát az életet találja meg, és kegyelmet nyer. És azt se feledd, gyermekem: én öröktől fogva szeretlek téged, szemem fénye vagy, minden percben kinyújtom feléd a karomat… Hozzám siess, hogy tiéd legyen az Élet.

Ha bánatod van, gyere hozzám, s én megvigasztallak. Ha új életre vágysz, hozzám fuss – én már várlak! Ha magányos vagy, hozzám fuss, és két karommal magamhoz ölellek. Hiszen örökkévaló szeretettel szeretlek téged, azért vontalak magamhoz hűségesen.