A 2024. évi Egyházzenei Tanfolyamot július 7-től 14-ig rendeztük meg az Újpesti Baptista Imaházban. Évtizedek óta működő tanfolyamunk a hagyományos európai és magyar egyházi zenével, illetve ezen belül a baptista közösség saját zenei tradícióival kívánja megismertetni a fiatal generációt. Fontosnak tartjuk, hogy az abszolút kezdő szinttől a zenetanár-kollégákig mindenki számára élményt és jól használható gyakorlati tudást adjunk. Különösen lényegesnek látjuk a zenetanulás jellemformáló hatását, annak a meggyőződésnek az átadását, hogy a gyülekezetben végzett zenei szolgálat rendszeresen odaszánt minőségi időt kíván, tehát aki azt végzi, idejéből, energiájából, tudásából adakozik. Emellett a másokkal való együttműködés is jelentősen formálja a fiatalokat. Jó példák erre a karvezetők, akik egyben egymás kórusa is, vezénylés közben azt várhatják el társaiktól, amiben kórusénekesként addig jó példával jártak elöl.

Az idei évben karvezetés tanszakon Oláh Gábor és Kovács István 9 főt, ének-hangképzésen Kiss Rózsa 12 főt, harmónium-orgona szakon Tóka Ágoston 7 főt tanított, összesen (átfedésekkel) 20 növendék vett részt a munkában. A tanfolyam lebonyolításában Papp Ferencné, Jobbágy Ferencné, Kovács István, Kovács Istvánné, Papp Katalin, valamint Tóka Borbála segített. Hétfőtől péntekig minden nap reggel 9-től este 8-ig tartottak az órák és a próbák, közben közösen vettünk részt áhítaton és fogyasztottuk el az ebédet, vacsorát. Szombaton is közös gyakorlással, valamint az énekesek, orgonisták beszámolójával töltöttük a délelőttöt.

A tanfolyam nyitóalkalma július 7-én, vasárnap volt, igét hirdetett Mészáros Kornél újpesti lelkipásztor, Révész Márk kürtművész testvérünk és művészbarátai játszottak kürtön, Marosfalvi Tünde kísérte őket zongorán.

Az ebédeket Jobbágy Ferencné és Kovács Istvánné készítették el, naponta kb. 20-an ebédeltünk együtt az imaházban.  A vacsorákat budapesti gyülekezetek női köreitől (időrendben: Nap utca, Budafok, Wesselényi utca, Rákospalota, Rákoscsaba) kaptuk ajándékba. Amellett, hogy nagyon szép emlékeket szereztek nekünk, és érezhettük a szeretetüket, a vendéglátás szolgálatát mint bibliai alapértéket állították jó példaként a fiatalok elé. Nagyon köszönjük!

A záró istentiszteletre július 14-én, vasárnap került sor, ezúttal Kmethy Gergő újpesti gyülekezetvezető prédikált, a zenei szolgálatokat pedig a tanfolyam hallgatói végezték.

Az újpesti imaházban valamennyi termet használhattuk tanításra, gyakorlásra reggeltől estig, ezért köszönettel tartozunk az újpesti testvéreknek. Központunknak, az elnökségnek is hadd mondjunk köszönetet, mivel anyagi lehetőségeikkel élve támogatják tanfolyamunkat, hasonlóképpen tett néhány magánszemély is, akiktől pénzügyi segítséget kaptunk, így több hallgatót kedvezményben tudtunk részesíteni. Kérjük, hogy támogassanak bennünket a jövőben is! Mindenekfölött azonban köszönjük Urunknak, hogy áldásával, oltalmával kísérte ezt a hetet!

Tóka Ágoston

A tanfolyam nyitó- és záróalkalma visszanézhető az Újpesti Baptista Gyülekezet YouTube-csatornáján:


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!