Együtt ünnepeltek a protestáns egyházak Kiskunhalason

2543

Közös ökumenikus istentiszteletet tartottak a halasi protestáns gyülekezetek a reformáció emléknapján, október 31-én.

A kiskunhalasiakkal együtt ünnepeltek a bócsai, soltvadkerti és tázlári gyülekezetek tagjai is.

A református, az evangélikus és a baptista egyház közösen emlékezett a reformáció 500. évfordulójára. Édes Árpád református lelkész a reformációval indult változások jelentőségét hangsúlyozta, Luther Márton kezdeményezésére többek között a Bibliát mindenki saját anyanyelvén olvashatta, és a reformációnak köszönhetően az oktatás és az istentiszteletek is anyanyelven történtek, így az emberek közelebb kerülhettek a valláshoz. – A reformáció elsősorban Krisztus ünnepe – mondta. Friebert Tibor baptista lelkész arról beszélt, hogy nem elég csupán emlékezni a reformáció tanaira, hanem azt meg kell tanulnunk beépíteni a mindennapjainkba. – A békesség elnyerhető egy egyszerű imádsággal, vissza kell fordulni az igéhez. Honti Irén evangélikus lelkész egy tanmesén keresztül világította meg az igazság és a hamisság közti különbséget. Félezer évvel ezelőtt a reformátorok szenvedélyesen keresték az igazságot és bátran merték azt képviselni – hangsúlyozta, kiegészítve azzal, hogy az igazságkeresést ma se feledjük, és merjünk kiállni mellette.

Az ökumenikus istentiszteleten bemutatták a halasi református gyülekezetet közel három évtizeden keresztül vezető, néhai Ulakcsai Antal református lelkész prédikációit tartalmazó most megjelent könyvet. A kötetet Ulakcsai Zoltán tázlári református lelkész, Ulacskai Antal fia mutatta be. Az ökumenikus istentisztelet közös úrvacsorával ért véget.

Forrás: https://www.baon.hu/kultura/helyi-kultura/egyutt-unnepeltek-protestans-egyhazak-kiskunhalason-1098995/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!