Életképek a Derecskei Baptista Gyülekezetből

5405
Máté család

A tavasz, a természet újjáéledése nemcsak a környezetünkben hozott örömet és frissességet, hanem kis gyülekezetünkben is. Két családba ugyanis Isten ajándékaképpen kis újszülöttek érkezhettek.

A Máté család, András és Éva 2017. május 21-én hozhatta el közösségünkbe hetedik gyermekét, Benáját, hogy Istennek felajánlhassák őt, és áldását kérjék a kisgyermek életére. Benája annyit jelent: Isten megépít. Az áldott állapot alatt fellépő nehézségek idején szüksége is volt a családnak erre a biztatásra, és végül az Úr egy egészséges kisfiúval ajándékozta meg őket. Az alkalmon az édesapa teológustársa, Sebestyén László (Nagyvárad) szolgált igével, a gyermekbemutatást pedig lelkipásztorunk, Csuhai József végezte a 127. zsoltár alapján.

Tóth család

A másik kisgyermek bemutatása június 4-én, pünkösdvasárnap délutánján volt. Tóth Hanna Mirjámot hozták el szülei – János és Mária – kistestvérével, Eszterkével együtt, hogy hálát adjanak érte Istennek. Csuhai testvér a 139. zsoltár 1–9. verseivel szolgált, kiemelve, hogy a gyermek is Isten szeretetéből adatik, együttműködve a szülők szeretetkapcsolatával. Az áldáskérő imádság után a vasárnapi iskolások mellett a vendég családtagok is köszöntötték a már kibővült családot. Kívánjuk mindkét kisgyermek és családja életére Istenünk gazdag áldását, valamint azt, hogy mihamarabb az Úr Jézus gyermekeként hadd találjanak közösségünkben lelki otthonra.

Június 11-én missziós nap keretén belül meghívott vendégünk volt a Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány (MERA). Nagy örömmel és imádkozva vártuk ezt a napot, hiszen többünknek a gyülekezetből régi évekre, évtizedekre visszanyúló emlékei, kapcsolatai voltak a MERA elődjével, a Trans World Radióval (TWR). Az akkori viszontagságos, nehéz idők sem halványították el a rádiózás örömét: az Úr Jézusról szóló tiszta örömüzenet, az evangélium sugárzását és hallgatását. Hála a mi megtartó és élő Urunknak, hogy az evangélium ma sincs bilincsbe verve, és szabadon hallgathatjuk, olvashatjuk, ahogy éppen nekünk tetszik.

Kulcsár Tibor testvér délelőtti szolgálata az özvegyasszony olajoskorsójáról hangzott (2Kir 4,1–7). Az üres korsó megtelése képtelenség emberileg, de lehetőség Istennek! Ez felveti a kérdést: Milyen a mi hitünk? Mert eljön az idő, hogy minden, ami nem igaz, pozdorjává válik. Csak az marad meg, amit sziklára építettünk, így a hitünk is! A délelőtti tanítást a MERA munkatársainak egy részéből álló szolgálócsoport énekei és bizonyságtételei egészítették ki. A déli közös ebéd után pedig lehetőség nyílt arra, hogy ki-ki személyes, élő bizonyságát felvevőkészülékek előtt is elmondhassa Tibor testvérünknek, illetve feleségének, Anikónak.

A délutáni összejövetel alkalmával képes beszámolót láthattunk, illetve hallhattunk a MERA múltjáról és jelenéről. Bepillantást nyerhettünk a rádiós munka és szolgálat sokszínűségébe, nehézségeibe és áldásaiba is. Jó volt hallani a sok megtapasztalást, melyek Istentől jött feleletek voltak egy-egy szükség idején. Megismerhettük a misszió lehetőségeit (ha valaki indíttatást érez bármilyenféle segítségnyújtásra), és nem utolsósorban az alapítvány szükségeit, melyek közül kiemelten fontos és amit bárki végezhet: az imatámogatás szüksége.

Kívánjuk a MERA-nál szolgáló testvéreink és a magunk számára is, hogy a nehéz időkben is legyen ott életünkben az a „korsónyi” hit, ami aztán lehetőség Istennek arra, hogy csodáival, áldásaival betöltse szükségeinket. „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8,32)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!