Emberek iskolája – Isten igéje

Szeptemberi médiatéma: Krisztusi oktatás

2322
Iskolakezdés illusztráció

Kétezer évvel ezelőtt Efezus nyüzsgő városában a tarzuszi Pál nehéz döntés elé került. Mit tegyen? Hova menjen? A zsinagógában egyre botrányosabb volt minden beszélgetése a hitének ellenálló, gyalázkodó emberek miatt. Ugyanakkor égette a vágy, hogy beszéljen a Feltámadottról mindenkinek. Ekkor talált Tirannosz iskolájára. Itt befogadták, nem szidalmazták. Hagyták, hadd tanítson. Hisz az iskola ezért van: a gyermekek és a fiatalok tanításáért. Az emberek iskolájában helyet kapott az Isten igéje… 

„Amikor pedig egyesek ellenálltak és nem hittek, sőt gyalázták az Úr útját az egész nép előtt, otthagyta őket, a tanítványokat is távol tartotta tőlük, és mindennap egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított. Ez két éven át tartott, úgyhogy mindazok, akik Ázsiában laktak, meghallották az Úr igéjét, mind a zsidók, mind a görögök.”  (ApCsel 19,9–10)

Kétezer év eltelt. Mára – baptista imaházaink és vasárnapi iskoláink mellett – ismét helyet kapott a magyar iskolákban, benne baptista intézményeinkben az Isten igéje. Taníthatjuk a hittan keretei között. Úgy neveztük el: Életrevaló. Taníthatjuk az osztályfőnöki órákon, amikor az Életben való helyes igazodásról beszélünk. Taníthatjuk az iskolai áhítatok és istentiszteletek alkalmain, vagy a különféle klubfoglalkozások között is.

Ebben az évben készült el a középiskolai baptista hittan 9–10. osztályos anyaga is, melyet úgy dolgoztak ki munkatársaink, hogy arra is alkalmas legyen, hogy baptista hittanból is lehessen majd érettségi vizsgát tenni. Tanítjuk az Isten igéjét az emberek iskolájában. Éppúgy, mint 2000 éve Pál apostol. Illetve bárcsak úgy tudnánk tenni, mint ő! Tanításának ugyanis az lett a következménye, hogy egész Ázsia meghallotta az Úr igéjét. Bárcsak egész országunkra, népünkre hatással lenne tanításunk, egészen pontosan az Úr igéje, melyet érdekfeszítő módon, hitelesen és aktuálisan tudna általunk továbbadni Urunk a következő nemzedékeknek!

Kedves lelkipásztorok, iskolalelkészek, hittantanárok, vasárnapi iskolai tanítók! Kedves szülők és nagyszülők! Úgy adjuk tovább az új iskolai-gyülekezeti tanévben az Isten igéjét a következő nemzedékeknek, hogy az felejthetetlen legyen! A Szentlélek ezen dolgozik, legyünk hát az Isten jó munkatársai ebben!

Papp János egyházelnök


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!