Egy filmforgatást castingnak kell megelőznie. Amikor a BTESZ Alapítvány vezetősége eldöntötte, hogy filmet forgat, ami híven tükrözi a szervezet tuzséri munkáját, felmerült a kérés, hogy kik legyenek annak szereplői. Terveztünk, gondolkodtunk, aztán jött Eperke és kisöccse, Attila, és nekünk más dolgunk nem volt, mint hogy rögzítsük, amit elmondanak, illetve terjedelmi megkötöttség miatt (nagy szívfájdalommal) rövidítsük azt. Szerencsére azonban örömmel adnak interjút, így Önöknek is lehetőségük van arra, hogy jobban megismerjék őket.
A beszélgetést komoly egyeztetés előzte meg, hiszen két ilyen elfoglalt interjúalanynak nem könnyű időt szakítania a sajtóra. Eperke, és mindjárt magyarázom is a nevet, és öccse, Attila számos feladatot látnak el. De kezdjük a névnél. Eperkének ugyanis a hivatalos neve: Jónás Adrienn Katica. Édesanyja azonban nagyon szeretett egy mesét, amelynek a főhőse Eperke volt, akinek sok barátja van, és aki mindig segít mindenkin. Örült volna annak, ha lánya születik és ilyen lesz. Vágya valóra vált, Adrienn-nél eperkésebb kislányt el sem lehet képzelni. Négyen vannak testvérek, és a legkisebb, hároméves kisfiútól eltekintve mindenkinek megvan a maga feladata. Eperke és Attila így mesélnek erről:
„Segítünk otthon, a beágyazás a mi dolgunk, a ruhák összehajtogatása, elrakodása is. Ezenkívül vigyázunk a kistestvérünkre, játszunk vele, ha anya nem ér rá.”
Ez megszokott, gondolhatjuk, de Eperke folytatja:
„A főzésben is segítek, a tésztát összegyúrni, a krumplit meghántolni, a levest főzni, ezt mind tudom.”
Ennél a pontnál szükségesnek érzem közbeszúrni, hogy Eperke harmadik osztályos, Attila pedig elsős.
„A sárgatúró elkészítésében is segítek, nem nehéz, csak a kar kell hozzá” – mondja, majd gyorsan összefoglalja a receptet. Eddigre Attila is felbátorodik, és elmondja, hogy egy férfinak, még ha kicsi is, van elég ház körüli teendője, az udvar rendben tartásában édesapjának segít.
A munka mellett azonban a tanulás, a megfelelő tanulmányi eredmény elérése is követelmény. Mindketten jól tanulnak, jól akarnak tanulni. Ebben az akarásban segítenek nekik a szüleik, az iskola tanárai és a tanodánk munkatársai is, akik a gyerekekkel foglalkoznak.
Az, hogy mekkora mindennek a hatása a gyermekek életére, talán abban mérhető, hogy Adrienn a fejlesztő pedagógus hatására szeretne tanár lenni, nem is akármilyen, hanem olyan, mint ő. Ennyi munka, tanulás mellett felmerül a kérdés, mennyire maradtak gyerekek.
Hát ennyire:
„Nincsenek állataink – mondja idősebb riportalanyom –, pedig nagyon szeretem a lovakat, ha felnőtt leszek, lesz nekem is, egy fehér. Lakik erre egy idős bácsi, szekérrel jár, mint a régi világban, ő megengedi, hogy megsimogassam a lovát. Most pedig megyünk az iskolával kirándulni Nyíregyháza mellé, és ott nemcsak megsimogathatok egyet, hanem rá is tudok majd ülni.” Mint megtudom, nagyon várják már a nyarat, táborba is fognak menni, sőt egy alkalommal biztos, hogy elmennek a strandra is, sőt még lehet, hogy a Tiszához is fürdeni.
Attila megnyugtat, tudnak rendesen úszni, meg is mutatja a helyes kartempót. Így, hogy közlékenyebbé vált, megkérdezem, ő miért is szeretne rendőr lenni, ezt eddig ugyanis nem tisztáztuk.
Rám néz, mintha ez volna a legtermészetesebb: „Azért, hogy megszabadítsam a világot a bűnözőktől.”
Aztán elgondolkozik, és mivel tervekre szükség van, hozzáteszi, hogy ha ez a szakma nem sikerül, akkor pedig tűzoltó lesz. Lassan négyre kúszik az óra mutatója, ez a beszélgetés végét jelzi, hiszen menniük kell haza, és útközben még venniük kell ceruzát, radírt is. Ezt pedig, lássuk be, nem lehet elkapkodni.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
