Erő a szeretethez

„Ebben a világban az erőszakmentesség már nem intellektuális elmélkedés kérdése; hanem cselekvésre szólító szükségszerűség” – írta Martin Luther King Erő a szeretethez című, a Casparus kiadó gondozásában most magyarul is megjelent könyvének előszavában.

Szavainak és a könyvben összegyűjtött beszédeinek semmi más nem adhat komolyabb hitelt, mint az, ahogyan és amiért élt és meghalt. Az erőszakmentesség apostolának nevezett tiszteletes 1954-ben vált az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának vezetőjévé. King hatására a feketék országszerte erőszakmentes demonstrációkkal tiltakoztak a hátrányos megkülönböztetés ellen, embertelen gyűlöletet váltva ki ezzel a magukat felsőbbrendűnek tekintő fehérekből.

A mozgalom résztvevőit és családjukat rendszeresen bántalmazták, börtönbe zárták, elbocsátották, templomaikat, házaikat felgyújtották. Ők azonban, mivel elkötelezték magukat az erőszakmentesség mellett, nem támadtak vissza, hittek abban, hogy szenvedésáldozatuk és ellenségük iránti szeretetük felébreszti a fehérekben az emberséget, és elhozza egy méltóbb élet reményét.

Az országszerte folytatódó tiltakozások hatására 1964-ben Johnson elnök aláírta a polgárjogi törvényt, ami megszüntette a szegregációt, és egyenlő jogokat biztosított a feketéknek, majd 1965-ben elfogadták a szavazati jogot biztosító választójogi törvényt is. Ezt követően King kritizálni kezdte az USA részvételét a vietnami háborúban, emiatt az őt érő életveszélyes fenyegetések egyre valóságosabbá váltak. 1968-ban a vezetésével szerveződött a Szegény Emberek Mozgalma, amin keresztül a gazdasági és szociális igazságtalanságok ellen léptek fel.

King 1968. április 3-án mondta el utolsó beszédét, melyben felkészítette híveit saját halálára, és közölte az őt megfenyegetőkkel, hogy – Isten akaratának engedelmeskedve – folytatja tevékenységét:

„Sokáig szeretnék élni, mint bárki más. De most nem aggódom emiatt. Csak Isten akaratát akarom teljesíteni. És ő megengedte, hogy felmenjek a hegyre. És körbenéztem, és megláttam az ígéret földjét. Talán nem jutok el oda veletek, de azt akarom, hogy tudjátok, hogy népünk egy emberként lép majd be oda. Ezért boldog vagyok ma este. Nem aggódom semmi miatt. Nem félek senkitől, mert szemeim látták az Úr eljövetelének fényességét!”

A beszédet követő nap estéjén lőtték le.

A mai globális krízishelyzetben könnyen a félelem kábulatába esünk, hitünket Krisztus helyett a fegyverekbe, jól védett országhatá – rokba helyezzük, mert kételkedünk abban, hogy szeretetünkkel képesek vagyunk legyőzni a háború démonából kiáradó halált. János evangéliumában olvashatjuk: „A világosság a sötétségben fénylik…” Jézus, a fény is sötétségben, a legnagyobb terrorban – gondoljunk csak a Heródes által elrendelt gyermekgyilkosságokra – született. Ugyanígy képes megszületni bennünk a félelem, a gyűlölet és a kétségek legmélyebb sötétségében is, ha törekszünk arra, hogy szállást készítsünk neki szívünkben.

Ebben lehetnek segítségünkre a könyvben összegyűjtött prédikációk, amelyek Martin Luther King idején már bizonyították, hogy elképzelhetetlennek hitt változásokat képesek elindítani az ember belső világában és társadalmi szinten egyaránt. A modern kor szörnyűségei között reménysugárként világít az erőszakmentesség szellemisége, amely olyan változásokat volt képes előidézni, amilyeneket erőszakkal és világi hatalommal nem lehetett volna.

„Az erőszakmentesség középpontjában a szeretet áll” – mondta Martin Luther King. Szívünkbe kell tehát fogadnunk az erőszakmentesség magvait, gondolkodásmódunk, kultúránk részévé kell tennünk őket, hogy kihajtsanak és útmutatást adjanak nekünk a jövő nehézségei és lehetőségei közepette. A lényegüket adó szeretet pedig hittel és erővel töltsön el minket akkor is, ha a szenvedés keserű poharát kell kiinnunk.